A Battlefield V ott folytatja, ahol logikusan gondolnánk: az első világháború után következik a második, és ezzel a sorozat a Call of Dutyhoz hasonlóan visszatalált oda, ahonnal eredetileg elindult a Battlefield 1942-vel. A nevezéktanban ezen a ponton már nem nagyon érdemes sok logikát keresni, hiszen a Battlefield 4 után jött a Battlefield 1, majd a Battlefield V, de ez valószínűleg nem sok rajongót fog igazán összezavarni, a fiatalabbak pedig majd úgyis elmondják anyunak, hogy melyik részt kérik karácsonyra.
Dicséretes, hogy a Call of Dutyval ellentétben itt még mindig van egyjátékos kampány, még akkor is, ha egyébként (a várható módon) nem egy nagy eresztés, és nagyon meg lennék lepődve, ha valaki ezért a hat óráért adna ki 20 ezer forintot. Mindenesetre indítást követően nincs sok választásunk, a játék rögtön bedob minket az akcióba. Kis töltés után gyors egymásutánban több pályán is megfordulunk, és kis kóstolót kaphatunk a Battlefield V legfontosabb részeiből: a tankvezetésből, a repülőzésből, a mesterlövészkedésből, meg persze a sima géppuskás akcióból.
Jellemzően nem örülök, amikor a játék még a főmenüt sem mutatja meg, mielőtt elkezdődik, főleg, mert PC-n szeretem alaposan átnézni a beállításokat, mielőtt bármit is csinálok. A DICE és az egészen kiváló Frostbite 3 motor dicséretére legyen mondva, hogy ezúttal erre tényleg nem nagyon volt szükség: a játék olyan szépen belőtte a grafikai opciókat magától, hogy folyamatosan tartotta a 60fps-t, közben pedig fantasztikusan nézett ki. Aztán persze megnéztem a beállításokat, és valahova medium és high közé állította be magát GeForce GTX 970-en, amin aztán az ég adta világon semmit nem is kellett módosítani.
Mindenesetre a kóstoló után már rajtunk áll a döntés, hogy merre folytatjuk tovább. Igaz, olyan rengeteg lehetőségünk jelenleg nincsen: vagy folytatjuk a War Stories névre hallgató egyjátékos módot, vagy belevetjük magunkat a multiplayerbe, de az rögtön egyértelművé válik, hogy tartalom tekintetében a Battlefield V nem jeleskedik. A kampány mindössze három felvonásból áll, egyenként nagyjából másfél-kétóra játékidővel (a negyedik epizód a jövő hónapban érkezik), a multiplayerből pedig alapvető dolgok hiányoznak.
A War Stories az előző részhez hasonlóan nem a világháború fő konfliktusaira koncentrál, hanem egy-egy kevésbé ismert konfliktushoz visz el minket. Az Under No Flag egy elítélt angol bűnőzőt állít főszerepbe, aki kifejezetten rajong a robbanószerekért, és saját gyártású pokolgépeivel röpíti a levegőbe a nácik bázisait. A Nordlysban egy norvég női ellenálló igyekszik megtenni a magáét a hazájáért, míg a Triallieurben egy szenegáli katonát alakítunk, akit besoroznak a francia seregbe, és akinek úgy kell harcolnia a francia földért, hogy valójában még sosem járt ott korábban.
Mindegyik kampányról elmondható, hogy egy viszonylag személyes sztorit dolgoz fel, ami jobban átélhető, hiszen a háborún belül tulajdonképpen egy-egy részfeladatot oldunk meg, szó sincs arról, hogy rajtunk fog múlni az egésznek a végkimenetele. Ezzel a Battlefield V jól érzékelteti, hogy mennyire kis fogaskerekekből áll össze a háborús gépezet, és hogy egyébként egy-egy ember mennyire sokat vagy keveset tud számítani az egészben. Maguk a küldetések egyébként nem kifejezetten érdekesek, és persze azért hatalmas sztorira sem kell számítani, a készítők jellemzően a Battlefield erősségeit próbálják kidomborítani, vagyis többnyire nagy, nyílt terepeken kell különböző egyszerű objektívákat teljesítenünk.
Mindenesetre a kampány jó arra, hogy bizonyos szeleteket megmutasson a teljes Battlefield-élményből, és kicsit ráhangoljon minket a multiplayerre, de őszintén szólva egyetlen veteránt sem fogok hibáztatni azért, ha ezt az egészet átugorja, mert nem marad le túl sokról. Már szinte fárasztó leírni, de nyilván a multiplayer a játék lényege, azonban ide bekattintva is rögtön azt fogjuk tapasztalni, hogy a DICE-nak valószínűleg egyszerűen kevés volt ez a két év a Battlefield 1 óta, így a játék több ponton is hiányosságokat mutat.
Egyrészt a sorozatban alapnak számító Practive Range alatt egy jó nagy felirat mutatja, hogy majd csak december 4-től lesz elérhető, rögtön mellette pedig ott van a Tides of War, ami pedig csak december 6-tól. Az utóbbi lesz ugyebár az a fajta "élő szolgáltatás", aminek keretében a Battlefield V többjátékos módja a jövőben működni fog. A tervek szerint az új tartalmak ezen keresztül fognak érkezni, így mindenki ingyen megkapja majd a kiegészítőket, aminek köszönhetően nem szakad szét a játékostábor, és lesz lehetőség valós pénzen in-game krediteket venni, melyekből pedig (legalábbis az ígéretek szerint) kizárólag kozmetikai jellegű holmikat vásárolhatunk majd.
Ezen túlmenve a készítők ígérték, hogy jön majd a Combined Arms nevű kooperatív mód, valamint a Firestorm nevű battle royale mód... valamikor. Az utóbbi elvileg csak jövő tavasszal. Szóval akárhogy is nézzük, ennek a játéknak még alsó hangon fél év fejlesztési idő kellett volna, hogy nagyjából teljes legyen, és ugyan a Call of Dutyból ezúttal kimaradt az egyjátékos kampány, de tartalom tekintetében köröket ver a Battlefield V-re.
Akárhogy is, mindez a jövő zenéje, úgyhogy jelenleg be kell érnünk a sima többjátékos módokkal (összesen hattal), de a régi rajongók itt is azonnal észre fogják venni, hogy a korábbi részekben alapnak számító Rush mód például érthetetlen módon hiányzik, valamint nyolc pályával, ami szintén nem túl sok. De legalább változatosak, a pörgős utcai harcokat és a magaslati pozíciók kihasználását forszírozó Rotterdamtól kezdve a tágasabb, hegyes-völgyes-sziklás Hamadáig. Maguk a pályák egyébként többnyire jól felépítettek, számos különböző taktikai megoldásra lehetőséget adnak, és szépen támogatják a különböző járműveket is. És persze elképesztően jól néznek ki.
A (megmaradt) játékmódok terén semmi meglepetés nem fog érni senkit. Továbbra is elérhetőek a kevesebb fős, járművek nélküli közelharcra koncentráló módok, mint a Team Deathmatch és a Domination, valamint a hatalmas méretű, 64 fős, minden létező eszközt felvonultató csodák, mint a Conquest és a Grand Operations. Az utóbbi egyébként az előző rész Operations módjának a feltuningolt változata, de a lényeg nem változott igazából: több pályán és akár több órán keresztül zajlik a csatározás, ahol az előző megnyert ütközet után előnyöket kaphatunk a következő a pályán.
A játékmenetben azonban bekövetkezett néhány változtatás, még ha forradalmi különbségekre nem is kell számítani a Battlefield 1-hez képest. Ezekkel a változtatásokkal a DICE leginkább azt akarta elérni, ami egyébként mindig is célja lett volna a Battlefieldnek: hogy a játékosok ne magányos farkas módjára viselkedjenek, ne csak a K/D arányukat nézzék, hanem igenis működjenek együtt osztagokban (és mellesleg próbáljanak odafigyelni az adott játékmód céljára is).
Egyrészt az automatikus életerő-regeneráció lassabbá vált, és most már csak részleges, ami így nagyobb jelentőséget ad a Medic karakterosztálynak, hogy egészségesen tartsa a csapatot medpackekkel. Ha lelőnek minket, akkor a földre kerülünk, és egy bizonyos ideig fel tudnak minket támasztani a csapattársak, és ezúttal már nem csak a Medic, hanem mindenki, de a drága orvos ezzel messze nem válik feleslegessé, hiszen neki sokkal gyorsabban megy a felélesztés, mint a többieknek. A másik fontos változás, hogy a korábbi Battlefield-részekkel szemben ezúttal jóval kevesebb tölténnyel indulunk, így kifejezetten rá vagyunk szorulva a Support osztály folyamatos támogatására.
Ha ehhez hozzá vesszük, hogy a fegyverek jóval kiszámíthatóbban viselkednek, és érzésre gyorsabban ölnek, mint a korábbi részekben, akkor tényleg eljutunk odáig, hogy valójában eredményesnek lenni egy jó osztaggal lehet csak. De a változások sora itt még nem ér véget: a pályákon bizonyos (sajnos csak előre kijelölt) pontokon elkezdhetünk építkezni is, szögesdrótokkal, homokzsákokkal, telepített ágyúkkal és egyéb akadályokkal bevédve ezzel például az értékes zászlót. Az ötlet ugyan jó és érdekes, ráadásul ad valami elfoglaltságot, amíg magányosan álldogálunk a zászló mellett, de a legtöbb játékmódban ezek a védendő pontok túl gyakran cserélnek gazdát, így hamar azt fogjuk tapasztalni, hogy amit az előbb felépítettünk, az a következő percben már ellenünk dolgozik.
A DICE végre alaposan hozzányúlt a fizikai motorhoz is, aminek a leglátványosabb eredménye a pusztításban keresendő. Ha most szétlövünk egy tankkal egy házat, az már valamennyire tényleg a fizika törvényeinek megfelelően szakad darabjaira, ami elképesztően látványos és megunhatatlan, főleg, amikor ezzel négy ellenfelet teszünk láb aló legy csapásra. Persze messze még az a fajta teljes rombolhatóság, mint amit mondjuk a Red Factionben annyira megszerettünk, de a rajongók régóta várnak már előrelépést, és ezt a DICE most megadta nekik.
Ahogy azt már említettem korábban, grafika terén egy szavunk sem lehet, és az optimalizáció is remekül sikerült. Ráadásul a Battlefield V az első játék, amiben ténylegesen elérhetők az új Nvidia-kártyákon az RTX-es sugárkövetéses effektusok, míg más anyagokba (például a Shadow of the Tomb Raiderbe) csak patch útján érkeznek ezek... majd valamikor. Mondjuk simán képes lefelezni a sugárkövetés az fps számot, de elég jól néz ki, akinek RTX-e van, a kampány alatt próbálja ki, multinál azért nem árt ha megvan a fix 60 (vagy több) fps. És ugyan általában kevesebb jelentőséget szoktunk tulajdonítani neki, de ezúttal muszáj kiemelni, hogy a hangok is elképesztően ütősre sikerültek, és a zenék között is akad kiemelkedő darab.
A Battlefield V-tel tehát igazából két baj van. A játékmenet talán jobb mint eddig bármikor, az egész anyag nagyon feszesnek érződik, csak igazából kevés benne a tartalom (egyelőre), és viszonylag sok a bug. Gyakran visszatérnek olyan esetek, mint a furcsa, beragadó animációk, a teleportáló ellenfelek, a nem regisztráló lövések, az érdekesen viselkedő járművek és az instabil szerverek. Nem mondom, hogy ezek megtörik a játékot, mert azért annyira nem gyakoriak, de egy ilyen csúcskategóriás játéknál azért feltűnőek.
Összességében a rajongók egyértelműen kötelező vétel a játék, hiszen ők vélhetően hosszú ideig leragadnak majd mellette, és élvezhetik a menet közben érkező tartalmi frissítéseket. Aki azonban hajlandó várni, annak ezúttal érdemes: pár hónappal később könnyen lehet, hogy jobb árban hozzá lehet majd jutni egy sokkal teljesebb, kiforrottab anyaghoz.
