Shop menü

CARBON 1 MK II – A VILÁG ELSŐ TELJESEN KARBON OKOSTELEFONJA

Az egyedi szerkezet nagyon könnyű és vékony is, miközben kellően strapabíró, valamint megoldott a sorozatgyártása is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Carbon 1 MK II – a világ első teljesen karbon okostelefonja

A szénszálas kompozit felhasználása az okostelefonok esetében már sokéves múltra tekint vissza, ugyanakkor azt eddig még senki nem próbálta megoldani, hogy kizárólag ebből építsen fel mobilt. Ez persze nem a véletlen műve, a karbonnal ugyanis eléggé nehéz dolgozni, de kitartó munka eredményeként a Carbon Mobile megoldotta a kihívást.

Hosszú évek óta dolgoztak a szakemberek Németországban azon, hogy megoldják a szénszálas kompozitból készült okostelefonnak a sorozatgyártását, és mostanra érett meg arra a technológia, hogy elindulhasson a termék forgalmazása. A kulcs ennél a szerkezetnél a HyRECM technológiában van, ami lehetővé teszi a rádióhullámok akadálytalan terjedését a karbon monocock mellett. Ennek az anyagnak a megalkotása négy évet vett igénybe.

Galéria megnyitása

Amikor 2017-ben a szakemberek elkezdtek ezen a szerkezeten komolyabban dolgozni, akkor még 3 órás folyamat volt egyetlen szükséges komponenseknek a legyártása a szénszálas kompozitból. Ma ugyanez mindössze 30 percet vesz igénybe az új berendezések és az optimalizált munkafolyamatnak köszönhetően. Az előállításban fontos szerepe van a dolgozóknak, vannak olyan pontok a gyártásban, amikor kézzel kell megmunkálni a karbon vázat.

Galéria megnyitása

A Carbon 1 MK II okostelefon a különleges felépítése révén mindössze 125 grammot nyom, ami nagyjából 20-30 százalékkal kevesebb, mint egy hagyományos szerkezetnek a tömege hasonló felépítéssel. És mindössze 6,3 milliméter vastag a készülék, aminek köszönhetően ez napjaink egyik legvékonyabb mobilja. Így egyszerűn zsebre lehet csúsztatni. Azt is elmondta a Carbon Mobile, hogy a készülékek jól szerelhetők és újrahasznosíthatók, a műanyagtartalmuk pedig mindössze 5 százalék.

Galéria megnyitása

Szerencsére a szerkezet eleve nem is nagy, mivel csak 6 hüvelykes a megjelenítője. Egy AMOLED képernyőt kapott 2160 x 1080 képpontos felbontással. Ennek a védelméről Gorilla Glass Victus üveg gondoskodik, ami mindössze 0,4 milliméterrel járul hozzá a szerkezet vastagságához. A Corning üvege ilyen vékony kivitelben is képes megfelelő védelemről gondoskodni, ezzel hozzájárulva a Carbon 1 MK II különleges felépítéséhez.

Galéria megnyitása

A mobil egy 20 megapixeles előlapi kamerával rendelkezik, a hátán pedig kettő darab 16 MPixeles képalkotó található. Minden kamera számára a Samsung biztosítja a szenzorokat, és érdekes módon a hátlapon található kamerapárost kettő egyforma lencserrendszerrel ellátott egység alkotja. Az Android 10 operációs rendszerrel jön a Carbon 1 MK II, de kapja hamarosan az Android 11 frissítést, és a németek biztosítanak hozzá 2 éves szoftvertámogatást, és a havi biztonsági javításokkal is számolni lehet.

Galéria megnyitása

A MediaTek Helio P90 rendszerchip található a burkolat alatt, ami nem új, de azért van benne erő. Cortex-A75 és Cortex-A55 magok alkotják ezt a lapkát egy PowerVR GM9446 integrált GPU-val karöltve. A rendszer számár 8 GB-nyi memória biztosított itt, a tárhely pedig UFS 2.1 technológiás alapon 256 gigás kapacitással szolgál. Van bővíthetőség is, hibrid módon, a Dual-SIM támogatás rovására. Szolgál a gép 4G LTE modemmel, 802.11ac Wi-Fi-bel, Bluetooth 5 modullal (aptX HD), NFC-vel és A-GPS vevővel is.

Galéria megnyitása

Oldalsó ujjlenyomat-olvasóval született meg a szerkezet, és egy USB 3.1 szabványnak megfelelő, C-típusú USB csatlakozót kapott. És egy 3000 milliamperórás kapacitású akkumulátor kapott helyet a hátlap alatt, ami nem túl izmos, de egy a hardver többi elemét figyelembe véve ez is elég lehet a 1,5-2 napos üzemidőhöz. Nem ez a terület lesz az erőssége, de legalább 30 perc alatt 50%-ra lehet tölteni, szóval egy 18 wattos teljesítményű gyorstöltést azért kapott.

Galéria megnyitása

A Carbon 1 MK II aránylag sokba kerül, de azért nem az a szint, mint a Caviar különleges konstrukciói. 800 eurót kell kifizetni ezért a mobilért. Bőséges a felára a karbonnak, de azért viszonylag jól használható mobilról van szó, így aki megengedheti magának, az biztosan egy olyan különleges eszközt fog kapni, ami nem jön majd szembe az utcán.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére