Belevághatja a kijelzőbe a kamerát az LG

Belevághatja a kijelzőbe a kamerát az LG

Az LG nevéhez köthetően néhány érdekes szabadalom bukkant fel a napokban. Mint a legtöbb gyártó, a dél-koreai alakulat is gőzerővel dolgozik azon, hogy eltüntesse az okostelefonok megjelenítőjéről a bemetszést, és erre megoldásként szolgáló tervezetek kerültek most nyilvánosságra.

A bemetszések „leradírozásakor” a legnagyobb problémát a vállalatoknak az jelenti, hogy hova tegyék a kamerát, ami az önarcképek készítésért és a videocsevegések bonyolításáért felel. Néhány gyártó úgy oldotta ezt meg, hogy különböző módokon elrejtették a házba a képalkotót, amit manuálisan vagy automatikusan, de elő kell varázsolni, amikor szükség van rá. A Samsung elvileg már dolgozik azon, hogy a megjelenítő mögé rejtse az egységet, szóval a Super AMOLED technológiás panelen keresztül látna az egység. Az LG pedig egész egyszerűen kivághatja az optika számára a helyet a megjelenítőn. Ezzel a módszerrel a belógó félszigetből lényegében kamerasziget válna.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Az LG a kamerák pozíciójára háromféle lehetőséget vetett papírra, és mind a három kivitelnél szabadalmaztatta a teljesen sík felületű kijelző melletti felhasználást és az enyhén ívelt peremes változatot is. Az egyik esetben a kamera, valamint a szükséges szenzorok a kijelző felső részének a közepén helyezkednének el, a másik kettő variációnál pedig minden kikerülne a jobb vagy a bal oldali sarokba. Az egyébként külön érdekes, hogy ívelt peremes szabadalmakat is külön készített az LG Mobile, mert eddig még egyáltalán nem állt elő olyan okostelefont, ami ilyen kivitelű lett volna.

Hogy ez megoldást jelent-e a megjelenítőkbe belógó félszigetre? Nos, részben igen, de az aligha jelenthető, hogy ez lenne a legjobb módszer. Az biztos, hogy ez a kivitel lényegesen mutatósabb, mint például az LG V40 ThinQ esetében is látott minta, de egyértelműen csak félmegoldásról van szó. Kíváncsian várjuk, hogy készít-e a szabadalmi ábrákhoz hasonló kameraelrendezéssel mobilt a vállalat, vagy inkább elindul abba az irányba, amerre a ZTE, a Xiaomi, Huawei, Vivo, Oppo, és valamilyen módon elrejti az eszköz házába a frontkamerát. (Esetleg a Samsunghoz hasonlóan megpróbálja az egységet a panel mögé bújtatni.)

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap