Shop menü

AZ NVIDIA MEGMUTATTA, MILYEN TELJESÍTMÉNYRE KÉPES A GEFORCE RTX 4090 OVERWATCH 2 ALATT

Ezzel egy időben egyéb videokártyák alatt is megmérték a teljesítményt, így egész érdekes kép rajzolódott ki, igaz, némi hiányérzetünk azért maradhat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az Nvidia megmutatta, milyen teljesítményre képes a GeForce RTX 4090 Overwatch 2 alatt

Ezúttal nem különböző szoftverek hivatalos adatbázisából, még csak nem is idő előtt publikált tesztek eredményeiből kaphatunk képet arról, hogyan teljesítenek az Nvidia új videokártyái, hanem maga az Nvidia szellőztetett meg néhány Overwatch 2 eredményt, igaz, az összehasonlítás egy kicsit sántít, ahogy az az alábbiakból is rövidesen látszani fog.

Az Overwatch 2 fejlesztését végző Blizzard csapata a GeForce RTX 40-es sorozat által elérhető FPS teljesítményt látva úgy döntött, a korábbi 400 FPS-es limitet kitolják egészen 600 FPS-ig, ugyanis az új videokártyák már a 400-as limithez képest is túl gyorsnak minősültek. Az újdonságok teljesítménye tehát lehengerlő, ezzel egy időben azonban az Nvidia Reflex technológiája is segíti majd a játékosokat abban, hogy minél eredményesebbek legyenek: akár 60%-kal is csökkenhet a rendszer késleltetése, ami elméletileg gyorsabb reagálást jelenthet a játékon belül történő eseményekre.

Galéria megnyitása

No de nézzük inkább a számokat. A GeForce RTX 4090 a mérések szerint 1440p-s felbontás és Ultra beállítás mellet 507 FPS-t ért el egy Core i9-12900K processzor társaságában. A 16 GB-os GeForce RTX 4080 ugyanilyen körülmények között 368 FPS-re volt képes, míg a 12 GB-os GeForce RTX 4080 teljesítménye 296 FPS-re volt elég. A gyártó az Ampere generáció egyes tagjait is beemelte a tesztbe, ám sajnos sem a GeForce RTX 3090 Ti, sem a GeForce RTX 3090, sem pedig a GeForce RTX 3080 Ti eredményei nem szerepelnek a diagramon, ami mindenképpen sajnálatos hiba.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 3080 esetében 249 FPS jött össze, igaz, azt nem árulták el, ez pontosan milyen felszereltséggel rendelkező modell volt, ugyanis GeForce RTX 3080-ból van 10 GB-os és 12 GB-os változat is. A GeForce RTX 3070 már csak 195 FPS-re volt képes az említett beállítások mellett, míg a GeForce RTX 3060 egészen pontosan 122 FPS-sel zárja a sort.

Az Nvidia ajánlása szerint 360 FPS feletti teljesítményhez egy 16 GB-os GeForce RTX 4080-as videokártyára lesz szükség, ha 1440p-s felbontásban gondolkodunk, míg 1080p alatt egy GeForce RTX 3080 Ti is elég a 360 FPS-es szint eléréséhez. Hogy miért lehet szükség ekkora FPS teljesítményre? A válasz egyszerű: a magas képfrissítési rátával dolgozó monitorok maradéktalan kihajtásához.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére