Amikor Domenico Fulgione azzal kísérletezett, hogy fali gekkókat helyezett sötét színű felszínekre, azt látta, amit előtte már sokan megtapasztaltak. A szúrós bőrű, piciny gyíkok színt váltottak: eredeti, krémszínű kültakarójuk egy órán belül sötétebb árnyalatot vett fel, amelynek révén könnyebben el tudtak rejtőzni új környezetükben.

Fulgione azonban ezt követően kipróbált valamit, amit előtte senki: bekötötte az állatok szemét. A gekkók így is színt váltottak, ha új felületre kerültek. De vajon honnan tudhatja egy állat saját színét a környezethez alakítani, ha nem képes látni az új körülményeket?

A szakértő és kollégái fontos lépést tettek a rejtély megfejtése felé, amikor megismételt kísérleteik során a gekkók törzsét takarták le fejük helyett. Ez alkalommal az álca kudarcot vallott. Bár az állatok kitűnően látták, hogy mi van körülöttük, sokkal kevésbé voltak képesek bőrük színét a felület árnyalatához igazítani, mint bekötött szemű társaik.

A bizarr eredmények akkor kezdtek értelmet nyerni, amikor a szakértők elemezni kezdték a gyíkok bőrének összetételét. Kiderült, hogy az állatok kültakarójában tetemes opszinkészletek rejtőznek. Ez a fényérzékeny fehérje pedig kulcsszerepet tölt be az állati látásban, és így az ember látószervében is. Amikor a fény belép a szemünkbe, a retinánkban található opszinok indítják be azon kémiai reakciók sorát, amelyek eredményeként jelek indulnak meg az agyban található látóközpont felé.

A fali gekkó szemében szintén akad a fehérjéből, az opszinok azonban az állat törzsét borító bőrben is bőségesen előfordulnak. Különösen sok van a fehérjéből a gekkók horpaszában, vagyis az ágyéki régióban, a sötét pigmenteket tartalmazó, melanofóráknak nevezett sejtekben. A szakértők úgy vélik, hogy ezek a sejtek az opszin révén képesek észlelni a környező fényviszonyokat, és automatikusan ezekhez igazítani a gekkó színét. A kutatók elmélete szerint ez a fajta „bőrlátás” teljesen függetlenül működik a szemektől, és talán az agytól is.

A jelenség nem érte teljes meglepetésként a kutatókat, mivel az állatvilágban akadnak más olyan fajok is, amelyek képesek hasonlóra. A halak néhány képviselője szintén valószínűsíthetően a bőrében található opszinoknak köszönhetően képes a színváltásra. 2010-ben Lydia Mäthger és Roger Hanlon igazolta, hogy a tintahal is így tesz. A polipok közeli rokona rendkívül gyorsan képes bőrszínét a környezethez igazítani, ugyanakkor teljesen színvak, ami megerősíti azt az feltevést, miszerint a „bőrlátás” független a szemekkel való látástól.

Az opszinok jelenléte ugyanakkor önmagában nem jelent túl sokat. A szakértőkre vár a feladat, hogy mindezen említett állatokkal kapcsolatban igazolják, hogy a bőr sejtjeiben található fehérje ténylegesen reagál is a fényre, és jeleket küld a kültakaró más részeire, amely ennek hatására megváltoztatja színét. A gekkók esetében az is kérdéses, hogy miért az állatok horpaszában van a legtöbb opszin, amikor a legjelentősebb színváltás a hátukon zajlik?