A pteroszauruszok a legismertebb őshüllők közé tartoznak, és egyben a gerincesek közül az elsők, amelyek aktív repülésre voltak képesek (vagyis nem csak siklottak a levegőben). Egy új kutatás nemrégiben feltárta az ikonikus szárnyas hüllők egyik lehetséges ősét. A pteroszauruszok nagyjából 150 millió évvel ezelőtt tűntek fel az élet színpadán, és 66 millió évvel ezelőttig, a nem madár dinouszauruszok kihalásáig rendkívül sikeresek voltak. A szakértők ugyanakkor a 19. század óta hiába próbálták megfejteni, pontosan hol helyezkedtek el az őshüllők családfáján, és hogyan tettek szert a repülés képességére.
Egy észak-amerikai, brazil, argentin és madagaszkári leletek részletes elemzésén alapuló tanulmány szerzői azonban meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy felmenőik a largerpetidae nevű csoportba tartozhattak. Utóbbiak kistestű, 1 méteresnél kisebb hüllők voltak, és a triász időszakban, 210–237 millió évvel ezelőtt éltek. Az egyelőre bizonytalan, hogy négy lábon jártak vagy kettőn, de a vizsgálatok alapján a kutatók úgy vélik, valószínűsíthető, hogy az állatok végtagjaikat nem csak a földön való közlekedésre használták. Hanem például a fákon való kapaszkodásra és a zsákmány elkapására is bevetették karmaikat.
A largerpetidaek kifejezetten hosszú és vékony lábakkal rendelkeztek, és vélhetően főleg rovarokat fogyasztottak. Jelenleg hat fajuk ismert, kettő a mai Argentínában, kettő az Egyesült Államokban, egy-egy pedig Brazíliában és Madagaszkáron került elő. Legismertebb fajaik a Dromomeron gregorii és az Ixalerpeton brasiliensis. A largerpetidaek érdekessége, hogy rendszertanilag, bár a köznyelv gyakran oda sorolja őket, nem tartoztak a dinoszauruszok közé, mivel nem olyan volt a csípőjük és a bokájuk, mint az utóbbiaknak. Ehelyett a Pterosauromorpha nevű csoportot gazdagíthatták, amelybe a pteroszauruszok is tartoznak.
Korábban annyira valószínűtlennek tűnt, hogy a largerpetidaek lehetnek a pteroszauruszok elődei, hogy a szakértők nem is nagyon vizsgálták őket ilyen szempontból. Az elmúlt évek során azonban a szakértők egyre több olyan jegyet tártak fel, amelyek alapján egyre esélyesebbnek tűnt a közeli rokonság. A mostani kutatás gyakorlatilag ezeket fogja egybe, 33 olyan jelleget hangsúlyozva, amely a leszármazás teóriáját erősíti.
A jellegzetes tulajdonságok közé tartozik a belső fül alakja, az agy flocullus nevű részének kifejezettsége, a három csúcsú fogak, a megnyúlt kézcsontok, a kisméretű medence és az összeforrt boka. Mindez összességében egy olyan testet eredményezett, amely egyszerre volt ügyes és jól egyensúlyozott, ami vélhetően fontos lehetett a repülés kialakulásához.
A kutatók leletek tomográfos vizsgálata alapján részletesen rekonstruálták az álltaok agyát, és igazolták, hogy azok belső fülében olyan csatornák találhatók, amelyek az emberi félkörös ívjáratokhoz hasonlóan a tér három fő síkjának megfelelően rendeződnek. És ezek a csatornák olyan szerkezetűek, ami a legjobb egyensúlyérzékkel rendelkező álltaokra jellemző. Ezek a szerkezetek mind a largerpetidaekben, mind a pteroszauruszokban megtalálhatók, valamint a több millió évvel ezek kihalása után kifejlődött madarakban is (amelyek vélhetően függetlenül tettek szert a jellegzetesen komplex belső fülre, minthogy nem rokonai a két állatcsoportnak, hanem rendszertanilag is dinoszauruszok).
Hasonló a helyzet a flocculus nevű agyi területtel, amely az érzéki információk feldolgozásának egyik központja. A pteroszauruszok esetében ez kifejezetten nagy méretű, amit már korábban is összefüggésbe hoztak a repülés képességével. A friss eredmények alapján úgy tűnik, hogy a régió megnagyobbodása már a largerpetidaekben is előrehaladott volt. Úgy tűnik tehát, hogy a largerpetidaek teste és idegrendszere már jóval a repülés megkezdése előtt is sok szempontból alkalmas volt erre.
Hogy pontosan hogyan kezdődött meg az egek meghódítása, az ugyanakkor továbbra is kérdés, nem utolsósorban azért, mert a mai napig egyetlen teljes largerpetidae csontváz sem került elő, így egy sor dolog ismeretlen anatómiájukkal kapcsolatban.
