William John "Liam" Neeson főként akciófilmjei után lett híres, pedig a nem csekély életműben ott van az 1993-as Schindler listája, a Star Wars I. és II., a Narnia krónikái és a Batman: Kezdődik! (ezt a fordítást…) is többek között. Az utóbbi időben azonban mintha ráállt volna egy olyan sémára, ahol átverik, felbosszantják, megvezetik, és utána elszabadul a pokol, legalábbis ami az akciófilmeket illeti.

A legutóbbi Made in Italy egy kevéssé sikerült, érzelmes, de inkább kaotikus alkotás lett, így valahol sejteni lehetett, hogy visszatér ahhoz a műfajhoz, amiben a legismertebb, bár ez is kétséges volt, hiszen a 2019-es Dermesztő hajsza után a színész maga nyilatkozta, hogy a hetvenhez közeledve befejezi az akciófilmezést. Aztán mégsem így alakult, hősünk ismét síkra száll az igazáért és a Becsületes tolvajban újból a bosszú, a robbanások és az akció jegyében zajló alkotás főszereplőjeként tűnik fel a mozivásznon.

Tom Carter bűnöző, sikeres bankrabló, aki tucatnyi sikeres balhé után úgy dönt visszavonulna, befejezettnek tekintené élete addigi szakaszát. Ebben a döntésében komoly motiváció, hogy megérkezett a szerelem az életében és Tom úgy véli ez tiszta lapot és tisztességes életet érdemel. Az már más kérdés, hogy vajon mekkora vakság (a szerelem vak?) vagy naivság kell ahhoz, hogy az ember elhiggye, egy ilyen karrier után mindenki vállveregetve kíván majd neki boldog életet és békén hagyja.

Az FBI sem gondolja, hogy a beismerő vallomás, az elrabolt pénz visszaadása jó alkualap, inkább zsebre vágnák a pénzt és elvarrnák a szálat Tom megölésével. Nem meglepő, hogy mindezek után hősünk odacsap. Ez azonban 68 évesen, valljuk be, már nem úgy megy, mint anno a 2008-as, Elrabolva esetében. Ott még az egyszeri néző is kellemetlenül érezte magát attól a bizonyos monológtól és szerencsésnek érezte magát, hogy nem ő van a telefon túlsó végén, nem ő a célpont, amikor Liam Neeson nekiveselkedik és levadássza az aktuális ellenséget/akadályt/gonoszt/akárkit.

A film utáni baráti beszélgetésben felvetődött, hogy itt már olyan érzete van az egésznek, mint amikor a sztár már fáradt, de még főszerepet kap, a műsor azonban a többiekre marad főként. A hajtóvadászat azonban kegyetlen műfaj – Tomra korrupt zsaruk és egy ügynök vadászik, miután koholt vádak és némi intrika segítségével a létező bűnlajstrománál is veszélyesebbnek hazudják, Tom viszont az életére törő rendfenntartókra vadászik, védve kedvese és saját életét.

Itt külön érdekes, hogy egy FBI ügynök megölése után nem szakad Tom nyakába az egész szervezet, hanem „csak” néhányan, valószínűleg a költségvetés is beleszólt abba, hogy ez így alakult.

A jelenetekben ugyan nincs hiány sem akcióból, sőt, robbanásokkal is elég jól állunk, (egy ex katonai tűzszerésztől mit várjunk?) azonban a történet, a mostanra sablonosra kopott „kiszúrnak vele, összecsapnak, balhé van” szál, sejthető, hogy az egyszerű párbeszédekkel sem lesz jobb vagy élvezhetőbb. Emellett, szinte biztosak lehetünk abban, hogy a főhősnek és kedvesének semmi baja nem lesz, és ez a feszültséget is jelentősen lecsökkenti, hiába záporoznak a lövedékek.

A filmben a prímet viszont érezhetően nem a főszereplő viszi. Annie (Kate Walsh) belevaló nőt játszik, aki nemcsak kiáll Tom mellett, de segítőként is hasznos, aktív része a filmnek. Hasonlóképpen a leginkább élethűre, életszerűbbre Jeffrey Donovan karaktere sikerült, aki Meyers ügynökként egy kidolgozott, mélységében is jól működő szereplőt hoz be. Végszóként azonban nem kell a filmet teljesen leírni. Nem vonul be a halhatatlanok csarnokába, azonban Liam Neeson és akciófilm rajongóknak okozhat kellemes perceket, főként addig, amíg a mozikat, a mozinézőket és a világot sújtó járványhelyzet rendeződik és kevésbé kell azt érezni, hogy a moziba járás is az extrém sportok egy különleges új formája lett.