Majdnem pontosan 26 évvel ezelőtt, 1990. április 24-én állította Föld körüli pályára a Hubble űrtávcsövet a Discovery űrrepülőgép. Az évforduló alkalmából idén is fantasztikus képet tettek közzé a távcsövet felügyelő intézet munkatársai. A mellékelt felvételen az NGC 7635 katalógusjelű objektum, másnéven a Buborék-köd látható, amelyet 1787-ben fedezett fel William Herschel.
A törékenynek tűnő struktúra középpontjában egy nagytömegű csillag helyezkedik el (a képen a buborék bal szélének közelében látszó, fényes lila égitest), amely 10–40-szer nehezebb a Napnál. A kérdéses csillag, a SAO 20575 nagyjából 400 ezerszer fényesebb központi csillagunknál, és 8000 fényévre, a Cassiopeia csillagképben található. Az égitest régen felélte hidrogénkészleteit, így belsejében megkezdődött a nehezebb elemek fúziója. Ez a folyamat olyan rengeteg energiát termelt, hogy csillag külső rétegei felhevülve ledobódtak az égitestről, létrehozva a kozmikus buborékot, amelynek anyagát folyamatosan gerjeszti az égitest ultraibolya fénye.
Amikor a Nap hasonló sorsa jut, a ledobott rétegek egy-két fényév átmérőjű ködöt képeznek majd. Mivel azonban a Buborék-köd központi objektumának csillagszele jóval intenzívebb, ennek átmérője sokkal nagyobb, a becslések szerint 10 fényév körüli, és falai óránként 100 ezer kilométerrel kijjebb tolódnak. A köd ténylegesen egy buborékot formál, ezért van például az, hogy a Hubble képein szélei fényesebbnek tűnnek: ezeken a helyeken több anyagra látunk rá, mint a középső részeken, mivel oldalról nézzük a buborék falát, ami ezért fényesebbnek tetszik. Ezt a hatást az is erősíti, hogy a buborék egyre jobban beleeszi magát a körülötte található gázfelhőbe, és annak anyaga is beletömörödik a struktúra falába, még fényesebbé téve azt.
A kép másik érdekessége, hogy a csillag nem a buborék közepén foglal helyet, hanem attól jelentősen balra található. Ez általában olyan csillagok esetében történik meg, amelyek túl gyorsan haladnak az űrben, így ledobott külső rétegeik lassan lemaradnak tőlük. A szakértők megmérték a csillag mozgását, és annak iránya alátámasztja ezt a feltevést.
Akad azonban egy másik lehetőség is. A buborék körül elhelyezkedő térrész meglehetősen sűrű anyagú. A hasonlóan nehéz csillagok nem élnek sokáig, így nem kerülnek messzire attól a por- és gázfelhőtől, amelynek anyagából létrejöttek. Elképzelhető tehát, hogy nem a csillag tolódott el a buborékban, hanem ez utóbbi nő aszimmetrikusan, mivel a környező anyag egyenetlen sűrűségű. Az egyik oldalon ritkább, mint a másikon, így az előbbi irányba könnyebben növekszik a struktúra. Ennek megfelelően könnyen lehetséges az is, hogy a Buborék-köd valójában nem is gömb alakú, csak olyan szögből látjuk, ahonnan majdnem kerek a keresztmetszete.
