Shop menü

AZ OPERA CSAPATA NEM TARTJA OBJEKTÍVNEK AZ MS EDGE TESZTET

Éppen ezért készítettek egy saját tesztet, aminek elvileg objektívebbnek kéne lennie, ám a valóság egy picit másképp fest.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az Opera csapata nem tartja objektívnek az MS Edge tesztet

A Microsoft a napokban készített egy érdekes tesztet, amelyben a cég szakemberei azt vizsgálták, az egyes webböngészők – beleértve a Microsoft Edget is – mennyire bánnak takarékosan a noteszgépek akkumulátorával. A teszt konklúziója nem túl meglepő módon az lett, hogy a legtovább a Microsoft Edge webböngészővel dolgozó konfiguráció bírta egyetlen akkumulátortöltéssel, de az Opera is remekül teljesített, hiszen alig maradt le riválisától.

Az Opera illetékesei elégedetlenek

A fentebb említett teszt menetével és eredményeivel finoman szólva sem értettek egyet az Opera mögött álló fejlesztőcsapat tagjai. Szerintük a Microsoft tesztjének eredménye nem túl objektív, ennek pedig két oka van. Az egyik az, hogy az optimalizált hardveren, azaz Surface Book noteszgépeken futó mérések nem a valós helyzetet adják vissza – a „saját hardver” ad némi előnyt –, és különben sem tudható, hogy pontosan milyen metódus szerint, pontosan milyen tesztek futottak le, így nincs mód a folyamat reprodukálására. A másik kifogás – ami csak részben jogos –, az az, hogy az Opera webböngészőjénél nem kapcsolták be a Battery Saver funkciót, ami jelentősen növelhette volna a szoftver előnyét. Utóbbi azért csak részben jogos, mert a teszt alkalmával valójában az akkumulátoridő-mérés idejére bekapcsolták a Battery Saver funkciót, ezt a diagramon is jelezték, a többi tesztben – például a Windows 10 telemetriájára támaszkodó méréseknél – azonban minden webböngésző alapértelmezett beállításokkal működött – és az Operánál alapértelmezetten ki van kapcsolva a Battery Saver funkció.

Ez a funkció egyébként csökkenti a háttérben futó böngészőfülek aktivitását, kevesebbszer „ébreszti fel a processzort”, hála a JavaScript időzítők optimális kezelésének, valamint ideiglenesen kikapcsolja a nem használt bővítményeket is. A videók lejátszásakor az FPS limitet 30-ra állítja, a tartalmakhoz pedig lehetőség szerint hardveres gyorsítást próbál használni. Ezzel együtt a webböngésző témák animációit is kikapcsolja, valamint az Ad Blocker használata mellett további fogyasztás-megtakarítást is elér.

A teszt nem túl objektív mivolta miatt az Opera csapata egyszerűen csak „óriási PR fogásnak” nevezi a Microsoft próbálkozását – azaz nem értenek egyet az eredményekkel, pedig számukra sem lehet olyan túlságosan rossz az elért helyezés.

Az Opera csapata is tesztelt

A teszt során Lenovo Yoga 500-as noteszgépet használtak, amely Core i3-5005U processzorral, 4 GB-nyi rendszermemóriával, 500 GB-os merevlemezzel, valamint Windows 10-es operációs rendszerrel bírt. A noteszgép kiegyensúlyozott tápellátási profilt használt, a kijelző háttérvilágítását 100%-ra állították, a WiFi pedig 802.11n módban üzemelt. A konfigurációkat minden esetben ugyanolyan fa felületre helyezték, hogy melegedés tekintetében se legyen különbség. A háttérben semmilyen folyamat nem futott, a webböngészőben pedig külön füleken a chicagotribune.com, az elitedaily.com, a faz.net, az latimes.com, a mashable.com, az mlive.com, a nj.com, az nydailynews.com és egy YouTube videó volt megnyitva (youtube.com/watch?v=tnsQ8DjD6YE). A webböngészőknél görgetés-szimulációt is használtak, hogy a teszt minél valósabb eredménnyel záruljon. A mérés előtt mindhárom notebook akkumulátorát teljesen feltöltötték.

Galéria megnyitása

A mérések alapján az Opera – ami furcsa módon nem egy stabil, hanem egy fejlesztői kiadás volt – 22%-kal ért el jobb eredményt, mind a Microsoft Edge, míg a Google Chrome-hoz képest 35%-kal tovább bírta a vele „felszerelt” noteszgép akkumulátora. A konkrét eredmények a fenti diagramon láthatóak. Az Opera tesztje tehát saját webböngészőjük győzelmét hozta, egy dologban azonban mind az Opera, mind pedig a Microsoft által elvégzett mérések egyhangúak: a Chrome a legpazarlóbb.

Az Opera tesztje sem nevezhető objektívnek

Noha az eredmény megnyugtató lehet az Opera fejlesztőcsapat számára, mégis van itt néhány olyan apróság, ami feltétlen árnyalja a képet. A Microsofttal ellentétben az Opera tesztjében nem egy stabil, hanem egy fejlesztői kiadást hasonlítottak a konkurensekhez, ami ugyan baj, de van ennél aggasztóbb dolog is. Az Opera tesztjében a saját webböngészőjük nem alapértelmezett beállításokkal futott, hiszen mind a „Power Saver” mód, mind pedig az „Ad Blocker” funkció aktív volt. Utóbbi különösen komoly előnyöket hozhat.

Ezzel szemben a konkurens webböngészők alapértelmezett beállításokat használtak, azaz az Opera is elkészítette a saját kis „PR fogását”: egy optimálisan működő Opera webböngészőt hasonlítottak az alapértelmezett beállításokat használó konkurenseihez.

A két teszt alapján – ha az optimális környezetek előnyeit kivesszük az egyenletből – nagyjából úgy tűnik, hogy az Edge és az Opera is hasonlóan takarékosan bánik az akkumulátoridővel, a Firefox és a Chrome azonban ezen a téren még fejlesztésre szorul.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére