Az autó, kezdetben természetesen veszélyes hóbortnak, zsákutcának tűnt, népszerű ellenérv volt, hogy az állati vontatású járművek bőven elegendő mozgékonyságot adnak nekünk, miért lenne szükségünk többre. Ma már elképzelhetetlen az a mobilitás és rugalmasság, amit segítségükkel a mindennapi életünkben megkapunk. A tömegközlekedés, a családi autó, a F1, a hadászat és a szállítás mind jó példa arra, hogy mennyi specializált és sokoldalú formát találtunk az „autóknak”.

De a gyártásuk történetével szorosan összefügg az értékesítésük története, ebben pedig már az 1920-as években elől járt Párizs, ahol az első – maihoz hasonló – autószalon is megnyílt. Később a legtöbb fejlett nagyvárosban megjelentek a kereskedések, majd a 40-es évekhez közeledve egyre nagyobbak, kidolgozottabbak lettek, egyszerre nyújtva fényűző belső teret, légkondicionálást és ügyfelek számára fenntartott társalgó termeket. Egy évtizeddel később hatalmas üveg ablakok, forgó emelvények és díszes világítás növelte a varázst, amit az autóvásárlás jelentett és a 60-as évek körül már alkatrészeket áruló és javításokat végző műhelyek is kapcsolódtak a szalonokhoz. A szerény kezdet a Car Dealer Simulatorra is jellemző lesz, de a végén olyan csillogó autókereskedésünk lesz, hogy csodájára fog járni az egész város.

Mert hát mi kell egy használt autó sikeres eladásához? A jármű állapotának szakszerű és lelkiismeretes felmérése, az alkatrészek kicserélése, ésszerű, de szükséges javítások elvégzése és a hiteles adatok biztosítása? Vaaaagy… A verda csillogó, újkorában sem szebb állapotra való lemosása, waxolása, a rozsda lekaparása és némi glettszerű anyaggal és festékkel a nyomok eltűntetése, a kilométeróra hatékony finomhangolása? Természetesen az utóbbi, hiszen minden megkeresett dollárra szükségünk van, a játék neve pedig Car Dealer, nem pedig „eladás után mi történt az autóval és visszahozták-e, hogy rohad mindenhol és majdnem szétesik” szimulátor.

Ahogy említettem a szeméttel teli, romos, takarítást kb. az előző évtizedben látott, lestrapált iroda és műhely lesz az a kiindulási pont, ahol karrierünk elkezdődik. Szerencsére nagybácsikánk minden hájjal megkent kereskedő és nagyon szívesen megtanít a szakma fortélyaira és trükkjeire. Nekünk csak napi 16 óra munkát kell beletennünk és máris elindulhatunk a meggazdagodás és az autók elsózásának útján.

A hirdetéseket böngészve néhány adat alapján kell kiválasztanunk, hogy mely járművet szeretnénk megvásárolni, hogy azt hazahozva némi bütykölés, csinosítás után haszonnal adjuk tovább. Néha a rendőrségtől is kapunk füleseket, hogy elhagyatott – de nem lopott – autót találtak és ha gondoljuk vigyük el. Máskor egy komoly öltönyös figura ajánl fel eladásra ritka, extra értékes autót, csak anyagi helyzetünkön múlik, hogy belevágunk-e a buliba.

A hazahozott autókkal általában ugyanazt fogjuk csinálni végestelen végig, újra és újra ismételve a jól ismert fogásokat, majd csak ezután adjuk fel a saját hirdetésünket és fogadjuk a kedves vevőket. De milyen ügyes trükköket vethetünk be, hogy eladás képes állapotba hozzuk azt a csotrogányt, ami ott gubbaszt az udvarunkon? Először is le kell mosni az autót, hiszen a csillogó kocsi már fél siker és tényleg úgy néz ki, mintha új lenne. Ahogy fejlődik a telepünk egy kis waxot és polírt is hozzácsaphatunk a dologhoz, még tovább növelve a bevételt és tennivalóink sorát.

Aztán jöhet a lakatosmunka, egy kis rozsdátlanítás, ügyes csiszolással és a hozzá tartozó műveletekkel. Ennek végeredménye, hogy bizony egy szem rozsdát sem lehet találni azon a csodálatos gépjárművön, amit majd eladásra kínálunk, komolyan, mintha tegnap gördült volna le a gyártósorról. Ha pedig még tovább akarunk menni, az alkatrészeket is lecserélhetjük – műhelyünk fejlettségétől függően – szinte az egész kocsiban.

A probléma az, hogy a feladatok tényleg rettenetesen repetitívek és alkalmazottat, ezek elvégzésére csak jóval a játék közepe felé vehetünk fel. Értem én, hogy a játék le akar foglalni minket, de az autókért rohangálás, a kötelező jellegű 4 réteges tisztítás (hab, öblít, wax, poír), a rozsda eltűntetése (ami szerencsére idővel gyorsabb, gépesített formát ölt), majd az alkatrészek opcionális csereberéje és a kipufogódob megjavítása minden autóhoz kelleni fog, ha jó bevételt és reputációt akarunk.

Az alkatrészek cseréje még macerásabb, mert az összes csavart ki kell lazítani, majd visszacsavarni, sokszor 6-8 alkatrészhez is és ezen darabokért – mivel nem fér el minden a raktárban – viszonylag gyakran, 2-3 autónként ki kell ugranunk megvásárolni egy közeli boltba. És ez nem autószerelő szimulátor, az eladás kellene, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon, de helyette ezeket a feladatokat daráljuk. Ha pedig nem szereljük meg az autókat, akkor kevesebb reput kapunk utánuk, vagyis még többet kell felkészíteni, hogy meglegyen a következő szint és fejleszthessük a szalonunkat.

Mindezek mellé kapunk helyszínként egy leharcolt városkát, amit, ha 30 percnél több idő volt sablonokból összedobálni, akkor sokat mondok. A játék nevét adó autó eladás pedig annyiból áll, hogy bejönnek az emberek a parkolónkba, nézegetik az autókat, majd ajánlatot tesznek és tapasztalataim szerint 3-4 ember elküldése után valaki kifizeti a teljes vételárat, amit amúgy a hirdetői felület által ajánlott fölé érdemes belőni.

Két autónál sokkal többünk jó ideig nem lesz kinn, ugyanis a beszerzés, a hazahozatal, a felkészítés rengeteg időbe telik és egy ponton nem fogunk tudni új autót venni, mert az eladásból lesz csak hozzá profit. Ez még rendben is van, de olyasmi érzés a Car Dealer Simulatorral játszani, mintha valakinek hiányozna az életéből még egy munkahely, ahol a tennivaló sosem fogy el, a nyomás állandó és az „előléptetés” is csak azt jelenti, hogy még egy munkakör a nyakunkba szakadt, egy kicsivel több pénzért.