I. oldal

Amerikai futball. Egy csonttörésekkel teli, embert próbáló sport, melyben csak a legkeményebbek maradhatnak talpon. Az Egyesült Államokban nincsen olyan férfi, akit ne hozna lázba az őrület, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a szuperkupa a világ legnézettebb tévéműsora. A döntők alkalmával több, mint 90 millió néző szegezi tekintetét a képernyőre, és bár ennek a számnak csak egy kicsiny százaléka jön az óceán innenső feléről, azért egy ilyen népszerűségnek örvendő sportra illik nekünk is odafigyelnünk. A videojátékok terén eddig nem volt sok mozgolódás a témában, az Electronic Arts évről-évre hozza nekünk a Madden sorozat újabb részeit, a tavalyi epizódot teszteltük is itt, az Ipon hasábjain, most azonban egy jóval kisebb kiadó is feltűnt a színen. Az 505 Games kért egy szeletet a dollármilliókat hozó tornából, a sikert pedig nem másban látta, mint a fizikában. Elhatározta, hogy csinál egy minden korábbinál durvább test-test elleni küzdelmeket bemutató játékot, egy olyat, melynek láttán még a gimis focibajnokság legnagyobb buldózerei is kislányként kuporodnak össze, az ujjukat szopogatva. A terv jónak tűnt, a tortából viszont éppen csak egy nyalásnyit kaphatnak, a megvalósítás ugyanis botrányosan rossz lett, és ezen nem segít a fizika, akármilyen szintű is.

Magát a játékot a Naturalmotion fejlesztette, az a csapat, mely egy oxfordi egyetemi projektből nőtte ki magát, és melynek fejlesztői a valós idejű karakter animációra specializálódtak. A srácoknak már Angliában és Amerikában is van stúdiójuk, részt vettek a Trója és a Poszeidon számítógépes trükkjeinek megalkotásában, segítettek a The Getaway, a Tekken 5 és a Metal Gear Solid fejlesztésében, az igazi ugródeszkát viszont az Euphoria Engine fejlesztése adta. A motor hasonló a jó öreg ragdollhoz, a lényege pedig, hogy nincsenek előre leprogramozott mozgások, a kölcsönhatásokon múlik, hogy mit látunk a képernyőn, jelen esetben tehát a karakterek mindig az adott helyzetnek megfelelően esnek el. A gép egy pillanat alatt kiszámolja, hogy mit kell látnunk, ha a szereplőnknek kisöprik a lábát, beleszállnak oldalról, és utána még rá is ugranak, a cél pedig, hogy a Backbreakerben ne legyen két ugyanolyan szerelés. A motor ereje vitathatatlan, a Rockstar ezt használta a Grand Theft Auto IV-hez és a Red Dead Redemptionhöz, ezzel dobáltuk a Force Unleashedben az embereket, és a Max Payne 3-ban is az Euphoria felel majd az élethű vetődésekért. Most azonban igazi játék helyett csak egy amolyan techdemót kaptunk, ami miatt igen hatalmasat csalódtunk.

A Backbreaker nem teljes értékű amerikai focis játék, az NFL jogokat ugyanis az EA birtokolja, így minden csapat, játékos, és stadion fantázianevet visel. Mondanunk sem kell, hogy ez már alapjaiban rengeti meg a játékba vetett hitünket, és noha módosíthatjuk az elnevezéseket, meg a mezeket, felépíthetünk egy házi adatbázist a kedvenc csapatainknak, ezeket már nem cserélgethetjük, nehogy a közösség egy napon összeállítsa a teljes névsort. Az első feketepont megvan tehát, de ne temessük már a cikk első oldalán a játékot, nézzük meg részletesen, hogy mit kínál nekünk, melyek a tényleg szerethető részei, illetve mit is csinál tulajdonképpen ez az Euphoria Engine, az értékelést pedig hagyjuk a végére.

II. oldal

A játékmenet természetesen nem változott, minden az amerikai futball szabályainak megfelelően történik a Backbreakerben is. Egy rácsos mintázatú pályán kétszer tizenegy fő küzd meg egymással, pontot pedig az kap, aki el tudja vinni a labdát az ellenfél térfelének végébe. A meccsek során rövid akciókat láthatunk, a két csapat feláll egymással szemben, és felváltva mindenki négy lehetőséget kap, hogy legalább 10 yardot haladjon előre. A védekezőknek minden erejüket be kell vetni, figyelniük kell, nehogy bárki is áttörjön rajtuk, és ha minden alkalommal meg tudják állítani a támadást, akkor ők jöhetnek. Egy akció akkor ér véget, ha a labda földre esik, kikerül a pályáról, a védők feltartották az összes csatárt, vagy akkor, ha a támadóknak sikerült touchdownt nyomniuk. Ilyenkor jár még egy jutalom kapura rúgás, majd indul minden elölről, a meccset pedig természetesen az nyeri, aki a legtöbb pontot tudta összeszedni a négy negyed alatt.

Összesen hat játékmód közül választhatunk. A training camp egy oktató mód, huszonöt leckét kapunk, melyek megtanítanak minket az alap mozgásra, a passzolásra, a kifutásra, a védekezésre, az emberfogásra, a csapatjátékra, és persze minden fontos taktikára is. Kezdő játékosoknak érdemes ezzel indítaniuk, hiszen itt tét nélkül lehet ízlelgetni a játék minden szabályát, de a veterán Maddeneseknek sem árt, ha megismerik az új gombokat. A következő, exhibition névre keresztelt módban sima meccseket nyomhatunk, csak ki kell választani a csapatokat, a pályát, azt hogy nappal, este, vagy esős alkonyat legyen-e, és már indulhat is az összecsapás. Persze a játék azokat sem felejtette el, akik a bajnokságokat szeretik, a seasonban nyomhatunk nyolc, tizenhat vagy harminckét fős kupákat, a road to backbreakerben pedig saját csapatunkat juttathatjuk a csúcsra. Kitalálhatjuk, hogy milyen legyen a mezük, rajzolhatunk rá logót, megszabhatjuk a játékstílusukat, továbbá választhatunk hazai stadiont, és felállást is. A bajnokság több meccsből áll, a menüből követhetjük az állást, kapunk egy összefoglalót, hogy eddig kikkel játszottunk, mi lett az eredmény, illetve hogy milyen meccsek vannak még hátra az évadból. Lazításképpen pedig bármikor lenyomhatunk egy tackle alley mini játékot is: ez egy amolyan ügyességi próba, csapattársak nincsenek, végig kell futnunk a pályát, át kell törni a védőkön, és minél több touchdownt szerzünk, annál több emberrel kell szembeszállnunk a következő körben. A választék szép kövér tehát, ám még mindig nem ért véget, van ugyanis a Backbreakerben egy online multiplayer mód is, melyben exhibition, illetve tackle alley játékokat tolhatunk távoli barátaink közreműködésével.

A meccsek nagyon hangulatosan kezdődnek, elvégezzük a szabadrúgást, beindul az üvöltő rockzene, mindenki elkezd rohanni a labdáért, a kamera össze-vissza dobálja magát, majd jönnek az akciók, és teljesen leül a hangulat. A háttérzene elhalkul, sorra követik egymást az alig pár másodperces akciók, lassan kezdünk ráérezni az irányítás gyengeségeire, szidjuk a játékot, hogy nem lehet elkapni a labdát, nem fordul a focistánk, és nem bírunk bevinni egy rendes cselt sem, majd csalódottságunkban azt kívánjuk, bárcsak egy forintot se költöttünk volna erre a szemétre. A hangulat nulla, egyedül akkor érezzük jól magunkat, ha sikerül a touchdown, egy sportjátéknak viszont az lenne az értelme, hogy ne csak a győzelmet, hanem az odáig vezető utat is élvezzük, majdhogynem végigkurjongatva az egész meccset. Ez a Backbreakerben pedig nincsen meg, a látvány, a mesterséges intelligencia, a kezelés, és maga az egész megvalósítás amatőr munka, semmi profizmust nem bírtunk felfedezni benne, a Madden sorozattól évekre, mit beszélünk, fényévekre elmarad minden tekintetben.

III. oldal

A grafika ritka pocsék lett, már az elmúlt időkben kapott screenshotok sem festettek valami meggyőző képet a játékról, de most kiderült, hogy azok is kozmetikázottak voltak. A pálya élettelen, a lelátókon százas ikrek ülnek, azonos ruhában, ugyanolyan mozgással szurkolva nekünk, a gyep csak egy nagy textúra, a fények nem dinamikusak, a pályára felrajzolt útvonalak, és a mindenféle izzó körvonalak pedig egyenesen nevetségesek. A mi játékosunkat kéken fénylő körvonallal jelöli a játék, a labda, és a labdát cipelő ellenfél meg sárga, eszméletlen ronda az egész, és akkor még nem beszéltünk a műanyag focistákról, még az arcukat sem látni, azt se tudjuk, hogy emberekkel, vagy robotokkal játszunk-e egyáltalán. Utóbbi mondjuk esélyes, hiszen olyan szögletesen mozognak, mint a régi FIFA-ban, amikor még csak nyolc irányba lehetett menni, csapattársként egyáltalán nem lehet rájuk számítani, a mozdulataikat pedig előre beprogramozták, volt, hogy két ember egymás mellé esett le, majd úgy keltek fel, mintha tükör lenne a pályán, az utolsó mozdulatig ugyanúgy csináltak mindent.

Az Euphoria Engine azért kitett magáért, szereléseknél az ember nem győz szörnyülködni, olyan vállazásokat, és gáncsolásokat látni, szinte magunkon érezzük, ahogy a másfél mázsás védő nekifutásból belefejel a támadónk bordáiba. Nagyon durva az egész, azonban a készítőknek még itt is sikerült néhány bakit elejteniük. Láttunk olyat, hogy éppen csak egy kicsit értek hozzánk kifutásnál, az emberünk pedig azonnal elengedte magát, majd úgy csapódott földnek, mint egy rongybaba az Unreal Tournament 2003-ban. A játékosok IQ-ja ráadásul egyenlő a nullával, nem tudnak embert fogni, elbotlanak egymásban, nem figyelnek a másikra, nem tudnak dönteni semmi fontos helyzetben, és még hülyén is viselkednek. A pályán egész végig izgulnak, meg akcióznak, amikor pedig megszólal a síp, akkor varázsütésre teljes érdektelenségbe csapnak át, kihúzzák magukat, majd komótosan elindulnak az ellenkező irányba. Ilyet azért egy harmadrendű akciójátékban sem engednek meg már évek óta, nemhogy egy sportjátékban, aminek éppen arról kéne szólnia, hogy együtt élünk, együtt gondolkozunk a mesterséges intelligenciával, és kézen fogva vezetjük győzelemre a csapatot.

A zene ütős lett, a meccsek azzal a Here Comes the Boom című Nelly számmal indulnak, ami az Adam Sandler-, és a Chris Rock-féle Longest Yard betétdala is volt. Mindig szól valami kemény rock, amikor pedig elrohanunk a labdával, és közeledünk a touchdown felé, akkor elnémul minden, mintha a tudatunk teljesen beszűkülne az adrenalintól. A hanghatások szintén nem rosszak, mondjuk a közönség drukkolásán lehetett volna még mit csiszolni, de a szereléskor hallható puffanásokat nagyon eltalálták, a látvánnyal együtt tényleg úgy érezzük, mintha mi is ott lennénk a pályán. Az audio minősége viszont még ezzel együtt csak egy erős közepesnek mondható, a játék dobozhangon szól ugyanis még feltekert hangfalakon is, érezni rajta, hogy elnagyoltak mindent.

IV. oldal

A Backbreaker konzolos verziója az Egyesült Államokban június 1-jén, az Európai Unió országaiban pedig ezen a héten jelenik meg, PC-s verzió viszont a korai hírekkel ellentétben nem készült, a készítők a magas gépigény miatt inkább leállították a fejlesztését. Érdekesség, hogy a játék egy erősen butított változata mobilokra is megjelent, iPhone és iPod Touch gépekre tavaly szeptember végén kaptunk egy példányt belőle, iPadre és Androidra pedig idén tavasztól tölthetjük az átiratokat. S hogy a kép teljes legyen, érdemes még megemlíteni az Xbox LIVE-ra/PSN-re május 22-én felkerült demót is, melynek köszönhetően bárki ingyen betekinthet a játékba, amolyan igazolásul jelen cikkünk mellé, hogy tényleg nem érdekes áldozni egy fillért se a vásárlásra.

Csalódás volt számunkra a Backbreaker, mind minőségre, mind pedig játékélményre alulmúlta minden várakozásunkat. A trailerek akkora hájpot keltettek körülötte, hogy valósággal számoltuk a napokat a megjelenésig, azt hittük, hogy kapunk egy kőkemény, egymást földbe döngölő, tesztoszterontól tocsogó játékot, az eredmény viszont csak egy bénán összerakott, és minden pontján elfuserált technikai bemutató lett. A látvány nagyon gyenge, a játékélményt elrontja a felmerülő hibák tömkelege, és bár az Euphoria Engine mutat valamit, igazán nagyot az sem tud dobbantani. Azt mondjuk tehát, hogy maradjatok a Madden NFL-nél, az egy jól kiforrott, átgondolt, minden licencet magáénak tudó, nagy múlttal rendelkező játék.

Platformok: Playstation 3, Xbox 360, iPhone, iPad, Android

Tesztelt platform: Xbox 360