I. oldal

A Battlefield 3 már megjelent és nem okozott csalódást. A Call of Duty rajongók viszont egészen novemberig vártak a Modern Warfare 3-ra, mely legalább akkora reklámkampányt kapott, mint riválisa, sőt, az állandó, nyilvános versenyeztetésük komoly ellenségeskedést szült a szériák fanbázisai között. Most viszont, hogy megjelent a játék, igazságot tehetünk és eldőlhet a kérdés, hogy vajon melyik éri meg jobban a befektetést. Ahogy azonban a BF3 esetében, úgy itt is jobb elvonatkoztatni a dollármilliókat felemésztő marketinghadjárattól, annak ugyanis semmi köze a játékhoz.

Find Makarov

A Modern Warfare 2 remek játék volt, ami új sztenderdként tündökölt az elsősorban konzolokra szánt, arcade FPS-ek előtt. Mivel viszont az Activison nem sokkal a játék premierje után kirúgta a fejlesztő Infinity Ward két alapítóját, ők pedig új céget alapítottak, ami felszívta az IW dolgozóinak több mint felét, sokan kételkedtek benne, hogy a Modern Warfare 3 méltó lezárása lehet a trilógiának. Nos, a kampány elindításakor még nem sejtjük, hogy a valaha volt legjobb Call of Duty sztorival van dolgunk, pedig akármilyen erős kijelentésnek hangozzék, ez az igazság. A történet pont ott veszi fel a fonalat, ahol a Modern Warfare 2 két éve letette: Soap az életéért küzd, Price igyekszik biztonságos helyre vinni barátját, eközben pedig dúl a harmadik világháború, és mind az USA, mind a ruszkik azt találgatják, hogy vajon a másik fél mikor lövi ki az első nukleáris rakétát. A káosz tehát totális, és csak hőseink ismerik az igazságot, miszerint a háborút egy Makarov nevű nacionalista orosz terrorista robbantotta ki, megvezetve saját hazáját és egész Európát. Bár a forgatókönyv nem esélyes Oscar-ra, azért érdemes kiemelni, hogy remekül építi fel a dramaturgiát. Anélkül kezdünk törődni a főszereplők sorsával, hogy órahosszú, demagóg monológokat kellene végighallgatnunk, a játék második felének nagy fordulópontja pedig a legszőrösebb szívű kritikus lelkét is megmelengeti. Ráadásul a sztori nem csak befejezi, de ki is egészíti a korábbi részeket, így egy pillanatra sem feledkezünk meg róla, hogy az MW trilógia, ahol minden aprócska részlet egy nagyobb kirakós darabjaként szerepel. A konklúzió meg aztán tényleg csak szuperlatívuszokban írható le: az MW3-é az év talán leghatásosabb FPS befejezése, egyszerűen pazar. Az ilyenek után fáj csak igazán a Rage outrója.

II. oldal

"War never changes... or does it?"

Gameplay terén persze nem sok fejlődést tapasztalunk. A kampány nehéz fokozaton játszva sem éri el a hat órát, ezalatt pedig végig egy sínen siklunk, egyik epikusabb jelenetből a másikba csöppenve. A filmszerű pillanatokat látva úgy érezzük, hogy nincs túl sok beleszólásunk a történésekbe, emiatt pedig nehéz elhinni, hogy mi volnánk a legjobbak legjobbjai, akik épp a világ megmentésén fáradoznak. Még szerencse, hogy az akció maga hibátlan élmény. A fegyverek kezelhetősége egyszerűen tökéletes, és bár viselkedésüknek vajmi kevés köze lehet a valósághoz, egy gyors, pergős FPS-ben ezt nem igazán lehet felróni hibának. Annál inkább a vacak mesterséges intelligenciát. Ugyan az ellenfelek használják a fedezékeket és meglepően jól tudnak tájékozódni a pályán, együttműködésre képtelenek, és ez a társainkra fokozottan igaz. Hiába vannak mellettünk, a munka oroszlánrésze ránk hárul, ami valahol érthető, mert egy pálya sincs, ahol teljesen egyedül kéne helyt állnunk, de azért kicsit kiábrándító is. Ha már Price és Soap a világ legjobb katonái, többször villogtathatnák a tehetségüket.

A pályák teljesen lineárisak, azonban még így is több rajtuk a lehetőség, mint a Black Opsban vagy az MW2-ben volt. Elég sok fedezéknek használható tereptárgy akad, illetve alkalmunk nyílik lopakodni is, ami különösen szórakoztató tud lenni. Természetesen nem kell egy Splinter Cellt várni, mindössze arról van szó, hogy lebukva az ellenfél hátába kerülhetünk és meglepetésszerűen csaphatunk le rá. A küldetésekben amúgy is az akció dominál, szinte nincs egy nyugodt percünk sem. Nem is baj, hogy a kampány rövid, mert ezt az állandó adrenalint lehetetlen fenntartani 5-6 óránál tovább. A fejlesztők pedig ez alatt az idő alatt bőven kitettek magukért. Ahogy a sorozattól megszokhattuk, most is több szereplő bakancsába bújunk, akik a világ számtalan pontján próbálnak rendet teremteni. New York, Afrika, Moszkva, London, Berlin... csak néhány a rengeteg fantasztikus helyszín közül. Mindegyik pálya egyedi hangulattal bír, így képtelenség nem szeretni őket, ráadásul az összesen történik valami emlékezetes. Személy szerint majdnem eltöröltem egy könnycseppet a párizsi akció utolsó perceiben, amikor is... na, de ezt nem árulom el, legyen elég annyi, hogy a játék e téren nem okoz csalódást.

A rendezés, a sztori, és a karakterek tehát jelesre vizsgáznak, és a játékélménybe is nehéz belekötni. Na de mi a helyzet az újrajátszási értékkel? Nos, nem sok. Ami a nehézséget illeti, a Black Ops még normalon is hullámzó kihívásai után itt tessék egyből Hardened-re kattintani, mert épp elég kihívást nyújt. A Veteran nagyon durva lett, alig moccanhatunk meg halál nélkül, és kicsit szomorú, hogy az AI semmit sem fejlődik, mindössze mi bírunk kevesebb golyót, az ellenség meg többet. Ez utóbbi egyébként jellemző a sorozatra: a katonák olyanok, mintha a Hegylakó unokatestvérei lennének. Mikor már azt hisszük, hogy annyi nekik, felkelnek újra, hogy megint beléjük ereszthessünk egy sorozatot. Kicsit buta dolog, de szerencsére az akciózás remekel, így nem válik frusztrálóvá, vagy látványosan nevetségessé. Ergo, bár a kampány élvezetes és lehet, hogy érdemes nekifutni még egyszer, csak hogy újra átéljük a filmszerű pillanatokat, a nehézségi szintek nem olyan vonzóak, mint elvárható lenne egy ilyen kaliberű FPS-nél.

III. oldal

"I am yet another enemy."

Jogos kérdés mondjuk, hogy kit érdekel a szóló rész egyáltalán, amikor ez egy Call of Duty játék. Egyértelmű, hogy a vásárlók 90%-át a multiplayer hozza izgalomba, ami, meg kell hagyni, szinte tökéletes. Persze sok újdonság itt sincs, mi több, inkább visszalépések történtek a Black Ops óta. Ezek egy része nem hiányzik, a túlságosan erősre vett távirányítós autó és a többi hülyeség inkább csak nehezítette a játékot, és a túlbonyolított perkrendszernek is búcsút intettünk (pápá, CoD pontok). Az viszont már nem ilyen üdvözítő, hogy nincs zombimód, a pályák kicsik, és csak 12 fős a multi - hát igen, valamit valamiért…

A kompetitív játék jó, mint mindig, ebben nem (sem?) változott sokat a játék. A pályákat a maximális tucatnyi főre szabták, így most közelebb állnak a sorozat klasszikus (CoD 1 és 2) gyökereihez: aprók, könnyen körüljárhatók, de rengeteg elágazás és kiváló búvóhely van rajtuk, hogy a meglepetés erejét is felhasználhassuk játék során. Vannak jobbak (Underground, Mission) és rosszabbak (Hardhat, Fallen), de összességében elmondható, hogy mindegyik hozza az elvárt minőséget. Az eddig ismert módok (TDM, SD, CTF, stb.) mellé kaptunk két újat, melyek a Kill Confirmed és a Team Defender nevet viselik. Előbbi leginkább az UT3 Greedjére hajaz, csak itt nem koponyákat, hanem dögcédulákat gyűjtögetünk. Ha egy csapattársunk elhullik, mi is felszedhetjük a céduláját, ezzel megrövidítve a csapat együttes pontmennyiségét. Amelyik fél előbb gyűjti össze a kellő mennyiségű pontot, az nyer. Bár nem valami eredeti ötlet, szinte hihetetlen, hogy eddig egyik CoD-ban sem láttuk, hiszen nagyon illik a gyors és pergős játékmenethez.

A Team Defender a zászlóvadászat egy kicsavart formája, melyben az a csapat szerez több pontot a gyilkolásért, melyiknél épp a zászló van. Ötletes és szórakoztató mód, bár általános igazság, hogy az a csapat tartja meg tovább a zászlót, amelyik tagjai magasabb szinten állnak és jobb perkekkel, illetve killstreakekkel rendelkeznek... izé, dehogy, miket beszélek, már nincsenek is killstreakek! Helyettük pointstreakek vannak, amik hasonlóak a régi megoldáshoz, csak épp a frageken túl más akciók is segítenek összegyűjteni őket. A hozzájuk kapcsolódó extra képességek Assault, Support és Specialist osztályokra bomlanak, hogy ezzel egy kicsit közelebb hozzák az MW3-at az összetett, Battlefield-szerű többjátékos élményhez. A megoldás igényes és átlátható, csak épp nem olyan fontos, mert ha valaki megelégszik a pergős TDM-mel és Kill Confirmed-del, aligha foglalkozik majd a csapat többi tagjával. A fejlődés, mint ahogy eddig, most is a játékbeli siker függvénye. Összesen 80 szint van, ezeket pedig tízszer lehet megismételni a presztízsrendszer miatt. Új adalék a Prestige Shop, ami eztán komoly jutalmakat oszt a presztízselő gamereknek. Minél többször töröljük a profilunk státuszát, annál jobb cuccokat vásárolhatunk a Prestige Shopban.

IV. oldal

A kooperatív módok között ismét megtaláljuk a Spec Opsot, mely egy az egyben ugyanaz, mint a második részben volt. Izgalmas, szórakoztató, letehetetlen, de nem új. Van viszont egy Spec Ops Survival, amivel a Treyarch zombimódját helyettesítették. Ahogy ott, a Survivalben is hullámokban támadó ellenfelek között kell helytállnunk, csak épp itt élő rosszfiúkat lőhetünk halomra foszló húsú hullák helyett. Addiktív és érdekes adalék, de sajnos az eredetiségnek még csak csíráját sem mutatja, olyan az egész, mintha az IW-s srácok "csak azért is" mentalitásból erőszakolták volna a játékba. Persze, annyi különbség azért van, hogy míg a zombik mindig ugyanott spawnoltak, addig a katonák a játékos helyzetéhez mért legkellemetlenebb taktikai irányból nyomulnak, de kötve hiszem, hogy ezt bárki tényleg fejlődésként élné meg. A kooperatív mód tehát van és jó, de semmi kiemelkedőt nem nyújt. Marad a Nazi Zombies a CoD-os co-op trón birtokosa.

Zárásként érdemes megemlékezni az egyelőre csak konzolokon működő Call of Duty Elite-ről, ami tulajdonképpen egyfajta közösségi szolgáltatás a multiplayer játékosok részére. Az ötlet végül is nem rossz, a kivitelezés pedig tényleg megkönnyíti a hasonló érdeklődésű gamerek kommunikációját, de vannak a rendszernek értelmetlen elemei (pl. nem mindegy, hogy a csapattársam is szereti-e a Lakerst?), illetve ingyen oké, de pénzért semmi okunk nem lenne előfizetni rá. Elvileg PC-n is elérhető lesz valamikor, de hogy milyen formában, az még nem tisztázott.

VI. oldal

Tálalás

Szerettem volna valami frappáns címet adni az utolsó oldalnak, de az igazság az, hogy nem találtam semmi ideillőt, mert bármi jutott is eszembe, nem volt elég kifejező. Bizony, a látványról lesz szó, a Call of Duty sorozat azon eleméről, amit a legtöbb PC-s játékos szidalmaz, mert alig-alig mutat fejlődést. Kár lenne tagadni: a Modern Warfare 3 első ránézésre olyan, mint a második rész, sőt, második ránézésre sem változik a véleményünk. Mi több, egyes látványelemeket egyenesen lebutítottak a Black Ops óta. A karaktermodellek sokkal kevésbé kidolgozottak, a tavaly látott sérülésmodellezés pedig eltűnt, holott milyen jó lett volna a leszakadt végtagokban és a spriccelő vérben gyönyörködni. Mégsem húzhatjuk le a játékot a vécén, mert a negatívumai ellenére fel tud mutatni előnyös elemeket is. Ilyen, hogy a motor mind konzolokon, mind PC-n piszok gyors, simán hozza a 60 fps-t, akár egy sok éves konfiguráción is. Továbbá az egyjátékos módban látható jelenetek többsége még így is jól néz ki, ami nem semmi, tekintve, hogy mennyi minden történik akár egy fél óra játék alatt. Persze, volt már idén egy Rage-ünk, ami ennél sokkal szebb volt és még stabilabb is, ha a 60 fps-es konzolélményről van szó, és elő lehet hozakodni a Battlefield 3 brutális, jelen pillanatban mindent ütő realizmusával. Csak épp nincs értelme, mert a Modern Warfare 3 még így is jól mutat. Tény, hogy jövőre kevés lesz az engine, de 2011-ben még nincs szégyenkeznivalója, még ha nem is a legszebb a saját műfajában.

Ami a zenét és a hangokat illeti, tökéletesre sikeredtek. A muzikális háttér nonstop pumpálja a hangulatot, egyszerűen nincs oda nem illő dallam. A szinkron kiváló munka, jobb nem is lehetne, a fegyverek és járművek hangja pedig inkább izgalmas, mint élethű. A BF3 mestermű e szinten, nincs jelenleg jobban hangzó katonai játék a piacon, de az a valósághűségre megy rá, míg itt inkább a kellő atmoszféra megteremtése a cél. A fegyverek nagyot szólnak, jó velük lőni, így elnézzük az apróbb pontatlanságokat.

"War has changed."

Eljött hát az eredményhirdetés ideje, és nem könnyű értékelni az Infinity Ward (meg a tudja a fene, még kik, mert vagy ezren dolgoztak rajta) munkáját. A maga módján ugyanis nem lehet belekötni: a játékélmény mind egy-, mind többjátékos módban pazar; a tálalás megállja a helyét; a hangulat remek, és még sorolhatnám napestig. Ugyanakkor szembe kell nézni a tényekkel, melyek szerint ez a játék alig fejlődött valamit a második részhez képest, sőt, a Black Ops pár igényes újdonságát egy az egyben elfelejtette, ami miatt jogosan ráncolhatjuk a homlokunkat. A sorozat rajongóinak kötelező vétel kell legyen, mert a legjobb az eddigi részek közül, csak míg az MW2 jókor volt jó helyen, addig el is égette az összes puskaport, hogy 2011-re már csak kisebb durranásra fussa belőle. Így a többi shooter jól gondolja meg, mit vesz idén, mert lassan kezd sok lenni a jóból.

Platformok: PC, Xbox 360, PS3, Wii[bold]

Tesztelt platform: [/bold]PC