A Bathi Egyetem kutatói japán és osztrák kollégáikkal fontos lépést tettek egy évszázados rejtély megoldásafelé, vagyis hogy hogyan képes testünk ellenállni a gravitációnak, és három dimenzióban létezni. Száz évvel ezelőtt D’Arcy Thompson matematikus-biológus volt az első, aki elméleti szinten megfogalmazta, hogy testformánk és mozgásunk nagyban függ a gravitációtól. A szakértő úgy vélte, hogy amennyiben a földi tömegvonzás duplája lenne a jelenleginek, az ember nem lenne képes két lábon járni, és a legtöbb állat leginkább a rövid lábú gyíkokra emlékeztetne.

Makoto Furutani-Seiki vezető kutató szerint a YAP által vezérelt rendszer sok tekintetben hasonlítható a képen látható játék működéséhez

A teóriát a megfelelő technikai háttér hiányában egészen mostanáig nem volt lehetőség tesztelni, most azonban a már említett nemzetközi kutatócsoport japán rizshalakon végzett kísérletekkel képes volt azonosítania háromdimenziós testforma kialakításában legfontosabb szerepet játszó gént, és megmutatni, hogy mit történik, ha ezen DNS-szakasz működésével valami nem stimmel.

Mint kiderült, a YAP nevű gén a legfőbb irányítója annak a molekuláris gépezetnek, amely a sejteken kívül és belül fellépő erőket szabályozza, lehetővé téve, hogy a sejtek háromdimenziós formát vegyenek fel, és a tér minden irányba kiterjedő szervekké álljanak össze. Az emberi szem például egy lencséből, valamint egy kehelyszerű struktúrából áll, és megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy lencse pontosan a kehely középvonalában kapjon helyet. Ennek az elrendezésnek a kialakításáért a YAP felel, de a gén rendezi megfelelő térbeli konstrukcióba a magzat egyre összetettebb szöveteit is.

Ennek megfelelően, ha a gén működésében zavarok épnek fel, az katasztrofális következményekkel járhat az adott élőlényre nézve. A kutatócsoport által elvégzett kísérletek során a nem megfelelően kifejeződő YAP-ot hordozó halak a gravitációnak engedelmeskedve laposra torzult, közel kétdimenziós testformát alakítottak ki. Laborkísérletek során az is kiderült, hogy emberi sejtek esetében a YAP hibás működése esetén nem alakulnak ki térbeli sejtcsomók.

A kutatás eredményeinek nagyon fontos szerepük lehet a mesterséges, laborban növesztett szervek létrehozása során, hiszen ezen erőfeszítések egyik legnagyobb problémája jelenleg, hogy hogyan lehet olyan komplex, több különböző szövetből álló, térbeli struktúrákat létrehozni, mint amilyenek a szervezetben található szervek.