Az elektromágneses hullámokat egyenáramú elektromossággá alakító készülékeket rectennáknak vagy egyenirányító antennáknak nevezik. Az MIT szakértői egy ilyen rendszerrel álltak elő, amely befogja az adott frekvenciatartományú elektromágneses hullámokat, többek közt a wifi-jeleket, majd ezeket egy néhány atom vastagságú félvezető révén egyenárammá alakítja, amellyel aztán tölthetjük telefonunkat és más elektronikus kütyüjeinket is. A rendszer már most is egész hatékony, és mivel roll-to-roll technológiával gyártható, olcsón létrehozható bármilyen méretben.

A fejlesztők szerint ez a jövőre vonatkozóan azt jelentheti, hogy a készüléket gyakorlatilag mindenbe be lehet építeni az utaktól kezdve az irodák faláig, hogy energiával lássa el egyre több elektronikus rendszert tartalmazó környezetünket. A metódus korai alkalmazási területét azonban kisebb méretekben kell elképzelni: az újfajta rectennák először a hordozható készülékekben kaphatnak helyet a telefonoktól kezdve az orvosi szenzorokig számos területen.

Galéria megnyitása

Hagyományosan a rectennák szilíciumot vagy gallium-arzenidet használnak a wifi-jelek átalakításához, ezek azonban merev és nagy méretekben drága anyagok, így nagy felületek bevonására nem alkalmasak. A rugalmas anyagú egyenirányítók pedig általában alacsony frekvencián működnek, így nem alkalmasak a wifi-jelek átalakítására. Az új rendszer viszont tökéletes erre a célra: molibdén-diszulfidból készült, amelyből kémiai úton a világ legvékonyabb, 3 atomos félvezetőjét lehet létrehozni, rugalmas, és magas frekvenciákon működik, így mindazon rádiófrekvenciás jelek átalakítására alkalmas, amelyeket mindennapi elektronikus eszközeink használnak.

A kísérletek során a szakértők egy átlagos wifi-sűrűségű környezetben 40 mikrowatt teljesítményt generáltak, ami elmondásuk szerint bőven elég egy LED-fény vagy egy szilíciumchip működtetéséhez. Bár a rendszer egyelőre csak 30 százalékos hatásfokkal működik, a szakértők szerint ezen még bőven lehet javítani, a méretek növelésével pedig tovább növelhető a teljesítmény.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteorhead
Meteorhead
2019. jan. 31. 9:25
#1

A cím meg sem közelíti a fejlesztés célját. Ennek a technológiának a hasznát pont a telefonoknál nem értem. 40 mikrowatt egy telefonban semmi, ráadásul pont egy olyan frekvenciát árnyékok ami elég zajos és a WiFi/Bluetooth teljesítményéből kivenni még rosszabb jelet fog produkálni.

Pacemakerekben sokkal nagyobb hasznát érzem, ahol 40 mikrowatt totál elég tud lenni, a meglévő WiFi teljesítmény ami átjut az emberen teljesen elég...

Bihus
Bihus
2019. febr. 1. 16:44

Jah, ennek egy kis 5cm-es napelem is a sokszorosát tudja. Persze csak nappal.

Vissza az oldal tetejére