Tavaly jelentette be a Xiaomi az első szupersportkocsit, amit a SU7 alapjaira építkezve hozott létre, és már kereskedelmi forgalomba is hozta a cég a SU7 Ultra névre hallgató gépet. Ez remek fogadtatásban részesült, viszont most mégis megütötte a bokáját a cég a jármű miatt, bár elvileg csak jót akart.
A Xiaomi SU7 Ultra egy olyan villanyautó lett, ami a Tesla Model S Plaid és a Porsche Taycan ellenfeléül szolgál. Egy rendkívül komplex hajtásláncot foglal magában, aminek az összesített teljesítménye 1548 lóerő. 1548 lóerő túl sok, ez nem kérdés, és a Xiaomi korlátozni kezdte az autóját, ezzel viszont kiverte a biztosítékot a vásárlóknál.
A SU7 távoli frissítésekkel már nagyon sok lehetőséget nyújt a fejlesztők számára, és most kiderült, hogy egy OTA frissítéssel akár a teljesítményét is jelentősen lehet befolyásolni. Egészen mélyen bele lehet nyúlni a jármű működésébe. Az 1.7-es frissítés nem régen jelent meg a forgalomba levő SU7 Ultrákra, és kiderült, hogy ezzel egy sor limitet vezetett be a Xiaomi.
Nagyjából 900 lóerőre vette vissza a közutakon, normál esetben elérhető teljesítményt a vállalat. Szóval csaknem 650 lóerőtől megfosztotta a tulajdonosokat.
Úgy találta a cég, hogy a vásárlók nem tudnak megfelelően bánni a szédületes teljesítménnyel, és nem teljesen alaptalan volt ez, hiszen mostanra több dokumentált baleset is történt a sportkocsival. A Xiaomi természetesen mindenféle vezetéstámogató rendszerrel ellátta az autót, és a legjobb biztonsági rendszereket vonultatja fel, hogy a hatalmas erőt a rutintalanabbak is képesek legyenek kordában tartani. Sok esetben viszont ez nem bizonyult elegendőnek – és az elektronikai beavatkozások egy része egyébként is kiiktatható.
A Xiaomi nem vette el teljesen a maximális teljesítmény kihasználásának a lehetőségét, „csupán” egy elég határozott feltételhez kötötte ezt. Úgy tudják felszabadítani a tartalékokat a SU7 Ultra tulajdonosok, hogy teljesítenek egy kvalifikációs kört egy versenypályán, amivel bizonyítják a vállalat felé, hogy tudják uralni a nagy teljesítményt. Vannak előre megadott, elfogadott versenypályák, ezek közül kell a frissítéssel bevezetett „Kvalifikációs mód köridő értékelés” funkciót használni.
Az 1.7-es rendszerfrissítéssel bevezetett korlátozások között van más meglepetés is. A telepítést követően már nem lehet pillanatok alatt aktiválni a rajtautomatikát, amivel a legjobb gyorsulás egyszerűen kihozható a SU7 Ultrából. A továbbiakban várni kell 60 másodpercet arra, hogy a beállítás életbe lépjen. Ennek pedig az az értelme, hogy így ki lehet szűrni a piros lámpától gyorsulgatást. Persze így is lehet majd „versenyezni”, de legalább nem lesz olyan vonzó a tulajdonosoknak az állandó rajtolgatás.
A Xiaomi Auto szóvivője leszögezte, hogy biztonsági megfontolásból döntöttek a korlátozások bevezetése mellett. Kijelentette a cég képviselője, hogy olyan teljesítmény lakozik az autóban, aminek az uralása tapasztalt vezetői készségeket igényel, és versenypályás körülményeket igényel.
„A teljes 1548 lóerős teljesítményt megfelelő gumiabroncsokkal és felkészítéssel pályahasználatra tervezték” – közölte a vállalat az ügyfelek megkeresésére. „Szeretnénk biztosítani, hogy a tulajdonosok biztonságosan élvezhessék ezt a teljesítményt.”
Érhető a Xiaomi álláspontja, de a cég egyáltalán nem egyeztetett erről a felhasználókkal, és ez volt a legnagyobb gond. Végül a cég néhány nap után „javította” a hibáját, visszavonta az autókról a korlátozásokat. Emellett pedig elismerte, hogy nem megfelelően kezelte az ügyet, és a jövőben minden hasonló módosítás előtt bevonják majd a döntésbe a tulajdonosokat is, hogy elkerüljék a nézeteltéréseket.
A SU7 Ultra Kínában 530 ezer jüanos összegért cserébe vásárolható meg, amivel olcsóbb minden riválisánál, és nincs másik autó a piacon, ami csak hasonló teljesítményt tudna nyújtani ennyi pénzért cserébe. A gyári adat szerint a jármű képes akár 1,98 mp alatt felgyorsítani 100 km/h-s sebességre, és a tempója gond nélkül elérheti a 350 km/h-t.