I. Bevezető, Multiplayer

Elevenen él még bennem a kép, mikor a Battlefield 4 megjelenésétől megrészegülve belevetettem magam a tankok, helikopterek, páncélozott csapatszállítók és a gyalogság véget nem érő küzdelmébe, majd pár óra játék után konstatáltam, hogy akkor is jobban jártam volna, ha kosárfonó tanfolyamra költöm a pénzemet helyette. Nos, ez az érzés mostanáig nem tűnt el, hatalmas csorbát szenvedett a Battlefield név a negyedik rész kezdeti minősége miatt, így akarva akaratlanul is nehezemre esett, hogy ne keserű szájízzel ugorjak a Hardline-nak, amolyan „na, kápráztassatok el” hozzáállással. Aztán eltelt öt óra és azon kaptam magam, hogy már meg is előztem a Battlefield 4-es karakterem fejlettségi szintjét, és még mindig nem futottam bele vérlázító és idegesítő bugokba, se csatlakozási problémákba vagy optimalizációs hiányosságokba.

Sokat számít az is, hogy a rabló-pandúr újragondolást nem a DICE csapatának, hanem a Visceralnak köszönhetjük, akik a fantasztikus Dead Space sorozatot is elhozták nekünk. Ám hogy büszkék lehetnek-e rá az amúgy ijesztgetésben nagyon profi fejlesztők, grafikusok és dizájnerek, az mindjárt kiderül!

A Battlelog elindítása után rádöbbenhetünk, hogy lesz mivel eltölteni az időnket, ha a többjátékos módot választjuk, ahogy azt egy vérbeli Battlefield-rajongó tenné. A sokféle játékmód mellett ott figyel a számos fegyver és az azokhoz tartozó felszerelés, amiket három lépcsőben lehet magunkévá tenni. Az első a tapasztalati pont, amit itt dollárokban kapunk meg. Ebből vehetünk magunknak új fegyvereket, majd itt jön képbe a második lépcső, a megölt ellenségek száma, ami elsőre kicsit kiábrándító. Hiába költünk el ugyanis egy kisebb vagyont egy új stukkerre, az csak egy kiherélt változat lesz, és csak megfelelő mennyiségű kill után toldhatjuk meg például egy rendes irányzékkal... Végül pedig ott vannak az assignmentek, ahogy az előző részben is, ezekért pedig aztán tényleg vért kell izzadni és a jutalom nem is olyan csábító, hogy ez ösztönzően hasson a játékosra.

A legfőbb játékmódok a menü elrendezése szerint a Heist és a Hotwire, majd ezt követi a Blood Money, valamint a két 5 az 5 ellen mód is, a Crosshair és a Rescue. Mindegyik módban könnyen kiismeri magát az ember, hiszen nem sokat változtattak az alapokon, ennek ellenére viszont néhány üde színfoltot is sikerült kipasszírozniuk magukból a fejlesztőknek. Heist módban a két egymással szembenálló csapatnak hasonló lesz a feladata, mint egy Battlefieldes Rush meccsen: a támadó csapat először robbant, majd ezt követően nem egy következő állomásra haladnak tovább, hanem a robbantás által szabaddá vált értékeket kell kijuttatniuk egy biztonságos helyre. A védők feladata természetesen ennek a megakadályozása. Ha egy csomaggal rohanó támadó halálozik el, a csomag a porba hullik. Innentől kezdve vagy a támadók viszik tovább azt, vagy a védők juttatják vissza a kiindulási helyre. Ez a játékmód szórakoztató tud lenni, ám néha elég kaotikussá válik, ez pedig a kisméretű térképeknek köszönhető leginkább.

II. Multiplayer folyt.

A második játékmód, a Hotwire talán a legeredetibb ötlet, amit az újgenerációs (értsd egyjátékos kampánnyal is felvértezett) Battlefield játékokban láttam. Képzeld el a hagyományos conquest módot, ahol a zászlók nem statikusan, egyhelyben merednek az ég felé, hanem nagy sebességgel száguldó autók veszik át a helyüket. Ugye, hogy izgalmasan hangzik? Adja magát, hogy ebben a játékmódban egy percre sincs megállás. Ha épp találsz a térképen szabadon álló „zászlót”, akkor meg lehet próbálni megrohamozni azt, de fontos figyelni, hogy az ellenség is valószínűleg pont így gondolkozik. Az autók körül kialakuló kisebb tűzharcok is izgalmasak tudnak lenni, mert ha elég fürge vagy és időben bepattansz a kocsiba, padlógázzal simán meg tudsz lépni az ellenséges csapat elől, majd társaid rádspawnolva a járgány ablakából lógva szórhatják meg az ellenfeleket. De akad még több lehetőség is, amivel sikerre vihetjük a csapatunkat: adhatunk légi támogatást, vagy a térképen elszórva megtalálható rakétavetőkkel akár meg is keseríthetjük az ellenfél életét, hiszen egy jól irányzott RPG már bőven elég a Hardline legtöbb járművének elpusztítására, vagy minimum mozgásképtelenné tételére. Sajnos ennél a módnál is azt éreztem, hogy kicsik hozzá a térképek és mire felgyorsulsz teljes sebességre, már kénytelen is vagy egy éles kanyarral a pálya szélét követve egy másik utat választani. Remélem azért, hogy a már menetrendszerű DLC-áradat alkalmával ezeket a hiányosságokat majd kompenzálják a fejlesztők néhány méretes helyszínnel.

Mindegyik mód közül a leginkább abszurd a Blood Money, ami szintén egy kifejezetten szórakoztató ötlet, ennek ellenére az egésznek semmi értelme. Adott egy nagy kupac zsozsó a pálya közepén, valamint a két csapat, egy-egy bázissal. A cél persze a középen levő pénz megfelelő bázisra juttatása, megspékelve még azzal az opcióval, hogy az ellenség bázisáról is bármikor kilophatjuk az általuk elbankolt összeget. Azokon a térképeken, ahol nincs járműhasználatra lehetőség, ez a mód is egy vérfürdővé változik általában és sok esetben csak úgy tudsz spawnolni, hogy legalább két ellenség tűzvonalában térsz magadhoz. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire jót tett volna a játéknak néhány nagyobbra szabott térkép, de még mindig reménykedhetünk DLC formájában ezek pótlásában.

A két 5v5-ös módra nagyjából annyi szót szeretnék áldozni, amennyi fémjelzi azt, hogy mennyire nem játsszák ezeket. Mindkét módnál az az érzésem támadt egy picit, hogy a Counter Strike-kal játszok, de hamar világossá vált, hogy ez nem az a játék. A Rescue módban a feladatunk kísértetiesen hasonlít a már említett nagyágyúban ismertekre: a gonosztevők két túszt ejtettek, akik által szeretnének meglógni az igazságszolgáltatás elől, a rend őreinek pedig az lesz a feladatuk, hogy kiszabadítsák legalább az egyik túszt élve, vagy legyalulják a rosszfiúkat. Szórakoztatónak hangzik, és megfelelő társasággal az is, de olyanunk csak ritkán lesz, mert – és most jön a siránkozós rész – a haverjaid nem akarnak majd megvenni egy teljes játék áráért egy „témát” a Battlefield 4-hez!

III. Single player

Sajnos van még a fekete levesből. A Visceralnak ugyanis több ponton is sikerült elvéreznie a rabló-pandúr téma átgondolásánál. Az első és talán a legzavaróbb dolog, hogy a két oldal fejlődése aszimmetrikus, számos, csak az egyik oldal által használható fegyver van a játékban. Ez nem lenne óriási baj, ha a játékos kiválaszthatná, hogy melyik fél oldalán kíván harcba szállni, de ez nem lehetséges. A szerver oda tesz be, ahol kevesebben vannak és már elő is áll az a helyzet, amikor a két perce megszerzett fegyveredet nem tudod használni, mert épp a másik oldalon volt több szabad hely. De említhetném azt is, hogy az alapesetben elérhető fegyverek siralmasak, a következő szint meglépéséhez pedig rengeteg pénzt kell összeszednünk, hogy meg tudjuk venni álmaink stukkerét. És még az sem biztos, hogy megfelelő lesz az ízlésünknek és játékstílusunknak.

A második (bár ez eléggé szubjektív), hogy kicsit zavaró, hogy semennyire nem törekedtek a realitásra. Egy valódi rendőri akció közel sem úgy néz ki, hogy agyatlanul berohanunk a fegyveresektől hemzsegő épületbe és lesz, ami lesz. Nem véletlen, hogy városainkban nem géppuskás katonák őrzik biztonságunkat. Ennek egyik oka a civil áldozatok számának minimalizálása, ami – szintén kihagyott ziccerként – nem valósul meg a játékban, a másik pedig, hogy a rendőröknek nem az ellenség halomra lövése lenne a fő feladata, hanem minél több bűnöző bíróság elé állítása. Nos, ez kicsit nehézkes abban az esetben, ha mind halott, pedig a legtöbb játékmódban így tudunk csak megfelelni az elvárásoknak.

A legtöbb jármű, ahogy az illik, fegyvertelen és főképp csapatszállításra alkalmas, de persze akad néhány példa a fegyverrel ellátottakra is, hiszen mégis csak egy Battlefield játékról van szó, ahol fontos szempont a járműves harc. Ilyen például a minigunnal ellátott helikopter, ami rendőri oldalon megint csak igen érdekes.

Karakterosztályokból csak a szokásosokkal találkozhatunk: van gépfegyveres, elsősegély doboz dobálós, járműjavító és/vagy robbantó, mesterlövész és támogatást nyújtó, géppuskás lőszeresládás is. De képzeljétek el a játékot, ahol a kasztok ugyanazok, mint a katonai akciókat bemutató elődben, csak a játék mechanikája igyekszik attól eltérni. A gyalogsági harcokra koncentráló Hardline-ban teljesen feleslegesnek érzem a járműelhárító szerepét, hiszen mint mondtam, egy lövés elég egy szedánnak; de a mesterlövészt is kiemelhetném a pályák mérete miatt. Az egészet belátni egy hétköznapi red dottal, így a mesterlövészek meglétével csak a tetőn campelést sikerült a fejlesztőknek erőltetni, ami nem sok jót tesz a játékélménnyel. Itt is annyi kihagyott lehetőség akad, hogy rossz rágondolni is: például más karakterosztályok a rendőrségnél és a terroristáknál, csak hogy a legkézenfekvőbbet említsem meg.

IV. Single player folyt., konklúzió

Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért játsszon az ember egy amolyan kiherélt Battlefield 4-gyel, ahelyett, hogy az említett játékkal játszana? Nos, két dolgot tudok felhozni a Hardline mellett: a netkód sokkal stabilabb és valahogy a lövöldözés is kielégítőbb élményt nyújt. Itt is előfordulnak furcsaságok, mikor a rendszer nem számolja el a fejlövést, vagy lelőnek egy csukott ajtón keresztül, de már mondhatjuk, hogy ez a Frostbite 3 motornak a sajátossága és elkezdhetünk hozzászokni, mert a mellékelt ábra azt mutatja, hogy nem nagyon tudnak vele a fejlesztők mit kezdeni.

Azért van még egy olyan, szinte sajnos kötelező jellegű része a játéknak, hogy egyjátékos kampány, ami a legtöbb játékost valószínűleg nem is érdekli. Nem is kívánok túl sok szót pazarolni rá, szerencsére nincs túlzottan összekapcsolva a többjátékos móddal. Néhány felszerelési tárgyat és plecsnit itt is megnyithatunk, de egyáltalán nem éri meg a befektetett energiát. Olyan bődületes butaságok adódnak a kampány alatt, mint az egyszerre csak három (!) megbilincselhető gonosztevő, akik az ártalmatlanná tétel hatására elalszanak. Szó szerint, megjelennek a fejük felett a „z” betűk! Sok időt eltölthetünk bizonyítékok keresgélésével is, ami szintén nem okozott nagy fejtörést a fejlesztőknek: megnéztek három CSI epizódot és kész a kamerával nyomok után kutató rohamrendőr, aki rosszemberek százait mészárolja le és eközben még nyomolvasásra is van ideje, meg főleg kompetenciája.

Számtalan kihagyott lehetőség van ebben a játékban és rengeteg olyan dolog idegesít benne, ami pusztán az átgondolatlanság eredménye, ám ennek ellenére mégis kimondottan szórakoztató lett az egész. A térképek változatosak és sok közülük komoly taktikai lehetőségeket kínál; akad néhány kifejezetten érdekes játékmód, amit csak a kis méretű térképek csorbítanak ki egy kicsit és nem győzöm hangsúlyozni, mennyivel kellemesebb egy-egy szerverhez csatlakozni és a még mindig förtelmesen hosszú töltési időt kivárva nem a „disconnected” felirattal szembesülni, hanem belevetni magunkat a kicsit kaotikus, kicsit zs-kategóriás akciófilm ihlette és kicsit kiherélt játékmenetbe.

Mivel a Hardline is követi a prémium rendszert és az előre bejelentett DLC-ket, akár még helyre is hozhatják a srácok azokat az elszalasztott lehetőségeket, amiket eddig felsoroltam, de egyelőre ez így ebben a formájában egy szórakoztató lövölde, sok-sok hiányossággal és érthetetlen dizájneri döntésekkel.

Platformok: PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One

Tesztelt platform: PC