A mesterséges intelligenciát használva napjainkban már arra is lehetőség nyílik, hogy zenei előadók szájába adjanak lényegében bármilyen dalt. Jó példa volt erre, amikor Drake közreműködése nélkül jelent meg egy szám, amin Drake reppelt, legalábbis a hallottak alapján, mert valójában csak a generatív MI alkotta meg a hangot.
Meglehetősen rossz megítélésnek örvend egyelőre a mesterséges intelligencia a művészek körében, nemcsak a zenészek, hanem például a grafikusok is több alkalommal emelték fel a hangjukat az MI technológiákkal szemben. De sok más esethez hasonlóan, ennek a történetnek sem csak rossz oldala van, meg kell barátkozni ezzel a lehetőséggel, és fel kell fedezni, hogy mit lehet belőle kihozni. Jelen esetben Paul McCartney arról beszélt, hogy az MI nélkül az „utolsó Beatles felvétel” sosem lett volna befejezhető.
A BBC Radio 4-nek adott interjúban árulta el a Beatles egykori tagja, hogy sikerült az utókornak egy olyan alkotást létrehozni, ami valószínűleg örökre feledésbe merült volna normál körülmények között, de a technológiának hála hamarosan mindenki hallhatja majd. Ebben az évben meg fog jelenni egy olyan Beatles felvétel, ami korábban nem volt publikus, mert igazából nem készült el, de most a mesterséges intelligenciával sikerült a hiányzó részleteket a helyére tenni.
Összeállhatott az alkotás, csak immáron nem kizárólag a vágóasztalon, hanem a nagy számítási kapacitást nyújtó számítógépek közreműködésével.
Elmondta McCartney, hogy egy olyan eljárást használtak fel az illetékesek a dal befejezéséhez, amit még a Get Back dokumentumfilm készítésével párhuzamosan hoztak létre. Ezt bevetve sikerült a korábbi bandatag, John Lennon hangját kinyerni egy gyenge minőségű kazettás felvételből. Ennek segítségével alkották meg a dal alapját. Az említett megoldás arra szolgál, hogy a mesterséges intelligenciával képes kivonni kiválasztott emberek hangját bármilyen zajos környezetből, így Lennon hangját el tudták szeparálni a mellette szóló zongorától.
Érdekesség, hogy elvileg nem először használták fel ezt a technológiát, tavaly ugyanis egy koncerten már megoldották azt, hogy McCartney egy duettet adhasson elő a korábban elhunyt zenész társával. Arról egyébként most nem beszéltek, hogy az utolsó Beatles felvétel, amit az MI hozzájárulásával fejezhettek be, milyen mértékben használ a mesterséges intelligencia által hozzáadott értéket.
Nem árulta el Paul McCartney, hogy melyik dalról van szó, de a feltételezések szerint a „Now and Then” lehet a szóban forgó alkotás. Ezt még John Lennon 1980-ban bekövetkezett halála előtt elkezdte felvenni a Beatles, de sosem sikerült befejezni, ami McCartney számára nagy szívfájdalmat jelentett, mert nem titkoltan odavolt a dalért. Csak azért nem fejezték ezt be utólag sem, mert Gearge Harrison nem rajongott érte. A „Now and Then” egy demo szalagon szerepelt a „Free as a Bird” és a „Real Love” szerzeményekkel, és azokat be is fejezték, de a szóban forgó mű maradt a fiókban.
Minden bizonnyal örülnek majd a rajongók az új dal idei érkezésének, és ez rámutathat majd arra, hogy megfelelően használva az MI a zeneiparban is értékes. Ugyanakkor azt Paul McCartney is elmondta, hogy hátborzongató úgy hallani Lennon hangját, mintha ő énekelne, miközben pontosan tudja, hogy ez valójában csak a mesterséges intelligencia „előadása”.