1990-ben egyetlen Naprendszer kívüli bolygót sem ismertünk, mostanra viszont több ezer ilyen égitestről tudunk, és egyre többféle módszer áll rendelkezésre ezek detektálására is. A fedési módszerről már sokszor volt szó, ezzel dolgozott a Kepler űrtávcső, amely csillaguk előtt átvonuló bolygókra vadászott a csillagok fényváltozásai alapján. Ez a metódus rendkívül sikeresnek bizonyult, és általa olyan információk is megtudhatók, mint a bolygó átmérője vagy pályaideje.

Egy másik széles körben ismert módszer a radiális sebességmérés: ennek során a bolygó csillagra kifejtett gravitációs hatását érzékelik, amely a csillag fényében Doppler- eltolódásokat okoz. Ebből a bolygó tömege is kiderül. Létezik továbbá közvetlen észlelés is, amikor ténylegesen sikerül detektálni a bolygót egy felvételen. Ez a legjobban fiatal rendszereknél működik.

Sok-sok más opció mellett végül van egy olyan megoldás is, amely bizonyos körülmények között nagyon hatékonyan működik. Például ha egy bolygót felfedeznek a fedési módszerrel, de a rendszerben van egy másik planéta is, amely ezzel a megoldással nem detektálható, viszont elég közel van a már észlelt bolygóhoz, a rejtett bolygó gravitációs hatásai révén kimutatható lehet. Ha például a második bolygó egy kicsit az átvonuló bolygó előtt halad, amikor az a csillag elé ér, felgyorsíthatja az átvonulást. Ha pedig mögötte, lelassíthatja, későbbre tolhatja azt.

Ez az TTV nevű módszer, amely során az átvonulások időzítési varianciáit vizsgálják. A megoldással egészen sok adat kideríthető a bolygókról, és persze a legfontosabb, hogy kimutatható vele a rejtett, de gravitációs interakciót mutató planéták jelenléte. Pontosan ez történt egy szomszédos rendszerben is.

A K2-146 katalógusjelű csillag 260 fényévre van a Földtől. Egy vörös óriásról van szó, amely nagyjából harmadakkora, mint a Nap, és mindössze saját csillagunk energiájának 1 százalékát sugározza ki. A csillagot a Kepler űrtávcsővel vizsgálták 2015 folyamán, és hamarosan fel is fedeztek körülötte egy bolygót. A K2-146b jelű bolygó tipikus Kepler-bolygó: 2,6 naponta kerüli meg csillagát, amelytől mindössze 4,1 millió kilométerre kering, így az űrtávcsőnek rövid idő alatt több átvonulást is volt lehetősége megfigyelni.

Az adatok elemzése során aztán kiderült, hogy az átvonulások időzítésében furcsa varianciák vannak, időnként előbb, és gyorsabban halad át a bolygó a várthoz képest, máskor meg késik. Ez alapján világosnak tűnt, hogy egy másik bolygó is van a rendszerben, amely az átvonulásokkor ugyan nem látszik, de „rángatja” a b jelű planétát.

A K2-146c 5,4 millió kilométerre kering a csillagtól, és 4 földi nap alatt kerüli meg azt. A két bolygó egyikének pályájára sem pontosan oldalról látunk rá, sőt, az újonnan felfedezett bolygó pályája az első észlelési időszakban annyira döntött volt, hogy csak súrolta a csillag korongját, ezért nem is vették észre. De ez az idők során megváltozott. A két bolygó egymásra kifejtett gravitációja nyomán a második bolygó pályája is átkerült a csillag korongja elé a Földről nézve, így a második, 2017–2018-as észlelési időszakban már a fedési módszerrel is nyomára akadtak.

Mindkét bolygó jóval nagyobb a Földnél, 28 ezer, illetve 30 ezer kilométer az átmérőjük, így vagy szuperföldek (óriási kőzetbolygók), vagy minineptunuszok (pici gázbolygók) lehetnek. A bolygók egymásra kifejtett gravitációja jelentős: a kölcsönhatás akár 3 órával is eltolhatja az átvonulások idejét. Ebből egyúttal a bolygók tömegére is lehet következtetni: ez 5,7 és 7,5 földtömegnek adódik a rendelkezésre álló adatok alapján.