BUTULT A THE WITCHER 3 GRAFIKÁJA

Az évek során egyre rosszabbul nézett ki a játék. A CD Projekt RED nem tagadja a dolgot, inkább segít a megmagyarázásában.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2015. máj. 21. 12:30
Butult a The Witcher 3 grafikája

Jelenleg valószínűleg boldog-boldogtalan a The Witcher 3-mal játszik, és mivel úgy tűnik, hogy a játék nagyon-nagyon jól sikerült, igazából senki nem panaszkodik. A végleges verziót látva azonban sokan kifogásolták, hogy a grafika nem néz ki úgy, mint amikor 2013-ban először bemutatták - bár ezt már az utóbbi néhány előzetes alapján is lehetett sejteni.

Elég megnézni ezt a képet a 2013-as bemutatóból:

Majd ezt a képet 2014-ből:

És végül ezt a végleges játékból:

Szóval, mi történt? Erre kereste a választ az Eurogamer is, és egyenesen a fejlesztőket kérdezték meg. A fejlesztők pedig elébe mentek a találgatásoknak, és inkább egyenesen, őszintén válaszoltak. Martin Iwinski, a CD Projekt RED vezetője azzal kezdi, hogy egyszerűen a 2013-as bemutató még túl korai volt. A játék tényleg úgy nézett ki, és a felvétel tényleg PC-ről készült, nem volt előre renderelve, azonban a fejlesztés akkori szakaszában még nem került be például a nyitott világ.

Amint a teljes világot betették, azonnal látták, hogy ezzel bizony problémák lesznek. Ennek következtében a VGX-es bemutató után szinte azonnal lecserélték a teljes renderelő rendszert a játék motorjában. "Két lehetséges render motorral dolgoztunk, amiből végül az egyik nyert, mert jobban nézett ki vele összességében az egész játék. És itt arra gondolok, hogy a világ összes pontja, nappal és éjszaka is, meg különböző időjárási körülmények között" - mondja Adam Badowski, a játék egyik vezető fejlesztője, aki szerint az eredetileg bemutatott motorral nem működött volna a játék, az ugyanis rengeteg dinamikus fénnyel dolgozott, ez pedig túl sok lett volna egy nagy, nyitott világban.

Ugyanez a helyzet a textúrákkal is: messze nem olyan nagyfelbontásúak, mint az eredeti előzetesben, azonban ez is egy szükséges kompromisszum volt ahhoz, hogy sok lehessen belőlük, és ezért a világ változatossá váljon. Az eredeti méretekkel ugyanis nem tudták volna elég gyorsan betölteni a textúrákat, ahogy Geralt lovagolt a világban.

A konzolos verzió fogta vissza a PC-set?

Röviden: nem. Az eredeti előzetesben látható brutális minőségű füst és tűz például a PC miatt került ki. Ezek ugyanis egy globális bevilágítási rendszerre épültek, és rengeteg átlátszósági effektussal dolgoztak, ami a DirectX 12 nélkül két vállra fektette volna a PC-k többségét.

Ezen kívül Martin Iwinski egyértelművé tette: ha nincsenek a konzolok, akkor a The Witcher 3 egyszerűen nem készülhetett volna el. A játék költségvetése ugyanis hatalmas, és csak PC-n nem tudtak volna annyit eladni belőle, hogy megtérüljön - így tehát eleve a konzolokat tartották szem előtt a fejlesztés során.

"Ha csak PC-re készítjük, akkor igen, valószínűleg még szebb lehetne a grafikája, hiszen nem lenne semmi más, így erre fókuszáltunk volna - de hasonló lenne a helyzet, ha csak Xbox One-ra, vagy csak PS4-re fejlesztettünk volna. De ezt nem engedhetjük meg magunknak" - teszi hozzá a CD Projekt RED vezetője.

Ezen kívül a játék bizonyos látványelemeinek lebutítása jó célt szolgált: a teljes világ töltés nélkül bejárható, mint ahogy az épületekbe belépés is teljesen sima, azonnali. A világ is nagyobb lehetett, és a játék is sokkal jobban fut.

Fejlődni fog a PC-s verzió

Iwinski hozzá tette, sajnálja azokat, akik az eredeti 2013-as bemutató alapján vásárolták meg a játékot, és most esetleg csalódtak. A stúdió azonban erősen dolgozik azon, hogy valahogy kárpótolja őket.

Először is, éppen most adtak le ellenőrzésre egy hatalmas patch-et, ami több mint 600 dolgot változtat meg a játékon, és körülbelül egy héten belül megjelenik - ez minden platformra érvényes lesz.

Ezen kívül a srácok külön fókuszálnak a PC-re, és hamarosan elérhetővé teszik a beállítások szerkeszthetőségét egy .ini fájlon keresztül. Ennek segítségével olyan szintű grafikát lehet majd beállítani, amit a játék menüjéből nem (bár csak finoman megjegyeznénk, hogy maximális beállítások mellett már most is elég gépgyilkos a játék, és elég jól néz ki...).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

64 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hympyke
hympyke
2015. máj. 25. 8:13
#34

Most hogy mondjátok, nekem is fejfájásom van mióta pár napja tolom.. hm megnézem én is.

Darky
Darky
2015. máj. 24. 12:52
#33

Duplázás.

Darky
Darky
2015. máj. 24. 12:52
#32

Kapcsold ki azt a rengeteg képhomályosítást/elmosódást és nem lesz ilyen gondod :)

Nem is értem miért gondolják úgy a játékkészítők, hogy attól szép egy játék ha olyan a kép mintha -2 dioptriás szemmel néznéd xD

Mozgási elmosódás OFF

Elmosódás OFF

Élesítés Alacsony

Mélységélesség OFF

Krómikus Abberáció OFF

Hidd el egy teljesen más játékot kapsz :) Szerintem sokkal szebb mint ha minden "fullon" lenne. Azért merem ezt állítani mert elviszi a gépem úgyis, de nekem is cseszte a szemem és a szépérzékem :)

birmar2
birmar2
2015. máj. 24. 13:19

Köszi a tippet, nekem is ez volt a problémám. 1 óránál többet nem bírtam játszani a játékkal, mert minden baja volt a szememnek.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 23. 21:48
#31

Nekem amúgy valamiért cseszi a szemem a játék, le is kellett raknom.

xhorcsogx
xhorcsogx
2015. máj. 23. 20:57
#30

Mennyit fizetett nektek ezért a microf*s/suny? :D

Balucsek
Balucsek
2015. máj. 23. 11:22
#29

Hát akik előrendelték és a grafika miatt panaszkodnak azoknak csak az alábbi videó bejátszást tudom ajánlani a SouthParkból. Az utóbbi időben egyre többször tűnik igaznak sajnos :(

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 22. 14:32
#28

A Hairworks mondjuk leszívja a videokártya erejét. Az más kérdés hogy a való életben senkinek nem lobog ennyire a haja.

IcolumboI
IcolumboI
2015. máj. 22. 12:08
#27

Arra kíváncsi lennék, hogy a Windows 10 és DirectX 12 befutása után hozzá e adnak egy DirectX 12 támogatást és ezzel pótolják e illetve elérhetővé e teszik a kimaradt részleteket, amik így kimaradtak.

Viktorr77
Viktorr77
2015. máj. 22. 8:19
#26

Irodai gépen, X-Boxon vagy kávédarálón készültek azok a screenshotok?

Kb. 20 órát játszottam vele eddig, és ettől sokkal szebb.

Shadowguard
Shadowguard
2015. máj. 22. 7:36
#25

Egyfelől van bárki aki meglepődött azon, hogy a végleges játék nem úgy néz ki, ahogy az első (állítólag ingame) képeken?

Másfelől aki ezt a játékot a grafikája miatt vette meg az meg is érdemli :D CRPG-ben ez a szempont a legvégén kullog a fontossági sorrendnek (nálam biztosan).

A patch és a 600 dolog, amit megváltoztat engem inkább zavar. Mintha azt ígérték volna, hogy ilyen nem lesz... Lehet jobban járok, ha ebből (is) megvárok szépen egy EE verziót, most még előbb szépen újrajátszom az előző két részt (időm úgyis kevés van játszani és van még sok minden más is, ami vár rám). Mellékesen az egy sem csúnya még ma sem, pedig nem egy mai darab.

Asagrim
Asagrim
2015. máj. 22. 21:27

Engem se kell félteni, nekem is van VTM karakterem amit 7 évig vittem, de az fantáziára van bízva és ott teljesen rendben van, ez meg egy számítógépes játék, aminek audiovizuális élményt is kell nyújtania.

Amúgy a sztori azon része, amit lejátszanak előtted non-interaktívan valóban élvezetes, az interaktív része viszont már kevésbé, mert a küldetések 90%-a az hogy menj a megjelölt helyre, nyomd meg a jobb egérgombot, és keresd a piros cuccot ...

tomchee
tomchee
2015. máj. 22. 7:06
#24

Egy kis SweetFX-el lehet rajta igazítani. Már akit tényleg zavarna. ;)

Amúgy meg, szerintem így is tökéletes a látvány, nem kell mindent túl cicomázni. Nekem sokszor már a szemem kifolyik a sok fölösleges effect-től. Különböző játékokban.

TheRealTsL
TheRealTsL
2015. máj. 22. 5:35
#23

Ahogy a megmondóemberek többsége fogalmaz, egyértelmű, hogy még ki se próbálták a játékot. Simán kivehető, csak nem tudom akkor mi alapja van a sírásra? Elvi hülyeségen túl, persze, ami manapság nagyon menő...

Asagrim
Asagrim
2015. máj. 22. 19:50

Majd rakok frisebb drivert akkor (HD7850 van itt), köszi!Jelenleg viszont ez a legkisebb problémám, mert 2 hete kábeltévét akarok nézni a gépen, ma érkezett meg a rohadt tunerkártyám, ami egy set top box árában van, és kb. annyira felhasználóbarát a beállítása, mintha egy ikeás részecskegyorsító szoftveres megfelelőjét kaptam volna malayalam útmutatóval!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 22. 0:49
#22

A játéktól eldobtam az agyam mert tényleg jó, nem is annyira lényeg a grafika ennél. De ha már a grafikánál tartunk élethűnek egyáltalán nem nevezném, csak amolyan rajzfilmesen szépnek, túl élénk színekkel és festményszerű tájképpel. A fizikai hatások sem nagyon lettek eleresztve a játékban, elég érdekesen remegnek például a falevelek.

jocofriend
jocofriend
2015. máj. 22. 0:20
#21

A nyilatkozó ellentmond saját magának. A hazugság az hazugság, bárkitől jön. Elvesztették a szimpátiámat.

A későbbi képek érezhetően gagyibbak, mint a 2013-as.

Ha pedig a bemutatón "PC-n futott", akkor 2 évvel később miért ne futna ugyan úgy? Házba belépésnél milyen OpenWorld?

Úgy látszik, ahol a "konzol" és "GameWorks" szavak felmerülnek, ott kaki kerül a palacsintába.

Stomi
Stomi
2015. máj. 22. 9:06

"A játék tényleg úgy nézett ki, és a felvétel tényleg PC-ről készült, nem volt előre renderelve, azonban a fejlesztés akkori szakaszában még nem került be például a nyitott világ.

Amint a teljes világot betették, azonnal látták, hogy ezzel bizony problémák lesznek."

Luxus értelmezni az olvasottakat.

Nurba
Nurba
2015. máj. 21. 23:50
#20

Nekem is feltűnt, hogy a játék nem úgy fest, mint ahogy anno a trailerekben láttuk, de ezt már lehetett tudni a megjelenés előtti hetekben is. Elsőre nem is tudtam hova tegyem grafikailag a játékot, mert azt gondoltam volna, hogy felülmúlja az előző rész páratlan látványvilágát. Ellenben ahogy játszok vele és egyre több helyszínt bejárok a játékban, észreveszem, hogy azért ez nem csúnya és a játékélmény meg a hangulat az bizony elég "wicseres" lett, ráadásul inkább az első részt idézi, ami azért jó pont. További örömhír, hogy a lájtosabb grafikát kisebb gépigény is kíséri (ha nem kell a haj szimuláció, akkor meg pláne szépen tud futni a játék. Itt külön dicséret azért, hogy Geralt alap hajzata is lobog, nem úgy, mint a Tomb Raidernek, akinek Tress FX nélkül elég merev frizurája volt...csak a copfja libeget, az is bénán).

A legkomolyabb, hogy a kis gépünkön is játszhatóan fut és még csak nem is minimum grafikán (Phenom II X4, 4GB RAM, HD7770, 1680x1050). Szóval a lényeg, hogy a kezdeti fancsali képem már képes mosolyogni, mert ez a játék -idáig- nagyon jó....és nem is mondanám csúnyának sem!

Külön jó pont, hogy nincsenek töltő képernyők és a karakterünk szabadabban mozoghat, mint idáig valaha (nem is kicsi terepen). Szerencsére komolyabb bugokkal sem találkoztam még (a teljes képernyőn ugyan instabil, de borderless window módban nincs gond és alapból is ezt állítja be).

SzAdamAndy
SzAdamAndy
2015. máj. 21. 20:06
#19

Tetszik, hogy megcáfolják magukat két válaszon belül. :)

Szerk.:

Rájöhettek, hogy nem lesz kint hamar az a DX12 és nem mindenki gépe tudja futtatni, de legalább lehet vele villogni a bemutatókon. Ennek ellenére miért nem lehet nyiltan bevallani, hogy igen visszafogta.

És dolgozunk egy megvalósításon, vagy valami.

dbori
dbori
2015. máj. 21. 19:51
#18

De most látom neked is 2k. Akkor viszont nem értem.

MastR
MastR
2015. máj. 21. 19:43
#17

Dbori a hiba nálad lesz, nekem 60-80 fps körül mozog ugyanilyen konfigon, és én már az iniben kicsit megdúsítottam a növényzetet és egyéb dolgokat is feltuningoltam. Ja, 1440p.

Ui: arra rejszolunk amire akarunk, már ha a kolléga megengedi.

dbori
dbori
2015. máj. 21. 19:56

win 8.1, driver mindenből a legfrissebb.

dbori
dbori
2015. máj. 21. 19:32
#16

Azért az optimalizációtól kicsit messze van. i74790k 4,6 2gtx980 sli maxon 30 fps az átlag... Csúnyának nem mondanám, de ezt szerintem semmi nem indokolja.

eriol
eriol
2015. máj. 21. 19:09
#15

Ok, szal másfél év múlva ebből is jön az Enhanced edition. ^_^

Meteoreso
Meteoreso
2015. máj. 21. 17:36
#14

Nekem sajna várnom kell rá a 300 as kártyák kidobásáig de legalább addig remélem helyrepofozzák. Azt rengeteg helyen látni hogy nem azt a játékot adják ki mint eredetileg amivel promóztak.

Ez ott gáz ahol korai hozzáférés van és befizeted a pénzt és a későbbiekben butítják le a játékot a grafikát vagy a szabályokat (lásd Wasteland 2 Hexagonban promózta és négyzet alapúan adta ki.)

Itt azért nem ez volt a helyzet, ha nem is szívderítő a változás de legalább tudtál róla a vétel előtt.

Ez az INI zés egy érdekes dolog hogy nem kerülnek bele a beállítások az Option-ba. Olyan retrós érzése van tőle az embernek de egy ilyen kaliberű játéknál azért már elvárnád a komoly skálázhatóságot. (ha már Nvidia supported főleg)

Lalalala
Lalalala
2015. máj. 21. 16:19
#13

Egyelőre elég nagy blama ez az egész premier... (úgy látszik ez már hagyomány a játékfejlesztőknél, hogy az új rész borzalmas égés, lásd Assasins Credd Unity) 5 évet vártunk egy szarra? A Witcher 2 grafikája állítom jobb... és játszhatóbb is... reméljük a patch helyrehozza...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 21. 16:06
#12

Amúgy a füst és a sok globális fény nagyon nem is fáj, de a növényzet valami undorítóan néz ki. Legalább a játék jó, a legjobb amivel az elmúlt 3 évben játszottam.

DX12 hiánya a ludas. Ezek szerint, ha lesz DX12 akkor lesz patch is ami visszateszi amit kiheréltek belőle vagy fosnak az emberek arcába, mint a többi kiadó?

Egy tipp: Azért lassítja be a gépet a HairWorks, mert 8x MSAA használ és menüből nem konfigurálható. Konfig fájlt megpiszkálja az ember manuálisan és lám rögtön jó lesz. Akárhogy magyarázzák van ebben egy Ubifos szindróma.

mappa > bin > config > base>Rendering.ini és a HairWorksAALevel=8-t átírni 2-re vagy 0-ra. Ezt követően írásvédetté tenni a fájlt.

csabsz13
csabsz13
2015. máj. 21. 14:54
#11

most hogy ez lement, jöhet még 1-2 patch DE utána már álljanak neki a Cyberpunk fejlesztésének, könyörgöm!!! ;-)

gombabacsi
gombabacsi
2015. máj. 21. 14:02
#10

"azonban a fejlesztés akkori szakaszában még nem került be például a nyitott világ."

:D:D:D:D:D az év poénja

/ 2
Vissza az oldal tetejére