A Hitman 3 alapvetően nem lett egy rossz játék, hozza a korábbi részekben megszokott játékmenetet és lehetőségeket. Az IO Interactive viszont nem először keveredik botrányba a kiadással kapcsolatban, a 3.100-as frissítéssel pedig egy újabb csúfos indulás lett belőle.

Magával a Year 2 ígéretével nem is lenne baj. A frissítés számtalan érdekességet hozott magával, ami nem indokolná papíron a felhajtást. A felhasználók haragjának oka viszont nem ilyen egyszerű és sok tekintetben a kiadás módja miatt alakult így.

A Hitman 3 eredetileg Epic Games Store-on debütált PC-n és ez annak idején rengeteg felhasználó haragját és ellenszenvét váltotta ki. Időközben az IO Interactive megpróbálta a GOG.com-on is kiadni az első részt, de ott a felhasználók azért akadtak ki, mert a „DRM mentes játék” valójában állandó netkapcsolatot igényelt. Ha nem volt a játékos összekötve a szerverrel, még menteni se tudott. A GOG le is vette a digitális polcairól a játékot és visszafizette a vételárat.

Galéria megnyitása

Az új botrány viszont részben a Steam megjelenéssel kapcsolatos. A játék árát megemelték Magyarországon 60 euróra, a legnagyobb kiadást 100 euróra, a felhasználók pedig nem értik, hogy miért teljes áron sózzák rájuk az egy éves játékot. Az áremelés az Epic Games platformot is érinti, így ott is drágább lett, ami azért is furcsa, mert legutóbb már 5000 Ft-ért is meg lehetett venni a 3. részt, nem 21 000-ért, mint most. A regionális árazás miatt sokaknál még rosszabb a helyzet: van, ahol 190 dollárt, vagyis 60 000 Ft-ot kell fizetni a játékokért.

Ám hiába a legnagyobb, 100 eurós vagy régiótól függően 190 dolláros csomag, még az sem tartalmaz minden DLC-t, a Seven Deadly Sins még ilyen felár mellett sem szerezhető meg csak úgy.

A játék adatlapja káosz. Számtalan csomag közül választhat az ember vásárlásnál, van itt Standard Edition, Deluxe Edition, Trilogy, Trilogy Premium Add-Ons Bundle, Seven Deadly Sins külön, Access Pass és még sorolhatnánk a kisebb DLC-ket, amik miatt sokan azt se tudják, melyiket érdemes megvenniük. Többen panaszkodnak, hogy akkor se kapnak semmilyen kedvezményt, ha a korábbi részeket már megvásárolták, hiába nézték ki a csomagot a DLC-kel együtt. A dolog pedig úgy válik igazán érdekessé, ha megnézzük, hogy az Xbox Game Pass és a PC Game Pass játékosai ingyen juthatnak hozzá a teljes trilógiához.

Galéria megnyitása

A másik probléma, ami miatt a játékosok igencsak dühösen osztogatják a negatív értékeléseket, az a VR mód. A Hitman 3 egy olyan VR játékmódot ígért, amit minden PCVR játékos örömmel fog fogadni, ehhez képest viszont még az is jobb lenne, ha gamepaddal vagy billentyűzettel kellene irányítani a játékot, annyira bugos és átgondolatlan az egész.

A VR grafikája a legerősebb 30xx PC-ken sem szebb, mint a PS4 PSVR-on volt, a karakter nem tud két kézzel megfogni dolgokat. A fegyvertartás kritikán aluli, hiszen nem ott van a kezünk, a játékban, ahol a valóságban tartjuk. A dobás mechanika nem működik, csak minden 3. próbálkozásra repül olyan ívben a tárgy, mint amit szeretnénk, ez egy lopakodós játékban nem túl jó ómen; a játékosnak muszáj szoborként állnia a szobában, mert ha megmozdul vagy forog, akkor elfeketedik a kép; a karakter sprintelése bugos, egy másodperc futás után akadozni kezd és véletlenszerűen elfordul, majd rohan neki a falnak; guggolva nem lehet elővenni a tárgyakat, ami egy lopakodós játéknál alap lenne; és persze nincsen balkezes mód sem, ami azonnal lehetetlenné teszi a játékot a társadalom 10%-nak.

A fejlesztők 2016-ban ragadtak és semmilyen VR játékot nem próbáltak ki, hogy megnézzék, hogyan kell egy ilyet összehozni, pedig a közösség már leírást is készített az alapokhoz, amit az AAA fejlesztőknek is kötelessége és érdeke lenne figyelembe venni. Mindezt úgy, hogy 100% VR támogatást ígértek, ami a PCVR felhasználók igényeire lett szabva.

Sokak szerint ez a legrosszabb VR adaptáció, amit valaha láthattunk és valóban, egy-két fős fejlesztők jobb munkát szoktak végezni.

Nem is meglepő, hogy a Steam értékelések többnyire negatív státuszba kerültek, konkrétan a legtöbb negatív értékelést kapó címmé vált pillanatok alatt és a fórumok is izzanak a problémáktól. A probléma annyira súlyos, hogy a Hitman 3-mal foglalkozó Redditnek priváttá kellett tennie magát, annyira sokan borultak ki és öntötték el a fórumot a negatív visszajelzéseikkel.

Galéria megnyitása

A játék tehát az új platformokra való érkezéssel nem nyerte el a játékosok tetszését, sokan vissza is kérték az árát, mindezt pedig úgy sikerült elérnie az IO Interactive-nak, hogy maga a Hitman 3 monitoron vagy TV-n futtatva továbbra sem egy rossz játék. Bár az IOI független kiadó lett, úgy tűnik, hogy nem riadnak vissza attól, ha egyetlen játékuk kiadási módja miatt akár félévente botrányba keveredjenek, márpedig ez az árazás és ez a megjelenés joggal borítja ki a vásárlókat.

A Game Pass előfizetők kockázat nélkül próbálhatják ki a 47-es ügynök kalandjait, a PC verzió megvásárlása viszont semmiképpen sem ajánlott a korábbinál jóval magasabb ár miatt. Aki rendelkezik a címmel, az viszont találhat benne újdonságokat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
predike07
predike07
2022. jan. 27. 10:21
#6

Jaj emlékszem mikor iskokai rendezvény volt a művházban és oldalt a gépen a hitman első részét nyomták. Amikor postásnak kellett beöltözni és bejutni egy házba.... Aztán jött a következő rész később. Akkor sose gondoltam volna, hogy ez a játék ide jut. Kár érte, jó ügynök volt.....

ájPon
ájPon
2022. jan. 26. 13:58
#5

A "regionális" 160 dolcsi nem lehet, hogy kanadai vagy ausztráliai dollár? Kevesebbre jön ki azért, mint 60k Ft

Mitch23
Mitch23
2022. jan. 26. 11:05
#4

és még a kalózkodás bűncselekmény.... inkább az számít annak amit manapság a játékgyártók művelnek. van az a szint amikor az ember már a tört verzió letöltésére sem érez inger....

cserbalazs92
cserbalazs92
2022. jan. 26. 8:20
#3

Ilyen esetben a legrosszabb dolog amit tehetnek az a Reddit fórumok lezárása. PR ügyileg megértem, ha valaki, aki potenciálisan Customer, rákeres, ne lássa a sok negatív dolgot, még a végén nem vásárol. Csak egy valamit felejtenek el. Az emberek egy része régen a játékokba menekült, levezetni a való világban felgyülemlett frusztrációt. Ha viszont egy játék nem azt adja amit a False Advertising miatt elvárnak, akkor pedig a fórumokra menekültek kiadni magukból ezt az újabb frusztrációt. Hála égnek jöttek a cégek, és rátették a kezüket a fórumokra, gondolatrendőrségesdit játszani. Akiket vertek az iskolában, sikertelenek az életben, kirabolnak a kiadók, majd még az egymásnak való kurvaanyázást is elveszik tőlük... Hát nem lennék ott amikor páran ezek közül keresik majd, hogy ezt most hol vezessék le :D

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2022. jan. 25. 23:40
#2

Tobb mint fele vettem akciosan ugy hogy mar egy eve kint volt es a jatek meg mindig bugos mint a szemet.

Bazmeg mar a fizikat is elbasztak.

Ha egymasra huzol hullakat visszatolteskor kilovik egymast, ami hangal is jar majd az npc-k es odamennek megnezni.

Egy rakaszsor jartam igy.

A seven deadly sins meg egy nagy rakas ertektelen szar.

Refundoltam az epicen a picsaba.

6 ezer volt akciosan (majd tiz rugo eredetileg) nem all masbol mint a tobbihez hasonlo 7 fos escalation contract csak buzi oltonyben.

Vakuljanak meg. Szennyes penzehes geci banda.

axe
axe
2022. jan. 25. 22:40
#1

idáig nem azt hangoztatta az IOI, hogy akinek megvan a régi részből minden (mint nekem is összes dlc, fullfull hitman 1-2), az simán elérhető lesz ha megveszem a 3. részt?

axe
axe
2022. jan. 26. 14:19

@abysan  nevetséges :D

Vissza az oldal tetejére