Shop menü

BETHESDA: MÉGIS LESZ MODTÁMOGATÁS PS4-EN

Mind a felújított Skyrim, mind pedig a Fallout 4 támogatni fogja a modokat PS4-en, mindössze egy megkötéssel.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Bethesda: mégis lesz modtámogatás PS4-en

Zseniális a dráma, ami kialakult a Bethesda játékainak PlayStation 4-es modtámogatása körül. A fejlesztők először bejelentették, hogy az Xbox One mellett természetesen elérhető lesz a Sony konzoljára is, majd ez folyamatosan késett, aztán béta formájában megjött, de nagyon sok megkötéssel, aztán eltűnt, aztán a Bethesda mismásolt egy kicsit, majd végül hivatalosan is feladta a harcot, és bejelentette, hogy mégsem lesz. Legalábbis addig nem, amíg a Sony lehetővé nem teszi, hogy úgy valósítsák meg, ahogy azt a fejlesztők elképzelték.

Úgy tűnik, hogy valamit sikerült kitalálni, ugyanis Bethesda ma bejelentette, hogy október 28-án, a The Elder Scrolls V: Skyrim felújított verziójának megjelenésekor ebben a játékban már benne lesz a modok támogatása, és később a Fallout 4 is megkapja. Az egyetlen megkötés, hogy PlayStation 4-en csak a Creation Kitben található tartalmak és grafikai elemek lesznek használhatók, külsős, saját cuccok nem. De mivel a Bethesda szerint a legtöbb mod eleve csak a Creation Kit assetjeit használja, ez nem lesz túl nagy probléma.

Ezen kívül a stúdió azt is bejelentette, hogy mind a The Elder Scrolls V: Skyrim felújított változata, mint pedig a Fallout 4 támogatni fogja a PlayStation 4 Pro-t. Az utóbbi játék esetében még nem tudjuk, hogy milyen javulásra számíthatunk, a Skyrim viszont natívan 4K-s felbontásban fog renderelni. Itt is van belőle néhány új, elég masszív méretű kép:

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére