A Quantic Dream feje, David Cage nem hisz abban a játéktervezéshez való hozzáállásban, ami számokra alapoz és bizottságilag döntenek felőle. Ő a kreativitás kibontakozását támogatja minden erejével és nem egy listán pipálgatja a már implementált funkciókat. Cage azt is elmondta, hogy egyik korábbi játékánál (Heavy Rain, Fahrenheit) sem befolyásolták túlzottan a felhasználók visszajelzései. (@VG24/7)
"Az helyzet, hogy ha a Heavy Rain egy katasztrófa lett volna, akkor egészen biztos, hogy megváltozott volna erről a véleményem, de még akkor is óvatosnak kell lenni, hogy ne vigyenek el túlzottan a játékosok visszajelzései, mert a végén marketinges lesz belőled."
"Úgy fog kinézni, hogy lesz egy listád arról, amit az emberek akartak, meg arról, amit nem akartak és csak pipálgatod a pontokat, hogy boldoggá tedd őket. Én nem így működök és szerintem egyetlen kreatív ember sem dolgozik így, csak csinálod, amiben hiszel, vagy hagyod, hogy az ösztöneid vezessenek. Aztán remélheted, hogy nem lesz az egész teljesen rossz."
Ettől függetlenül Cage számára sokat jelent a játékosokkal való érintkezés, inspirációt merít ezekből a találkozásokból.
"Még három évvel a játék megjelenése után is találkozom játékosokkal, akik mesélnek arról, hogy mi történt velük a Heavy Rain-ben, nagyon személyes hangvételben, mintha csak velük történt volna meg az egész, a való életben. Ez fantasztikus és roppant mód inspirál engem."
"Persze néha más is van ott, néhányan szerették ezt, mások nem szerették azt, oké, rendben van ez is, most valami mást próbálok. Más irányból közelítem meg a dolgokat és majd meglátom, hátha jobb lesz mint az előző."
David Cage éppen Sydney-ben promótálja a Beyond: Two Souls-t, de fel fog tűnni a hétvégi Eurogamer Expo alkalmával is, ahol ismét meginterjúvolhatják majd a britek. A Beyond október 12-én jelenik meg exkluzívan PS3-ra.