Vita. Latin nyelvterületen az életet jelenti, óészaki nyelven a tudás és látás igéje, és természetesen magyarban a vita mint vitatkozás - nézeteltérés. A PlayStation Vita bukásáról még az is tud, aki az életében nem találkozott az első hordozható PlayStation, a PlayStation Portable utódjával, és talán ők tudják a legjobban sorolni a hírhedt egysorosokat, amelyek a sírba vitték. "Nincs rá játék." "Túl drága." Esetleg Diablo-rajongókat idézve: "Igen, van telefonom."

Bárhogy is nézzük, el kell ismernünk azt is, hogy a Vita, bár a rossz nyelvek szerint (és hivatalosan is) halott, nomen est omen mégis tele van élettel és vízióval. A Sony tavaly bejelentette, hogy idén márciustól a PlayStation Plus többé nem ad PS Vita-játékokat ingyen (hacsak nem keresztplatform-támogatással), és a napokban hangzott el az is, hogy az utolsó frontvonalon, Japánban is leállítják a kis konzol gyártását.

Teszik a pontokat a mondat végére. Verik be a koporsószögeket. Búcsúztatják, elfelejtik. Ennek ellenére a Vita egyáltalán nem halott. Meg lehet venni, be lehet kapcsolni, lehet játszani rajta online, trófeákat gyűjteni, mindent tud, amit az első napon tudott, a store tele van izgalmas címekkel, és még idén is várhatunk érdekes megjelenéseket.

Szóval, nem úgy kezdeném ezt a megemlékezést, hogy "viszlát, Vita!", inkább csak szerényen: "jó látni téged, Vita!".

1. Az ígéret

A 2011-es E3-on vagyunk. Az emberek feszült csendben hallgatják a Sony hatalmas kivetítővászna előtt Kazou Hirai bejelentését, hogy a korábban a sajtóban NGP-ként (Next Generation Portable) emlegetett kézikonzol hivatalos neve PlayStation Vita. A vásznon megjelenik a gép. Lassan induló, bátortalan taps a közönség soraiból. Hirai elmondja, hogy az új "PSP" elmossa a határokat a való élet és a videojáték között. Jön egy sima Wi-Fi-s és egy AT&T 3G-támogatással érkező verzió. Könnyebben játszhatunk másokkal, a Near funkciónak köszönhetően kereshetünk játékosokat a közelben, a "Party" funkciók segítenek a többjátékos lobbik létrehozásában, a beépített mikrofonnal pedig folyamatosan tarthatjuk a kapcsolatot barátainkkal. És a többi, és a többi.

Mindez senkit nem érdekelt. Ha csak a saját tapasztalataimat nézzük, én akkor kapom elő a PS Vitát, ha egy kietlen vidéki vonatúton zötykölődök, ahol a Wi-Fi még mindig amolyan science-fiction koncepció. Hol van a többi játékos ebben az egyenletben? Bár játszottam érdekes multiplayer címekkel, a Near-t tudtommal soha nem használtam, és leginkább azokat az élményeket keresem rajta, amelyeket bármikor, de leginkább hirtelen előforduló megszakításokkal is lehet játszani. Ha már az ember bevackol, hogy másokkal szórakozzon, azt a tévé előtt, biztonságban, stabil nettel teszi, nem?

Az egyjátékos címek bejelentése tűnt tehát a legígéretesebbnek. A Sony nagy címei, mint Uncharted, LittleBigPlanet, Resistance vagy Killzone, mind ott voltak egy-egy exkluzívval, amelyek egyébként szépen futó, pofás és tartalmas AAA-játékoknak minősültek. PS3-as szintű játékokat vihetünk magunkkal a zsebünkben, ígérte a Sony, és úgy tűnt, tényleg. Ezek a játékok nem csak egy-egy fullos új kampányt adtak kedvenc sorozatainkhoz, ki is használták a Vita szintén ígéretes tulajdonságait, mint az érintőképernyőt, vagy a dönthetőséget.

Szemléltetem az Uncharted példáján: Nathan Drake sírkövet talál, amelyre egy papírt terít, hogy szénlenyomatot készítsen - ahogy az ujjunkat húzogatjuk az érintőképernyőn, úgy satíroz Drake is. Vagy így tisztítunk meg egy-egy koszos ereklyét. Vagy így vágjuk el machetével a bozótot. Amikor Nathan Drake indákon leng, mi is előre-hátra döntjük a Vitát. Nem rossz azért. Vagy mondjak még bizarrabb példát? A Senran Kagura Shinovi Versusban van egy öltöző-mód, ott ha megdöntjük a Vitát, belátunk a lányok szoknyája alá, és ha belefújunk a mikrofonba, a szoknya fel is libben. Ha ez nem adja el ezt a kütyüt, hát semmi!

Szóval a Vita látszólag tudott mindent. Teljesítménye lehetővé tette, hogy kompentens grafikát hozzon, ráadásul visszafelé kompatibilis digitális PSP és válogatott PS1 címekkel, kijöttek rá a PS3-ra is kihozott PS2-es gyűjtemények, mint a Ratchet & Clank, Sly Cooper, Jak & Daxter, God of War, Metal Gear Solid. Ez azért elég jó felhozatal valakinek, aki életében most fog először a kezében Sony konzolt.

Ha ez nem volt elég, a Vita használható második kontrollerként vagy távoli elérésű eszközként a PS3-mal és a PS4-gyel is. Minden afelé mutatott, hogy a Vita egy kifejezetten ütős termék.

2. A hiányosságok

Aztán... valahogy nem akart beindulni a dolog. Egyre többen fedezték fel a Vita nem éppen felhasználóbarát tulajdonságait, és a mobiltelefonok is kezdtek eljutni arra a szintre, hogy nem csak dedikált játékok jelenhettek meg rájuk, de zökkenőmentesen futtattak emulátorokat is. A Sony hajlandó volt arra fogadni, hogy a játékokat dobozosan és digitálisan vásárlók lenyomják a "csak leszedem lol" tömegeket, de sajnos nem jött be. Olyannyira nem, hogy a Vita nem is tudott lépést tartani a játékfelhozatalával az akkor már szanaszéjjel hackelt PSP-vel sem. A Nintendo már egy évvel korábban ott villogott a 3DS-sel, ami nem csak digitális, hanem dobozos DS-játékokkal is kompatibilis volt, és NES/SNES/N64 címek is csordogálnak rá, ezzel is jóval nagyobb előnyre tettek szert.

A Vita további hiányosságai arcpirítóak. Nem lehet letörölni egy játékot úgy, hogy ne töröljük le a mentését is - kénytelen az ember a PS Plus-előfizetéssel együtt járó felhő-szolgáltatást használni. És hát gyakran kell törölni a játékokat, mert a nagyszerű grafikának ára van: a hely. És a PS Vita nem érkezett tárhellyel. Nem viccelek. Venni kellett hozzá külön kártyát. Nem probléma, olcsó az SD? Mondok jobbat: csak és kizárólag PS Vita-kompatibilis tárolókártyát fogad el. Már a 4 GB-os sem olcsó, és nagyjából semmire nem elég (egy Ratchet trilógia jóformán az egészet kitölti), a 8, 16, 32 GB-os kártyák pedig nem hogy magyar, de még amerikai pénztárcához sem illettek túlságosan, hogy finoman fogalmazzak. És akkor játékot még nem is vettünk.

Nem segített az eladásokban az sem, hogy a Vitát nem lehet USB-vel tölteni, és nem támogatja a HDMI-kimenetet sem. A Vita nem kompatibilis a PSP lemezeivel, és a digitális boltban kapható PS1-es játékok közül sem mindegyiket szereti. A Vitán mindössze egyetlen játékosprofilt lehet tárolni, és szinte lehetetlen külső szoftvert telepíteni rá. Zene- és filmlejátszóként rosszabb a középszernél, két kamerája pedig nem túl minőségi. A hátsó érintőképernyő jópofa, de komolyabb játékoknál és Remote Play-nél nem helyettesíti kényelmesen a hiányzó L2/R2 és L3/R3 gombokat.

Jack Tretton, a Sony Computer Entertainment America vezetője 2014-ben hagyta ott a céget. Egy későbbi interjúban elárulta, hogy szerinte a Vita kitűnő termék volt, de talán túl későn érkezett. Ha arra céloz, hogy a Nintendo beelőzte őket, mindenképpen igaza van. Viszont nem ez okozta a Vita bukását. A Vita ugyanis kifejezetten megelőzte a korát, még a Switch mellett is igen erős hordozható konzol. A Sony egyszerűen csak nem szánt elég figyelmet arra, hogy a változó piacot figyelembe véve lépést tartson a hordozható játékok versenyében. Amikor pedig észrevették, hogy lemaradtak, nem csináltak semmit. Hátraléptek, és ott hagyták a porban.

3. A bukás

2015 októberében Masayasu Ito egy interjúban megerősítette, hogy a Sony többé nem fejleszt first party címeket a PS Vitára. Megrázó hír lett volna, ha ugyan bárkit is megrázott volna. A Sony elismerte, hogy nem éri meg többé figyelmet fordítani a kis konzolra. Ez nem is lett volna nagy probléma, ha a többi nagyobb fejlesztő kitartóbban hozza ki a játékokat, és egy ideig úgy tűnt, akadnak hű harcosok.

A legkitartóbb minőségi kiadó talán a Koei Tecmo, akik Berserk-, Dynasty Warriors-, Ninja Gaiden-, One Piece- és Toukiden-játékokat szállítottak rendszeresen, és ezek a felbontásukat leszámítva nem különböztek nagykonzolos testvéreiktől. A NIS America még exkluzívokat is szívesen hozott, de egyébként klasszikus sorozataik, mint a Ys vagy a Disgaea több résszel is képviselik magukat a Vitán. A Capcom kihozta a Resident Evil: Revelations 2-t, a Sqaure Enix a Final Fantasy X/X-2 HD-t, a Spike Chunsoft erős sikereket ért el a Danganrompa és Zero Escape-játékokkal, az Atlus pedig minden idők legnépszerűbb Vita-játéka, a Persona 4 Golden mellett hozott Dragon's Crownt, Odin Sphere-t és Catherine-t is.

Gondolom, ebből már eléggé kirajzolódik, mi a probléma. Ha valaki viszolyog a japán játékoktól, akkor a Vita teljes felhozatalának nagy részével nem tud mit kezdeni. A nagy nyugati címek esetlegesek voltak: Assassin's Creed: Liberation, Borderlands 2, Need for Speed: Most Wanted, Mortal Kombat... unalmas, de azért elégséges sor, csak éppen nem futottak olyan szépen, mint keleti társaik, pláne nem úgy, mint nagy konzolon. Ennek legfőbb oka, hogy a PS Vita fejlesztői keretszoftvere és a hardver is komoly fejfájást okoz a legedzettebb programozóknak is. A Vita észrevétlenül felzabálja az erőforrásokat, így vagy kisebb játékokat érdemes rá fejleszteni, vagy ha nagyobbakat, akkor olyan mértékű melót kell belerakni, hogy az egy nyugati fejlesztőnek sem éri meg. A kisebb játékok fejlesztői viszont jól jártak, mert a Vita fejlesztőszoftvere ingyen használható, így rengeteg indie játék jön rá mind a mai napig (az elmúlt időszakból a Stardew Valley, a Papers, Please! és az Undertale talán a legütősebbek).

Mégis, a Sony támogatásának teljes hiánya csak hátráltatja ezeket az erőfeszítéseket. A Vita hűséges, kitartó játékosai kapják a tartalmakat, de semmi olyat, amely megrengetné a konkurens 3DS-t. Rendre kérdezzük évek óta, miért nem jönnek olyan egyértelműen marokkonzolra illő címek, mint a Mega Man vagy a Dragon Quest régebbi részei, vagy akár csak egy Wolfenstein 3D és Doom Classic (mindkettő megjelent PS3-ra), a Steam retro és indie-felhozatalából is tömegesen sorolhatnánk példákat, de hát semmi. Már mindegy.

Az utolsó próbálkozások szegényesek voltak: a PS Vita második iterációja, a Vita Slim (2014) az égvilágon semmit nem tett meg azért, hogy javítsa a legnyilvánvalóbb hiányosságokat. Nem kapott szabad SD-kártya támogatást, nem kapott új játékokat, és bár olcsóbb lett, a gyönyörű OLED-képernyőt lecserélték egy silányabb LCD-kijelzőre. A PS Vita TV még nagyobb kérdőjel: egy TV-hez csatlakoztatható, néhány Vita-játékot játszó kis doboz, ami tulajdonképpen semmire se jó, ha van mellette nagy konzol. A Sony csak tili-tolizott a meglévő termékkel, nem javította azt, és egészen biztosan nem biztosított olyan tulajdonságokat, amelyek megmenthették volna.

A PS Vita egyre röhejesebb termékké vált, és senki nem kívánt többé hozzányúlni. Eladásai ugyan ma milliós nagyságrendben mérhetőek, de így is töredéke annak, amit várni lehetett volna: a PSP eladásaihoz képest az ötödét hozta, a 3DS eladásainak pedig a negyedét. Hogy a mobiljátékosok milyen arányban vették volna, ha a mobil nem lenne opció, arról nincsenek megbízható adatok, de valószínűleg nem elhanyagolható mennyiségben.

4. A védőbeszéd

Mit mondjak, nehéz a fentiek tükrében azt mondani, hogy ma megéri beszerezni a Vitát. Ha kényelmesen tudsz játszani a legtöbb mai címmel (akár konzolon, akár PC-n), igazán nagy dolgokról nem maradsz le, ha kihagyod. Ha nem utazol rendszeresen órákat, nincs rá szükséged. Ha zavarnak a fent sorolt hiányosságok, és jobban is el tudod költeni a pénzed, teljes szívvel elhiszem, hogy nincs szükséged rá.

Ami engem illet, mind a mai napig maximálisan ki tudom használni a PS Vitát. Nagyon jó gép, majdnem öt év alatt az akkumulátor szinte semmit nem veszített élettartamából (egy négyórás vonatutat lazán lenyomunk), igaz, elő szokott jönni egy töltési bug, amit közben megtanultam kijavítani.

A PS Vitán játszottam először a LucasArts olyan nagy nevű klasszikusait, mint a Full Throttle, a Day of the Tentacle, vagy a Grim Fandango, keményen küzdöttem a Darkest Dungeon, a Hotline Miami, a Super Meat Boy és a The Binding of Isaac stresszes pályáival, felfedeztem az indie-szcéna legütősebb címeit, mint a Fez, a Bastion, a Rogue Legacy, vagy a Guacamelee!, belekóstoltam a játéktörténelem legnagyobb klasszikusaiba, mint az Another World, a Final Fantasy IX, a Metal Gear Solid 2, csendben, szomorúan bámultam a Telltale-féle Walking Dead első évadának fináléját, vagy heves szívdobogással toltam századszorra végig a Duke Nukem 3D-t.

Elmondhatom azt is, hogy rendkívüli játékokkal játszottam, amit sehol máshol nem lehet kapni, ilyen az Uncharted: Golden Abyss, a Freedom Wars, a Severed vagy a Persona 4 Golden, és több tucat órát szöszöltem a Minecraft és Terraria világaiban, amelyeknek mentéseit aztán átvihettem a nagykonzolra is. Ha pedig a gyerekek aludtak, és sötétben nem játszhattam a PS4-gyel, még mindig ott volt a Remote Play lehetősége. Nagyon sokat használtam és használom, nem csekély mennyiségű platinatrófeát adott a PSN-profilomhoz, és mindig nagyon jól szórakoztam vele. Ami még jobb: még sok mindent ki sem próbáltam.

Ütött-kopott, viharvert, több éves már az én Vitám, de nem halott, ő él, nagyon is él. Boldog születésnapot!