Az állatvilágban a színek nemcsak pigmentek által valósulhatnak meg, hanem különleges mikrostruktúrájú felületeken keresztül is. A madarak és a pillangók körében különösen gyakran találkozni úgynevezett szerkezeti színekkel, vagyis olyan speciális mintázatú felületekkel, amelyeken a fény interferenciájának eredményeként bizonyos hullámhosszak felerősödnek, mások elhalványulnak.
A Yale szakértői arra voltak kíváncsiak, hogy ezen komplex optikai rendszerek milyen gyorsasággal változnak. Mint kiderült, nagyon gyorsan: kísérleteik során a kutatók mindössze hat generáció alatt módosították a lepke eredeti, barna színét sötétlilára. A kiválasztott lepkefaj az afrikai szemeslepke (Bicyclus anynana) volt. Ez a faj laborban könnyedén tenyészthető, színezete pedig némiképp bonyolultabb annál, mint amilyennek első pillantásra látszik. A pillangó szárnyai ugyanis a barnán kívül az ultraibolya fényt is visszaverik. A faj legközelebbi rokonai közt két lila lepke is akad, így a szakértők joggal gondolták, hogy a színváltás megvalósítható.
A kutatók először is megvizsgálták az alapváltozat szárnyának fénytani viselkedését, és úgy találták, hogy a szárnyak legintenzívebben a 300 nanométeres hullámhosszt verik vissza, ami bőven az ultraibolya-tartományban van. Ez persze csak egy átlagérték, az egyes példányok esetében ettől jelentősen eltérő maximumokat is detektáltak a szakértők, akik pontosan ezt a tényt aknázták ki. Kiválasztották a „kínálatból” azon egyedeket, amelyek esetében a legerősebben visszavert hullámhossz a legközelebb esik a látható tartományhoz, majd ezeket pároztatták egymással.
Ezt a procedúrát aztán a következő generációval is megismételték, majd az ezt követővel is, összesen öt alkalommal. Hat generációnyi szelektív pároztatás eredményeként a legerősebben reflektált hullámhossz átcsúszott a látható tartományba, vagyis a lila színt jelentő, 400 nanométer körüli hullámhosszra.
A szakértők ezt követően közelebbről is megvizsgálták a lila szárnyakat, amelyek felszíni mintázata észlelhetően megváltozott. A mikroszkopikus redők enyhén elvékonyodtak, az ezeket hordozó pikkelyek pedig vastagabbá váltak. Elképzelhető, hogy ezen túl némi pigmentációs változás is történt, a színváltás javáért azonban vélhetően a strukturális változások felelnek a kutatók szerint. Annál is inkább, mivel az afrikai szemeslepke lila rokonfajainál is hasonló eltérések tapasztalhatók a szárnyak mintázatában.
A kutatók szerint roppant érdekes, hogy egy ennyire komplex struktúra ilyen gyors változásokon képes átmenni. Még inkább figyelemre méltó, hogy valamilyen szintű változatosság alapból jelen van a populáció tagjai közt, ami a szárnyakt borító mikroszerkezetet illeti, így például környezeti változások esetén a fajnak nem kell kivárnia, amíg szerencsés mutációk eredményeként változtatni tud azok színén, hanem eleve van miből építkeznie.
