Az alternatív történelem sem meríthet másból, mint ami már megtörtént. Kérdéseket feltenni, esélyeket latolgatni és a világrendet átírni azonban izgalmas is lehet. Erre jó példa Philip K. Dick egyik regénye – amiből sorozat is készült – és ahol az egész második világháború kimenetelét megváltoztatta az író. Merész? Ostoba képzelgés? Fantázia? Az ember a Fellegvárban a mai szemmel elképzelhetetlen, pedig ki tudja mennyin múlott a dolog. Ebben a világában a második világháborút a Német Birodalom és a Japán Birodalom nyerte meg, mégpedig 1948-ban. A világot nem kellett felosztani, az USA-t viszont annál inkább.

Az Amerikai Egyesült Államok három részre szakadt: a nyugati part japán befolyási övezet, a keleti part náci német befolyási övezet, a kettő között pedig egy többé-kevésbé független sziklás-hegységi övezet található a történet szerint. A Hugo-díjat is nyert alternatív történelmi sci-fi felvetése merész, de a múltról szól, ami megnyugtatóan másképp alakult. A Broken Arrow viszont egy nehéz kérdést is feltesz a végigjátszható történettel együtt és a „mi lenne, ha?” mindig ambivalens, de főleg akkor, ha a jelenre és a közeljövőre mutat.

A Broken Arrow amennyire lehet valós harci helyzeteket és összecsapásokat szimulál és ebbe az észlelés, a lőtáv, az egységek felszereltsége, páncélzata, rendszerei és sok egyéb is szerepet játszik. Az egységek változatosságára nem lehet panasz, egy hozzáértő vagy rajongó valószínűleg elégedetten nyugtázza, hogy a különféle egységek vagy jármű variánsok milyen jól kiegészítik egymást és mennyire jó, hogy a védelemben és a támadásban is széles spektrum áll a rendelkezésünkre digitális parancsnokként.

Egy ilyen témában nem járatos gamer vagy aki kezdő, az viszont garantálom, hogy elveszve fogja érezni magát. Hiába van pár adat megadva és a fő jellemzők között hiába írja le szépen a játék, hogy milyen fegyverből mennyi áll az adott egység rendelkezésére, egy tapasztalatlan hadvezér annyit lát, hogy van náluk „puska” és „rakétavető”. Ennél mondjuk annyival többet lát még józan paraszti ésszel, hogy vannak specializáltabb és általánosabb egységek, de hogy ezek erősségeit és gyengéit nem olyan egyértelmű kijátszani, az biztos.

A problémát – és persze a küldetés taktikai jellegét – tovább növeli, hogy minden egységből, kezdetben, bizonyos mennyiség áll csak rendelkezésünkre. Ugyan a játék lassacskán pótolja a veszteségeket, vagyis újra lehívhatunk támogatásként az adott egységből, de egy ponton túl előfordul, hogy csak azt nézzük, mit lehet még bedobni. Elsőre még a különféle repülőgépek is zavarbaejtően hasonlóak lehetnek, mert aki nem járatos benne, annak az F-16-os ugyanolyan, mint az F-35-ös, és már ahhoz is némi jártasság kell, hogy tudjuk a rakétákból melyik jó földi és melyik légi célpontok ellen.

Az Orosz sereg esetében pedig még tovább megy a találgatás, ugyanis a neve tényleg semmit nem fog mondani a legtöbbünknek, aki pedig fejből vágja, hogy mi micsoda, annak ilyen listára, az egység képének nézegetésére és oda zoomolásra sem lesz szüksége. A játékon belüli Arsenal viszont teljes adatbázist ad az egységekről, ahogy Editor, Scenario, Multiplayer és Skirmish is jár a kampány mellé, vagyis más játékosok által Steam Workshopra feltöltött térképeket, küldetéseket, saját magunk által összerakott seregeket és hasonlókat is lehetőségünk van kipróbálni.

Az egész hadjáratra kb. annyi tutorialt kapunk, hogy a tüzérség jó messzire ló, a fás terület fedezéket ad, az amcsi tankok hátramenetben is jól lőnek és így a legpáncélozottabb oldalukat mutatják az ellenség felé és persze gyalogság és könnyű járművek ellen a HE lőszert (high-explosive), páncélosok ellen az AP (armor piercing) lőszert használjuk. Egy két apróságot még hozzánk vág a játék a Patriot rakétahordozó járművel, a járműveket kimentő/szállító (talán Chinook?) helikopterrel kapcsolatban, de összességében ez be kell látni, hogy alacsony nehézségi fokozatban is tapasztalati és tudás alapú játék, némi taktikai érzékkel megszórva.

A Broken Arrow történetszála egy ma játszódó, „akár valós is lehetne” alternatív esemény köré épül, ahol egy Balkánon megrendezett hadgyakorlat, a kötelező kardcsörtetés után fegyveres konfliktusba torkollik, ahol az EU erőit az Orosz nukleáris fenyegetés sakkban tartja, de szerencsére ott van egy nagyobb kontingensnyi haderő az Egyesült Államokból, aki a környékről berántja a baráti amcsi bázisok haderejét is. Litvánia, Lettország és Észtország a célpont, az Orosz erők pedig úgy gondolták, hogy bemasíroznak oda és lehetőleg senki ne szóljon bele.

Az USA épp kiképzésekkel, katonai eszközök bemutatásával és reményteli eladásokkal megrendezett hadgyakorlata valós haderővé válik és persze rajtunk múlik, meg tudjuk-e állítani az agresszort. De jó kérdés, hogy ki is az agresszor? Aki először lőtt? Aki humanitárius konvojt küldött egy robbanás helyszínére? Aki szerint mindez egy előre megtervezett hadművelet része? Bárhogy is gondoljuk, az első két küldetés után bármelyik oldal csatáit lejátszhatjuk

A játék taktikai, hadmozdulatokkal és tervezéssel kapcsolatos része elég jól sikerült, a pause-nak hála tényleg egy haditérkép felett érezhetjük magunkat, miközben valós időben is be tudunk avatkozni. A változatosságban nem csak a különféle hadnemeket illeti dicséret, de az adott részhez rendelt egységek mennyiségét, kidolgozottságát is. Ez utóbbiba pedig bele kell érteni a fegyvernemek és fajták, valamint a már említett erősségek-gyengeségek kidolgozottságát is.

Egy jól előkészített csapda pillanatok alatt felmorzsolja az ellenséget, ahogy ő is minket, ha hasonlóba futunk bele. Egy jókor érkező légicsapás, egy épület elfoglalása vagy a tankjaink, páncélozott támogató járműveink okos mozgatása érezhető mértékben megnöveli a hatékonyságunkat – ezeken senki nem fog meglepődni.

A játék viszont nem Red Alert szerű RTS, mégha ilyesmi felé igyekszik is. Gyalogosoknál néha előfordult, hogy beragadtak és nem találtam magyarázatot arra, hogy miért nem moccannak, amikor a többiek mozognak mellettük – nem volt aktív összecsapás, nem volt sérülés vagy bármi egyéb, úgyhogy ezt a bugok számlájára írtam. Ahogy azt is, hogy az adott feladat megoldása után a nagy győzelmi képernyőn üres az a rész, ahová a statisztikás és a teljesítményünket kellene kiírnia a játéknak, veszteségekkel meg hasonlókkal együtt.

Aki szereti a katonai játékokat, nem csak témájában, de mélységében is, vagy hajlandó kisebb lexikonokat átböngészni online, hogy kiderítse mi-micsoda, az itt igazi kincsesbányára találhat a Broken Arrow személyében. Izgalmas, változatos, érdekes küldetések követik egymást és ha valamit elszúrunk, akkor a következményeit is cipeljük magunkkal. A változatosság és a taktikai lehetőségek tárháza széles, a felvonultatott egységek számára sem lehet panasz, de a legjobban tényleg akkor járunk, ha fogalmunk is van arról, amit csinálunk, a játékélmény felét ugyanis – még győzelmek esetén is – ez adja majd meg.