Napjainkban a tranzisztor kulcsfontosságú szerepet tölt be életünkben, hiszen ma már az elektronikai eszközök többségében találkozunk ilyen áramköri elemmel. A számítógépek e fontos komponens nélkül talán még ma is szoba méretűek lennének. Maga a tranzisztor egyébként egy olyan speciális áramköri elem, amely elektromos jelek erősítésére, jelek kapcsolására, jelmodulációra és feszültségstabilizálásra egyaránt használható.
Az elektroncsövek leváltója
Az 1900-as évek első évtizedétől kezdve hosszú évekig tartott az elektroncsövek egyeduralma, ám már az 1934-es évben elkezdték keresni a kissé problémásan alkalmazható áramköri elem utódját. Az elektroncső a katód felfűtése miatt rengeteg áramot fogyasztott, emellett helytakarékos megoldásnak sem lehetett nevezni, sőt, törékenysége miatt kivételes bánásmódot igényelt – és igényel ma is, hiszen az igazán felsőkategóriás, kiváló hangminőséget kínáló erősítőkben napjainkban is találunk elektroncsöveket.
1934-ben tehát megindult a kutatómunka annak érdekében, hogy megszülethessen az elektroncső utódja. A kutatások eredményeként két olyan anyagra bukkant Walter Brattain, John Bardeen és William Shockey, amelyek félvezető tulajdonságokat mutatnak: ez a két anyag a germánium és a szilícium volt. Az első tranzisztort persze még nem szilíciumból, hanem germánium és aranylemez összepréselésével hozták létre. Az első tranzisztort 1947. december 16-án mutatták be a nagyérdeműnek.
Ezt a tranzisztort persze le is tesztelték: a prototípus stílusosan egy elektroncső helyére került, igaz, akkoriban még nem tranzisztornak hívták. Az új áramköri elem 1948. június 17-én kapta végleges nevét, méghozzá a Bell Laboratórium távközlési részlegének vezetőjétől, John Pierce-től – így lett belőle tranzisztor.
A három kutató munkájának gyümölcse egyébként hatalmas jelentőséggel bírt, így nem túl meglepő, hogy 1956-ban Nobel-díjjal jutalmazták őket.
Az első szilícium alapú tranzisztor elkészítésére csak hét évvel később, 1954-ben került sor – ez a mérföldkő a Texas Instruments nevéhez fűződik.
Ebben az évben, azaz 1954-ben piacra dobták az első tranzisztoros rádiót, amely akkoriban 49,95 dollárba került, azaz nagyon drága volt. A tranzisztor persze nem csak a rádiók, hanem a hallókészülékek esetében is rendkívül fontos volt. Az első tranzisztoros hallókészülék 1952 decemberében készült el, majd 1954 folyamában már a hallókészülékek 97%-ában tranzisztort alkalmaztak. Érdekesség, hogy 1955-ben még csak 4 millió tranzisztort gyártottak, ugyanakkor vákuumcsövekből kétnaponta készült ennyi.
Azóta a tranzisztorok komoly fejlődésen mentek keresztül, amelynek eredményéből nap mint nap profitálhatunk – például most is, ahogy több milliárd tranzisztort tartalmazó számítógépünk segítségével olvassuk e hírt.
Boldog születésnapot kívánunk, tranzisztor!
