Call of Juarez 2: Bound in Blood - Irány a Vadnyugat

Ha unod a modern kori FPS-eket, és szeretnél elmerülni a Vadnyugat világában, akkor a Call of Juarez 2 a te játékod. Lóra cowboy!

Call of Juarez 2: Bound in Blood - Irány a Vadnyugat

Oldal I.

Nem tudom a kedves olvasó hogy van vele, de számomra a vadnyugatnak mindig volt valami egyedi varázsa. Bár azt túlzás lenne állítani, hogy elvakult rajongója lennék a témának, de egy jó film vagy játék erejéig mindig szívesen látogattam el abba a korba, amelyben a marcona, ám villámkezű fegyverforgatók párbajjal döntöttek el vitás ügyeiket, amikor még indián törzsek uralták a pusztákat, és fejvadászok üldözték a törvényen kívülieket. A filmipar régen csak öntötte magából a western filmeket, aztán az elmúlt egy-másfél évtizedben eléggé kiégett a téma, és egyre kevesebb említésre méltó alkotás született. A játékok világában ezzel szemben sosem volt igazán felkapott ez a stílus, ám egy-egy jobban sikerült darabbal mindig el lehetett ütni az időt. A zseniális Desperados: Wanted Dead or Alive, vagy a kicsit gyengébb, ám szórakoztató Gun mellett sokan vártunk már egy hangulatos FPS-re, melyben mi magunk testesíthetünk meg egy mesterlövészt. A Techland nevű lengyel fejlesztőcsapat (akiknek többek között a meglehetősen középszerű Chrome játékokat is köszönhetjük) 2006-ban megpróbált a játékosok kedvére tenni, amikor kiadták Call of Juarez című játékukat. A játék - melyben egy szökevény kölyök (Billy), és egy fegyvert ragadó pap (Ray McCall tiszteletes) bőrébe bújhattunk bele - a gyönyörű grafika és jó pár ötletes játékelem mellett számos tervezési hibától szenvedett, így elkerülték a kiemelkedő értékelések. Szerencsére a Techland nem adta fel, és három évvel később kiadták a folytatást (egészen pontosan előzményt), mi pedig nem is járhattunk volna ennél jobban.

Vissza a múltba!

A Bound in Blood pár évvel az első részt megelőzően játszódik, amikor Ray még távolról sem volt istenfélő ember, éppen ellenkezőleg, testvérével Thomas-szal katonák voltak az amerikai polgárháborúban. 1864 augusztusában kapcsolódunk be a történések folyamába, amikor is a két McCall fiú a Konföderáció (a déli államok) oldalán harcoltak, míg papi tanulmányait félbehagyó öccsük, William anyjukkal együtt vezette a családi farmot. A játék elején rögtön egy nagyobb csatába csöppenünk bele, hiszen Rayt irányítva kell hozzásegítenünk a délieket a győzelemhez, közben pedig meg kell mentenünk a szorongatott helyzetben lévő Thomast, aki a pálya másik felében tartja embereivel a frontot. A győzelem kiharcolása után a testvérpár meglepve hallja, hogy a sereg nem az eredetileg tervezett útvonalon (a családi farm felé) halad tovább, hanem épp az ellenkező irányba vezetné őket parancsnokuk. Félve attól, hogy az északi államok katonái megtámadják és kifosztják a farmot, a két fiú dezertál, és a parancsot megszegve hazafelé veszik útjukat. Időben, ám mégis késve érkeznek házukhoz, hiszen sikerül levadászniuk az ellenséges katonákat, és megmenteniük öccsüket, ám anyjukat már csak eltemetni tudják. Ezt követően ugrunk egy kicsit az időben és a háború után folytatjuk a kalandot, amikor Thomas és Ray dezertőrként és törvényen kívüliként tengeti napjait, miközben William megpróbálja jobb belátásra téríteni őket, mondanom sem kell, hogy eredménytelenül.

Így kezdődik tehát kalandunk, melyben összesen 15 küldetésen keresztül követhetjük nyomon a három testvér útját. A történetre igazán nem lehet panaszunk, hiszen egy izgalmas, helyenként fordulatos western sztorit találtak ki a Techlandes srácok, benne minden olyan elemmel, melyet egy ilyen stílusú játéktól elvárhatunk. Rengeteg egy az egy elleni párbajban fogunk részt venni, de lesz, amikor postakocsival kell menekülnünk a banditák elől, és persze nem maradhattak ki az indiánok sem, akikkel alaposan összeakasztjuk a bajszunkat. A Call of Juarez első részéhez hasonlóan a Bound in Bloodban is kettő karaktert irányíthatunk, ezúttal a két fivért, Thomast és Rayt. Az első és utolsó küldetés kivételével minden misszió elején eldönthetjük, hogy a gyorsabban, ügyesebben mozgó Thomast, vagy az erősebb, jobb fegyverforgató Rayt választva oldjuk meg az előttünk álló feladatokat. Mivel a két testvér eltérő képességekkel rendelkezik, nem mindig ugyanazt az útvonalat járjuk be velük a pályákon. Ha csendesen, késekkel vagy íjjal kell leszámolni az ellenséggel, netán a lasszót használva fel kell majd másznunk valahova, akkor oda Thomas-szal fogunk menni. Ezzel kapcsolatban csak azt sajnáltam igazán, hogy nem használhatjuk mindig a lasszót, csak azokon a pontokon, ahol a játék megengedi azt. Hiába láttam egy fát, melyre felmászva megkerülhettem volna az ellenséget, ha a program nem jelzi külön, akkor nem tehettem semmit. Ha viszont ajtókat kell betörnünk, vagy dinamittal kell felrobbantanunk valamit, akkor Ray lesz a mi emberünk. Őt már csak azért is kedveltem, mivel képes mindkét kezében egy-egy pisztolyt forgatni, ráadásul sokkal gyorsabban tud tüzelni velük, mint testvére.

 

Oldal II.

Villámkezűek összecsapása

Ha sikeresen végrehajtottuk a feladatokat, a küldetés lezárásaként legtöbbször össze kell mérnünk tudásunkat az ellenséges banda vezérével, és hogyan másképp tehetnénk ezt meg, mint egy párbajjal, amely végén csak a leggyorsabb kezűek maradhatnak életben. Tulajdonképpen ez egy minijáték a programban, mégis az egyik legizgalmasabb része. Miután felálltunk az ellenfelünkkel szemben, először arra kell figyelnünk, hogy mindig szemben álljunk a rosszfiúval, mivel ő óvatosan megpróbál majd oldalra kilépni előlünk, hogy ne találjuk el őt. Pár idegtépő másodperc után a zene elhallgat és megkondítják a harangot, ekkor kell az egérrel (mely itt a kezünket irányítja) a fegyverünkhöz kapni, majd kirántva azt célra tartani és tüzelni. Csak pár tizedmásodpercünk van, hogy végezzünk a másikkal, így ha kicsit is késlekedünk, vagy rosszul nyúlunk a fegyverhez, már kezdhetjük is elölről a párbajt. Nem csak ebben a játékmódban csillogtathatjuk meg mesterlövészi képességeinket, hiszen mindkét testvér rendelkezésére áll egy úgynevezett „concentration” mód, melynek segítségével egyetlen pillanat alatt 5-6 banditával is végezhetünk. Ahogy egyre több ellenséget küldünk az örök vadászmezőre, a jobb felső sarokban lévő kijelző feltöltődik, hogy aztán az Y billentyűre rátenyerelve lelassítsuk az időt és végrehajtsuk speciális támadásunkat.

Mivel az elmúlt években egyre inkább divatba jött a játékokban a fedezékrendszer használata, a Techland sem akarta kihagyni ezt a lehetőséget a programból. Ennek használata pofonegyszerű, és meglehetősen jól működik, köszönhetően annak, hogy nem szükséges külön gombot megnyomni a fedezékbe húzódáshoz. Ha egy védelmet nyújtó sarokhoz, ládához, hordóhoz érkezünk, karakterünk rögtön lebukik mögé, mi pedig az egérrel tudjuk a fegyverünket kidugni a fedezéket nyújtó tárgy mögül. Persze nem csak mi fordíthatjuk ily módon hasznunkra a tereptárgyakat, hiszen az ellenfél sem rest kihasználni ezeket. Szerencsére az AI elég jól került megírásra, a banditák nem tartoznak az öngyilkos, tűzvonalba futó emberek közé, és amint mondtam, a fedezékeket is folyamatosan használják. Arra persze azért ne számítsunk, hogy csapatként is összedolgoznak majd, és attól sem kell félnünk, hogy trükkösen oldalba vagy hátba támadnak minket.

 

Oldal III.

Homokozás a Vadnyugaton

Senki ne gondoljon rosszra a belcímet olvasva, hiszen még véletlenül sem a Túl a barátságon című filmet fogjuk leforgatni a Call of Juarezben, mindössze a sand-box játékmenetre akartam utalni, mely több mai akciójátékhoz hasonlóan ebből a programból sem maradhatott ki. Sajnálatos módon egyáltalán nem hangsúlyos eleme ez a játéknak, hiszen mindössze kétszer fordul elő, hogy szabadon kalandozhatunk a pusztán, mellékküldetéseket oldva meg. Összesen hat feladatot találunk a játékban, melyek kellőképpen változatosak, épp ezért szomorú, hogy ilyen keveset kaptunk belőlük. Többek közt elvállalhatjuk egy fejvadász szerepét, hogy levadásszunk egy banditát a vérdíjért cserébe, máskor egy ellopott marhacsordát kell visszaszereznünk, de be kell segítenünk a vasútépítésbe is, hogy megvédjük az indiánoktól az építőmunkásokat.  Ha teljesítettük ezeket a küldetéseket, akkor az értük járó pénzből (illetve a fő missziók alatt szerzett zsetonból) felújíthatjuk fegyvergyűjteményünket. A fejlesztők sok korabeli fegyvert lemodelleztek és beleraktak a játékba, köztük különféle pisztolyokat, sörétes puskát, mesterlövészpuskát, íjat, ráadásul ezek mindegyike különböző minőségben kapható. Érdemes minél előbb lecserélni a rozsdás vasakat, hogy egy szépen csillogó, hatékonyabb darabot forgathassunk. Sokan kritizálták az első részben azt a játékelemet, hogy a fegyverek (különösen az agyonhasznált darabok) egy idő után szétestek a kezünkben és használhatatlanná váltak, szerencsére erre a Bound in Bloodban már nem kell ügyelnünk.

Multis örömök és bánatok

A játék egyjátékos módja sajnos arcpirítóan rövidre sikeredett, hiszen közepes nehézségi szinten alig több mint 7 óra alatt be lehet fejezni a 15 küldetést, és bár az újrajátszhatósági faktort növeli, hogy minden missziót meg lehet csinálni a másik testvért irányítva, ez nem mentség a rövid játékidőre. A programot tesztelve többször elfogott az érzés, hogy ha már szinte minden küldetést a fivérünkkel együtt hajtunk végre, milyen jó is lenne, ha egy barátommal, kooperatív módban játszhatnám végig a sztorit. Ezért volt hatalmas a meglepetésem, hogy a többjátékos opciót kiválasztva nem találtam ilyen játékmódot, pedig ezt a programot az isten is erre teremtette. Nézzük mit kapunk cserébe: a Shootout és a Posse a szokásos Deathmatch és Team Deahtmatch módot jelölik, így ezekre nem érdemes szót vesztegetni. A Wild West Legends mód hasonló az Unreal Tournament játékból ismert Assault módhoz, tehát itt is különböző feladatokat kell a csapatnak végrehajtania az egyes pályákon, hogy nyerjen. A Manhunt során az egyik csapatnak meg kell védenie a körözött (wanted) játékost a másik csapattól. Végül a Wanted játékmódban mindig csak egy játékos (ő a wanted) képes pontot szerezni, a többieknek pedig őt kell levadászniuk. Ami érdekessé teszi a többjátékos módot, hogy minden esetben választanunk kell magunknak egy kasztot, melyekből összesen 13 különböző típus van a játékban. Mindegyik különböző fegyverekkel rendelkezik, de a sebessége és életereje is más és más az egyes karaktereknek. A harcok során tapasztalati pontot szereznek, majd idővel szintet lépnek, hogy ezáltal több HP-ra és nagyobb sebességre tegyenek szert.

Oldal IV.

A Króm ismét bizonyít

Nézzük meg mit kínál a program, ha a külsőséget vesszük górcső alá. A képekből azt hiszem látható, hogy bár nem ez a legszebb játék, amit az elmúlt időszakban fejlesztettek, ám szégyenkeznie semmiképp sem kell, hála a legújabb Chrome motornak. A karaktermodellek rendkívül részletesek, ezen a téren talán minden vetélytársát megelőzi a program, szemben a táj megjelenítésével, amire kicsivel kevesebb erőforrást fordíthattak a fejlesztők. Bár az összkép ezen a téren is pozitív, az olyan apróságok, mint a sziklákon lévő elmosódott textúrák vagy a szinte közvetlenül előttünk kirajzolódó növényzet hagynak egy kis keserű szájízt az emberben. Az audió részbe ezzel szemben nem igazán lehet belekötni. A zenék tökéletesen illettek egy ilyen témájú játékhoz, különösen úgy, hogy nem a már ezerszer hallott vadnyugati stílusú dallamok csendültek fel, hanem mesteri módon összemosták őket pörgősebb, enyhén rockos beütésű számokkal.  Részemről a karakterek hangjában sem találtam kivetnivalót, a szinkron jól illet az egyes személyekhez, különösen a három testvér esetében. Ray és Thomas beszólásain nem egyszer mosolyodtam el a legnagyobb tűzpárbajok alatt, William pedig nagyon jól „hozta” a testvéreiért aggódó, vallásos fiú karakterét. Hogy mindezt teljes pompájában élvezhessük, bizony megkéri a program az árát, hiszen az ajánlott gépigény egy kétmagos processzort, fél gigabyte memóriával rendelkező videókártyát és 2 GB RAM-ot kíván. A tesztgépen (AMD X2 6000+, 4 GB memória, ATI HD4830) folyamatosan futott a játék a legrészletesebb beállítások és 1680x1050-es felbontás mellett, így a hasonló PC-vel rendelkező játékosok nyugodtan húzzák maximumra a grafikát.

Mit is mondhatnék zárásképpen? Aki szereti a vadnyugati stílust és a westernt, annak ez a program mindenképpen kötelező darab, főleg ha játszott az első résszel is, hiszen a két játék története nagyon jól kapcsolódik egymásba, ráadásul a Bound in Bloodban az előd szinte minden hibáját kijavították. A kooperatív mód nélkülözése kihagyott ziccer a fejlesztők részéről, ennek ellenére az árát mindenképpen megéri a Call of Juarez 2, hiszen a jelenlegi legjobb western játékról van szó.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward