Biztonsági és kényelmi fejlesztések is jönnek a WhatsAppon

Lehet majd csatlakozni a nem fogadott hívásokhoz utólag, és arcfelismeréses védelem is bevezetésre kerül.

Biztonsági és kényelmi fejlesztések is jönnek a WhatsAppon

A Facebook vezetése korábban azt mondta, hogy a WhatsApp is egyesülni fog az Instagram csevegőjével és a Messengerrel. Ez a projekt viszont mintha lekerült volna mostanában a napirendről. A Messenger és a Direct folyamatosan közeledik egymáshoz, a WhatsAppnál viszont hosszú ideje nem volt olyan fejlesztés, ami ebbe az irányba mutatott volna. Egyéb újítások azonban akadnak szerencsére.

Ezúttal arról számolhatunk be, hogy a vállalat már elkezdte tesztelni az arcfelismeréses azonosítási lehetőséget, hogy ezzel is lehessen védeni a beszélgetéseket. Valamint a nem fogadott hívások esetén biztosított lesz annak a lehetősége, hogy csatlakozzon a beszélgetéshez menet közben az ember. Ez több szempontból is jó kényelmi funkció.

A WhatsApp már korábban nyitott a biometrikus azonosítási lehetőségek irányába, egy ideje már dolgozik az ujjlenyomatos beléptetési funkción. És ehhez jön most az arcfelismerés, ami már csak az előlapi kamerától fog függeni, nem kell hozzá külön szenzor az okostelefonba, így lényegében minden mobillal lehet majd alkalmazni. Ennek a bevezetését követően a beállításokban már nem Ujjlenyomat zár néven fog futni a beállításokban ez a képesség, hanem Biometrikus zárra kereszteli át a WhatsApp.

Galéria megnyitása

Persze azt is tudjuk, hogy az arcfelismerés nem a legmegbízhatóbb technológia. Közel sem tud olyan szintű védelmet garantálni, mint egy ujjlenyomat-azonosító, viszont mivel itt azért nem pénzügyi információkat kell védeni általában, ez is megfelelő lehet sokak igényének. És előnye még az arcfelismerésnek, hogy gyorsabb és kényelmesebb is sok esetben, mint az ujjlenyomatos beléptetés. Hiszen az ujjlenyomat-olvasóhoz sokszor a mobil hátán kell matatni, így asztalra letett eszköznél például nem tudja az ember gyorsan áttekinteni az üzeneteit.

A másik bevezetés előtt álló újdonság még érdekesebb. A felhasználók képessé válnak arra, hogy a nem fogadott hívásokba utólag kapcsolódjanak be. Értelemszerűen ez a csoportos beszélgetések esetében lesz kihasználható. A csoportos hívások ugyanis nem szakadnak meg akkor, ha a másik fél éppen nem veszi fel, csak kimarad a csevegésből az, aki nem fogadja a hívást. Ha az ember visszaér időközben, akkor eddig az volt, hogy újra el kellett kezdeni hívni, és csak így tudott becsatlakozni. Hamarosan azonban változik a helyzet.

Galéria megnyitása

A kiszivárgott képeken az látható, hogy a felhasználónál a WhatsApp a nem fogadott hívást követően olyan felületre fog váltani, ahol új opciók vannak. Miután a csörgés megszakad, a kijelzőn kettő gomb lesz látható. Lehet majd a hívást elutasítani – ignorálni –, illetve csatlakozni, amennyiben még megy a beszélgetés a hívást indító csoport tagjain belül. Persze, ha időközben mindenki kilép a csevegésből, akkor már a megszokott nem fogadott hívásos felületre vált át a WhatsApp. Amikor egy folyamatban lévő beszélgetésbe valaki becsatlakozik, azt a program jelezni fogja, így elkerülhetőek a kellemetlen szituációk.

Azt egyelőre nem lehet tudni egyik fejlesztés esetében sem, hogy mikor lesznek elérhetőek a nagyközönség számára. Reményeink szerint minél előbb hallhatunk majd ezekről, és globálisan kihasználhatóak lesznek, mert igazán hasznos dolgokról beszélhetünk.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap