A GeIL számos új memóriamodullal rukkolt elő az éppen zajló Computex 2024 alkalmával, amelyek között immár CAMM2 és LPCAMM2 formátumú termékek is lapultak. A két új formátum közül az LPCAMM2 célja az, hogy a So-DIMM alapú mobil memória-alrendszerekhez képest jelentős előrelépést kínáljon mind sebesség, mint pedig helytakarékosság terén. A CAMM2 elméleti szinten ugyancsak használható noteszgépekben, de már nem LPDDR5X, hanem DDR5-ös memóriachipeket rejt, ennek köszönhetően akár az asztali processzorok mellé is jó választás lehet, hiszen azok az LPDDR5X memóriachipeket memóriavezérlő terén úgysem igazán támogatják.
A vállalat egy LPCAMM2 és egy CAMM2 formátumú memóriamodult mutatott be, amelyek a leírás szerint egészen 8533 MT/s sebességig és 128 GB-os kapacitásig bezárólag lesznek elérhetőek, igaz, az említett sebesség egészen biztosan az LPDDR5X alapú modellekre vonatkozik, legalábbis egyelőre. Ezekkel a memóriamodulokkal úgy építhető kétcsatornás memóriatámogatást alkalmazó memória-alrendszer, hogy mindössze egyetlen ilyen modult vetünk be, ezek ugyanis 2 x 64-bites adatsínnel dolgoznak, azaz kvázi úgy viselkednek a rendszer felől nézve, mintha két modulból álló memória-alrendszerrel lenne dolga.
A mobil konfigurációk piacán már megkezdte térhódítását az új memóriamodul-formátum, illetve asztali fronton is láthattunk már olyan asztali alaplapot, ami CAMM2 memóriamodult fogad. Ezt a Computex 2024 alkalmával közelebbről is szemügyre lehet majd venni, ezt külön hír formájában meg is tesszük majd.
A CAMM2 és az LPCAMM2 modulok mellett számos klasszikus DDR5-ös memóriamodul is felbukkant a standon, amelyeknél egészen 8400 MT/s szintig skálázódott a sebesség. Láthatunk a képeken TuF Gaming Alliance sorozatú modulokat, Orion V RGB sorozatú termékeket, valamint a dupla ventilátoros aktív hűtéssel ellátott EVO V sorozatú megoldásokat is. Aki alacsonyabb modulokra vágyik, a Polaris sorozat tagjait érdemes szemügyre vennie, ezek ugyanis a legtöbb processzorhűtő mellett/alatt gond nélkül használhatóak, nem kerülnek összetűzésbe egymással. A standon elvileg lennie kellett valahol egy DDR5-10200 MHz-es effektív órajelen ketyegő memóriamodulnak is, amiről korábban már írtunk, ám ez hírünk írásáig egyelőre még nem bukkant fel a shown.