Az oroszok már a Holdon vannak

1921‒1932 között a szovjet-orosz médiában 250 cikk és több mint harminc szakkönyv jelent meg az űrutazásról, és az átlagember meg volt győződve arról, hogy az űr elérése rövid időn belül megvalósulhat.

Az oroszok már a Holdon vannak

1. oldal

Az újságok a világűr felfedezésére induló űrhajókról cikkeztek, az emberek holdbéli kolóniákról álmodoztak, a lakosság rakétaépítő versenyeket szervezett a világegyetem mielőbbi meghódítására. Meglepő módon nem az űrkorszak lázában égő Amerikáról van szó, hanem Oroszországról, mégpedig az 1920-as években.

1921‒1932 között a szovjet-orosz médiában 250 cikk és több mint harminc szakmai könyv jelent meg az űrutazásról, és az átlagember meg volt győződve arról, hogy a technológiai nehézségek ellenére az űr elérése rövid időn belül megvalósulhat. (Ugyanebben az időszakban az Egyesült Államokban mindössze két kiadvány jelent meg a témában.) Ahogy Asif A. Siddiqi, a Fordham Egyetem történésze megfogalmazta, az orosz történelem eme kiemelkedően érdekes időszakában nem sok választotta el egymástól a realitás csíráit hordozó terveket a teljesen őrült elképzelésektől.

Április 12-én volt 51 éve, hogy Jurij Alekszejevics Gagarin első emberként ellátogatott a világűrbe. Az ilyen évfordulók környékén szokás megemlékezni az Egyesült Államok és a Szovjetunió között kibontakozó űrverseny fontosabb mérföldköveiről, ritkán esik szó azonban az ezt évtizedekkel megelőző orosz „űrmánia” időszakáról, amely szintén roppant érdekes, jelentős és kevésbé ismert része a tudománytörténetnek.

Az orosz hagyomány évszázadok óta foglalkozik az űrutazás témájával mesék, példázatok, mitikus elbeszélések formájában, így nem tekinthető előzmények nélkülinek a Nyikolaj Fjodorovics Fjodorov által megfogalmazott Közös feladat filozófiája, valamint a később ebből kinőtt kozmizmus irányzatának felbukkanása és gyorsan elért népszerűsége sem. Fjodorov utópisztikus elképzelésének lényege a halott ősök egyetemes feltámasztása volt, majd a feltámasztott nemzedékek széttelepítése a világűrben. Az egyetemes feltámasztás a gondolkodó szerint tudományos lehetőség és morális kötelesség is egyben, amelyből mindenkinek részt kell vállalnia, máskülönben eleve bukásra van ítélve. E cél érdekében igyekezett kiaknázni a tudományos és technikai fejlődés lehetőségeit, melyeknek mágikus erőt tulajdonított.

A kozmisták, köztük az orosz űrhajózás atyja, Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij és Vlagyimir Ivanovics Vernadszkij geokémikus, tulajdonképpen Fjodorov eszméit fejlesztették tovább, és öltöztetették még inkább tudományos köntösbe. Elképzelésük szerint a végső cél az emberiség egészének egyetlen organizmussá szervezése, amely olyan magasabb rendű, „planetáris tudatot” eredményez majd, amely megváltoztatja és tökéletesíti a világegyetemet, legyőzi a betegséget és a halált, s végül halhatatlanná teszi az emberiséget. 1922-ben a biokozmisták folyóiratot is alapítottak, Halhatatlanság címen. A szovjet űrhajózási program eredeti célja az emberiség tökéletesítése, és az örök megváltáshoz vezető kozmikus út megnyitása volt. 

Társadalmi szinten az űrutazás problematikájával való megszállott foglalkozás az 1917-es oroszországi forradalmak és a világháború lezárulását követő reményteli időszakban kezdődött meg. 1923-ban az Izvesztyija című újságban megjelent egy cikk, Lehetséges-e az utópia megvalósítása? címen, amely a rakétakutatás két korai úttörőjével, az erdélyi szász származású német Hermann Oberth-tel és az amerikai Robert Goddarddal foglalkozott. Az írás részletesen bemutatta a két tudós űrutazásról alkotott elképzeléseit.

 

2. oldal

Tulajdonképpen ez a publikáció nyitotta meg az űrmánia időszakát: az oroszok a külföldi kutatókról szóló írás hatására újra felfedezték saját, hazai szaktekintélyüket, Konsztantyin Ciolkovszkijt, aki 1903-ban megjelent írásában elsőként bizonyította matematikailag, hogy az űrutazás lehetséges. A világűr felfedezése reaktív eszközökkel című tanulmány a Naucsnoje Obozrenyije orosz tudományos folyóiratban jelent meg. Ciolkovszkij ebben írta le az első kozmikus sebesség fogalmát, és azt 8 km/s körüli értéknek számolta (a pontos érték 7,92 km/s). Arra a következtetésre jutott, hogy ezt a sebességet folyékony hajtóanyagú rakétával lehet elérni. Írását a fokozódó érdeklődésnek köszönhetően 1924-ben újra leadták, és a sajtó innentől kezdve hemzsegett a különféle rakétákról és űrhajókról szóló írásoktól, amelyek rövidesen embereket szállíthatnak az űrbe.

A szovjet közvélemény meg volt győződve arról, hogy Robert Goddard a közeljövőben rakétát tervez eljuttani a Holdra ‒ amennyire ma tudjuk Goddard részéről ez maximum elméleti spekuláció szintjén merült fel, és akkoriban még semmiféle konkrét terv nem született ilyen célokról. A Mars éppen oppozícióban volt (azaz a Föld pont a Nap és a Mars között, velük egyvonalban tartózkodott), és a pályák sajátosságának köszönhetően közelebb volt bolygónkhoz, mint az előző évszázadok (sőt évezredek) során bármikor. Ezzel egy időben moszkvai egyetemi hallgatók megalapították a Bolygóközi Közlekedést Tanulmányozó Társaságot (OIMS).

Az OIMS vitakörnek indult, ahol a csatlakozó munkások, tudósok és feltalálók megtárgyalhatták ötleteiket az űrutazásról és a más bolygókra való eljutás lehetőségéről. Ők javasolták először a Föld atmoszférájának használatát a visszatérő űrhajók lefékezésére, és számos más konstruktív ötlettel is előálltak működésük során. Fridrih Cander, a társaság egyik alapítója és prominens tagja például egy melegház terveivel állt elő, amely friss zöldségekkel látná el az űrhajósokat a hosszú utazás alatt. Közben pedig egy olyan meghajtórendszeren is munkálkodott, amely képes átlépni a légkör határát.

Cander a társaság legtöbb tagjához hasonlóan utópista elveket vallott, és hitt abban, hogy az emberiség végső célja a csillagok elérése. Gépészmérnöki tanulmányai alatt többek között egy Marsra való utazáshoz is röppálya-számításokat hajtott végre. Gyakran ismételt jelszava volt az „Előre a Marsra!” (Vperjod na Marsz). Beszédeiben azt hangoztatta, hogy a csillagászatban rendkívül fontos az emberi összefogás a hosszabb és boldogabb élet megvalósítása érdekében. Meggyőződése volt, hogy a Holdon sokkal élhetőbb körülményeket lehetne teremteni, mint amilyenek saját korában a Földön honoltak. Candernek később vezető szerepe volt a GIRD–X rakéta a kifejlesztésében, amely az első Szovjetunióban megépített, ténylegesen működő folyékony hajtóanyagú rakéta volt.

Az OIMS legnagyobb hatása az volt, hogy az űrutazás ideáját sikeresen elterjesztette a tömegek közt. 1924 májusában nyilvános előadást szerveztek, amit Mihail Jakovlevics Lapirov-Skoblo mérnök tartott Bolygóközi utazás: a modern tudomány és technológia megoldása a kérdésre címen. Mondani sem kell, hogy rekordidő alatt minden jegy elkelt, és a program kezdete előtt ki kellett vezényelni a rendőrséget, hogy rendet tartsanak a bejutni kívánó óriási tömegben. Az előadás kimondott célja volt leszámolni az űrutazás hagyományos, misztikus megközelítésével, és megismertetni a közvéleményt a korszerű, tudományos hozzáállással. Lapirov-Skoblo beszédének végén felhívást intézett az emberekhez, hogy segítsenek megépíteni azokat a rakétákat, amelyek révén valósággá válhat az űrutazás több évszázados álma.

3. oldal

Az előadást számos további követte a nagyobb városokban, és az űr felfedezésének ideája gyorsan bejárta az egész országot. A média sem maradt ki az űrmánia táplálásából: 1922‒23 folyamán részletekben jelentették meg Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj Aelita ‒ Regény a Marsról című művét, amely egy orosz mérnök történetét meséli el, aki űrhajót épít, és társával a Mars utazik. Az ott talált marslakók egy igazságtalan kapitalista rendszerben sínylődnek, és az elnyomók közül csak Aelita, a marsi király gyönyörű leánya fogékony szenvedéseikre. A két orosz űrutazó kirobbantja a szocialista forradalmat, amit azonban lever a helyi elit.

A regény óriási népszerűségre tett szert, és 1924-ben némafilm formájában is feldolgozták. A premiert óriási médiakampány előzte meg a Pravda és a Kinogazeta oldalain. Az első vetítésen akkora tömeg jelent meg, hogy az előadásra végül a rendező, Jakov Alekszandrovics Protazanov sem tudott bejutni. A film szintén nagy sikereket ért el, amihez minden elem adott volt: az egzotikus helyszínek, a világszép királylány, a bolygóközi utazás és a korban rendkívül újnak számító speciális effektusok garantálták töretlen népszerűségét.

 

1927-ben az oroszok Moszkvában rendezték meg a világ első nemzetközi űrutazási kiállítását. A rendezvény két hónapos időtartama alatt összesen 10‒12 ezer látogatót vonzott. A belépőt egy másik bolygó elképzelt vidéke fogadta egy üvegfal mögött berendezett jelenet formájában. A hipotetikus bolygó kék vegetációval rendelkezett, és narancssárga talaját különös csatornák szabdalták. Az égből egy hatalmas, ezüstszínű rakéta ereszkedett alá, amelyet az egyik felszíni kráter széléről egy űrruhás asztronauta kísért figyelemmel. A szervezők elképzelése szerint a látogató a jelenetre pillantva rögtön érzékeli, hogy egy új korba, az űrkorszakba lépett. A kiállításra ellátogató diákok, munkások, művészek, tudósok és költők a vendégkönyvbe jegyezhették le benyomásaikat. Az egyik riporter, S. G. Vortkin a látottaktól lenyűgözve bejegyzésében valósággal könyörög, hogy elkísérhesse az első űrutazás résztvevőit.

A húszas évek végére az orosz űrláz lecsendesült. A szovjet vezetés megvonta támogatását a Bolygóközi Közlekedést Tanulmányozó Társaságtól, arra hivatkozva, hogy a tagok nem rendelkeznek megfelelő tudományos háttérrel. Ahogy az emberekben lassan tudatosult, hogy az űrutazás megvalósulásáig még évekig, sőt évtizedekig várni kell, úgy lankadt a lelkesedés és az érdeklődés. Az egyre kifejezettebb sztálini diktatúra és a nagyfokú elszegényedés hamar véget vetett az űrről való álmodozásnak.

Utólag visszatekintve azonban a húszas évek űrmániájának kulcsszerepe volt az űrverseny korai időszakában megnyilvánuló szovjet dominanciában. Az űrmérnökök első generációja, Szergej Pavlovics Koroljov és Valentyin Petrovics Glusko fiatalkorát meghatározta az űr iránti fokozott érdeklődés. A szovjet űrprogram vezető triójának harmadik tagja, Vlagyimir Nyikolajevics Cselomej tervezett Mars-misszióját Tolsztoj Aelitájáról nevezte el, és karrierválasztásában meghatározó volt a történet filmváltozata, amelyet tíz évesen látott először.

A Szputnyik 1957-es fellövése és Gagarin 1961. április 12-én végrehajtott történelmi repülése után az Egyesült Államok behozta ugyan lemaradását, és végül amerikai űrhajós lépett elsőként a Holdra, az oroszok azonban már sokkal hamarabb ott jártak ‒ álmaikban legalábbis biztosan.

 

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward