Egy nemrég megjelent tanulmány érdekes szempontokat vet fel annak kapcsán, hogy milyen okok formálták kezünk alakját az emberi evolúció során. David Carrier, a Utah-i Egyetem szakértője szerint a rövidebb kéz és négyzetesebb tenyér, illetve a szembefordítható hüvelykujj kialakulását lehetővé tevő anatómiai változások hátterében nem a szerszámokkal való ügyesebb bánásmód igénye állt, hanem az, hogy így őseink könnyebben tudták ökölbe szorítani kezüket, és ütni vele.

A kutató úgy véli, hogy számos más kézforma magasabb szintű kézügyességet tett volna lehetővé, így némileg érthetetlen, miért formálódott éppen így mellső végtagunk. A kialakult variáció viszont az egyetlen, amellyel lehetséges szabályos öklöt formálni, vagyis olyan módon elrendezni ujjainkat, hogy hüvelyujjunk kívülről támasztja a többi behajlított ujjat, minden más változatnál hatékonyabb fegyverré alakítva kezünket.

A főemlősök közül egyedül az ember keze képes arra, hogy szabályos öklöt formáljon. Többi közeli rokonunk keze túlságosan hosszú ahhoz, hogy szoros öklöt lehessen kialakítani belőle, hüvelyujjuk pedig túl rövid, így kívülről nem éri keresztül a többi ujjat és nem képes megfelelő támasztékot szolgáltatni ezeknek. Éppen ezért a főemlősök többsége nem is használja öklét, ha harcra kerül a sor, sokkal inkább jellemző, hogy birkózásban igyekeznek legyűrni egymást, illetve lábukkal taposnak vagy ugrálnak az ellenfél testére, mondja Carrier.

A kutató és kollégái vizsgálatuk során tíz sportoló ütéseinek erejét mérték le a kéz különböző helyzeteiben, és úgy találták, hogy kétszer akkora erejű az ütés, ha szabályosan van ökölbe szorítva a kéz, mint akkor, ha csak négy ujj van behajlítva és a hüvelyk nem vesz részt az ököl kialakításában. A nyitott tenyérrel való ütés és a szabályos ököl ereje közt nem volt számottevő különbség, viszont az ököllel ugyanaz a hatás kisebb területre koncentrálódik, és így egyrészt nagyobb kárt tud okozni, másrészt precízebb harcmodort tesz lehetővé.

Mary Marzke, az Arizonai Egyetem kutatója úgy véli, hogy bár a tanulmány kétségkívül érdekes kérdéseket vet fel, egyáltalán nem bizonyítja, hogy az ököl hatékonysága lett volna az emberi kéz formáját kialakító evolúció hajtóereje. Sokkal valószínűbb, hogy az új kézforma véletlen, ám hasznos melléktermékeként alakult ki az újfajta harcmodor. Marzke arra is felhívja a figyelmet, hogy a többi főemlős gyakran használja tenyerének élét is, ha erős ütésekre van szükség, Carrier pedig ezt az aspektust nem vizsgálta. Ha pedig kiderül, hogy tenyéréllel is ugyanolyan erősen és pontosan lehet ütni, mint ököllel, akkor erősen kérdésessé válik az új elmélet logikája.

Carrier hipotézise minden vita ellenére választ adhat egy másik érdekes kérdésre, mégpedig arra, hogy miért van az, hogy a magas tesztoszteronszintű férfiak gyűrűsujja hosszabb, mint mutatóujjuk. A kutató szerint ez a kézfelépítés hatékonyabb ökölformálást tesz lehetővé, vagyis a domináns hímeket még jobb harcossá teszi.