Bár táboruk messze nem olyan népes, mint az ilyen-olyan megfontolásból fejszét, machetét vagy egyéb gyilokszerszámot ragadó ámokfutóké, a gonosszal a maguk unorthodox módszereivel küzdő papok is bevett-kipróbált figurái a rémmeséknek. Legjelesebb képviselőjük sanszosan az 1995-ös A Fenevad napjának Ángel Berriartúája, mivel a hallatlanul rafinált egyházfi önnön, tudatosan agyalt gaztettekkel szavatolt elkárhozásában látja a világ megmentésének egyetlen esélyét. Ugyanis abban bízik, hogy ha felhívja magára a hazugságok patás hercegének figyelmét, akkor rábukkanhat a Madridban megszülető Antikrisztusra, és golyót röpíthet annak szentségtelen homlokába.

Hogy a második hely kit illet, az viták tárgya. Viszont kétségtelen, hogy gyermekmolesztálással vádolt szuperhősökhöz hasonló, pikáns-provokatív témákat preferáló Santiago Alvarado új nagyjátékfilmjének főszereplője, Menéndez (Juli Fàbregas) bérelt hellyel bír a potenciális befutók között. Hiszen a legprecízebben egy leharcolt, májzsugoros kukabúvár, egy önértékelési zavarokkal küszködő, herebajos zongoratanár és de Sade márki bizarr keverékeként jellemezhető fanatikus mérsékelten hisz az ájtatoskodásban.

Hovatovább, a prédikálás sem kenyere, és a vérző szívű irgalmas szamaritánusokat is csak kényszerből tűri meg nem éppen Vatikán-kompatibilis rítusain. Inkább a tömény-vegytiszta fájdalomra esküszik, mert tapasztalatai szerint a démonok kizárólag a megszállt nyomorult porhüvelyének akkurátus és irgalmatlan gyötrésével kergethetőek vissza a kénkőtől bűzlő pokolba. Pechére azonban a bíróság fittyet hányt sajátos teológiai érveire, így miután egy félresikerült exorcista szeánszon agyonvert egy kiskamaszt, hosszú évekre börtönbe csukták, kasztrálva ezzel az egóját.

A mennyei atya magabiztos-felkent katonája ezért szabadulását követően az árnyékától is rettegő, szánalmas csődtömegként tengeti napjait. Mígnem egy kétségbeesett ex-rabtársa (Hector Illanes) arra kéri, vesse alá egy próbának szerinte furcsán viselkedő lányát (Ximena Romo). A férfi belemegy az alkuba, majd a leányzó megérkezésével kezdetét veszi egy válogatott tortúrákkal, perverz ármányokkal és fifikás húzásokkal megfűszerezett sakkjátszma.

Ígéretes alapszituáció. Ráadásul fényét tovább emeli, hogy sokáig homály fedi, hogy egy hallucinációk gyötörte aberrált garázdálkodása körül forgó pszichológiai horror, vagy egy természetfeletti lidércnyomás kockái peregnek-e a szemünk előtt. Elvégre az aggódó apa piti narkós, és a kitaszított renegát által tapasztalt furcsaságok könnyedén megmagyarázhatóak az olcsó lőre nyakló nélküli vedelésével, vagy nettó-kezeletlen elmebetegséggel. Ám azt sem zárhatjuk ki, hogy a lázadó kamasz tényleg egy démon dróton rángatott bábja.

Lehetetlen eldönteni, hogy a szétesőfélben lévő piás, vagy a nihilista tinédzser-e a gyanúsabb, aztán mikor már azt hinnénk, hogy kiókumláltuk a megoldást, egy váratlan csavar szilánkokra robbantja betonbiztosnak gondolt teóriánkat. Panaszra tehát nincs okunk – pláne, mivel a zsáner legszebb tradícióihoz illeszkedve a komoly-komor atmoszférát érzéssel adagolt, éjsötét humor ellensúlyozza, és a karakter-centrikus kamaradarab-jelleghez igazodva a színészek is megcsillogtatják tehetségük. A prímet egyértelműen Fàbregas viszi: valósággal lubickol a lassan erőre kapó pária bőrébe bújva, de a többiek is méltó társai. Hiteles, a hangulatot padlóra küldő túlzásokat és manírokat mellőző alakításuk dicséretes, egyben oktatandó.

Vagyis minden adott egy évtizedek múlva is bátran elővehető klasszikushoz, de egy nehezen védhető dramaturgiai hibának köszönhetően a lepel fájóan korán lehull, és beüt a krach. Mert a bizonytalanság eloszlásával a fő ütőkártyájától megfosztott produkció bántóan klisés mederben csordogál tovább, és semmi sem kompenzálja ezt a koncepciót hidegvérrel kizsigerelő baklövést. Ergo összességében az Az Úr napja egy élvezetes, és a zsáner rajongóinak kvázi kötelező, ám a joggal magasztalt etalonokhoz fel nem érő kísérletként fog bevonulni 2020 krónikáiba. Ha megcsömörlöttünk az amerikai tucatblődliktől, nyugodtan tegyünk vele egy próbát, de elvárásaink ne szakadjanak el a realitásoktól.