AZ INTEL NAGYON SZERETNÉ LEVÁLTANI A 24-TŰS ALAPLAPI ATX TÁPCSATLAKOZÓT

A piaci szereplők azonban egyelőre nem mutatnak túl nagy hajlandóságot a váltásra – talán azért, mert a befektetett idő és pénz egyelőre nem biztos, hogy meg is tértül, hiszen eleinte eléggé limitált lesz a célközönség.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. máj. 18. 19:06
Az Intel nagyon szeretné leváltani a 24-tűs alaplapi ATX tápcsatlakozót

Egy kiszivárgott dokumentum alapján úgy tűnik, az Intelnél nagyon szeretnék, ha az alaplap-gyártók és a tápegység-gyártók nagyobb lelkesedést mutatnának az új, ATX12VO szabvány iránt, amelyet nagyjából egy éve próbál népszerűsíteni a vállalat. Az ATX12VO lényegében a régóta széles körben használt 24-tűs ATX tápcsatlakozó helyét venné át a piacon, vagyis az új alaplapok már ezzel a tápcsatlakozóval érkeznének, és a változáshoz a tápegység-gyártók is igazodnának.

A váltás összességében jól hangzik, sok előnye lenne, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az átmeneti időszakban lenne egy kis kavarodás, ugyanis a régi alaplapokhoz, vagy a régebbi tápegységekhez átalakítóra lenne szükség, az pedig pont a nagyobb energiahatékonysággal kapcsolatos előnyöket tenné zárójelbe.

Hogy milyen előnyöket is kínál a szóban forgó ATX12VO? Lényegében annyit, hogy az új, mindössze 5 pár, azaz összesen 10 érintkezővel rendelkező csatlakozó csak és kizárólag 12 V-os feszültséget bocsát az adott alaplap rendelkezésére, az 5 V-os és a 3,3 V-os feszültségeket így az alaplapon elhelyezett feszültségszabályzóknak kellene előállítaniuk, ami bonyolultabb és némileg drágább alaplap-felépítést eredményezne.

A tápegységek esetében a 24-tűs ATX tápcsatlakozót el lehetne hagyni, viszont a 3,3 V-os és 5 V-os tápágaknak maradniuk kéne, hiszen több meglévő csatlakozótípuson is ki vannak vezetve – például a SATA, a Molex és a már-már nyugdíjba küldött Floppy csatlakozón is. Az új csatlakozószabvánnyal az Intel belsős mérései szerint 20 W-os terhelés esetén egy 500 W-os 80Plus Gold tápegység esetében akár 83%-os hatásfokot is el lehetne érni, míg a csatlakozó nélküli 500 W-os 80Plus Gold tápegység ugyanekkora terhelés esetén csak 64%-os hatásfok elérésére képes.

Galéria megnyitása

Az Intel az iparági információk alapján egyre inkább azt szeretné, hogy az ATX12VO szabvány és az azt használó 10-tűs tápcsatlakozó minél inkább elterjedjen az Intel platformok körében, ám eddig eléggé kevesen érdeklődnek az újítás iránt. Eddig lényegében csak az ASRock adott ki egy ilyen csatlakozót használó Z490 Phantom Gaming 4SR alaplapot, valamint az MSI is dolgozik egy Z590 Pro alaplapon, ami ugyanezt a csatlakozót használná, ám utóbbival kapcsolatban hivatalos bejelentésre egyelőre még nem került sor.

Ha az érkező Alder Lake-S platform esetében azt szeretné az Intel, hogy az ATX12VO csatlakozót szélesebb körben használják a partnerek, igyekeznie kell a meggyőzésükkel, ugyanis általában 4-5 hónapra van szüksége az alaplap- és tápegység-gyártóknak, hogy implementálják a fejlesztést és a szükséges teszteket is elvégezzék. A pletykák alapján ahhoz, hogy az Alder Lake-S platform megkaphassa az ATX12VO csatlakozót, a hónap végéig be kell fejeződniük az egyezkedéseknek, így még időben elkészülhetnek az új, 10-tűs tápcsatlakozóval ellátott termékek. Az átállás persze nem egyszerű, hiszen egyelőre eléggé limitált lesz a megcélozható vásárlói kör, maga az átállás pedig nemcsak sok időbe telik, de költségek oldalán is áldozatokkal jár.

Hogy a végén az ATX12VO szabvány sikeresebbnek bizonyul-e, mint például az Nvidia által erőltetett 12-tűs PCI Express csatlakozó? Ezt az idő mindenképpen elárulja, az viszont biztos, hogy ha felkapja a piac az újítást, akkor az átmeneti időszakban biztosan lesznek olyan átalakító adapterek, amelyekkel a régi alaplapokhoz illeszthetőek az új tápegységek, illetve az új alaplapokhoz idomulhatnak a régi tápegységek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

43 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
VargaBa
VargaBa
2021. máj. 19. 15:25
#12

Első körben 4 pines molex-en nincs 3.3 V, szóval egyetlen perifériának sem fog fájni a hiánya, ami ebből táplálkozik. Alaplaphoz (max) 28-30 ampereket szállítani nem éri meg ilyen hosszú és vékony kábeleken kis feszültségen, ez már egy nagyobbacska veszteség, szóval megéri lemondani róla és csak 12V-ot vinni oda, mert már csak a nagyobb feszültség/kisebb áram szállításán hatékonyságot fognak nyerni. A DC-DC konverzióval meg ugyan annyit, vagy kevesebbet fog veszíteni, mintha a tápban lenne, mert viszonylag kevés nagy fogyasztónak kellenek ezek a fix értékek. Egy CPU vagy a ramok nem fix 5, vagy 3,3 voltról mennek, azt a feszt egyből a 12V-ból is elő lehet állítani, így egy DC-DC konverter veszteségét és helyigényét mondjuk már meg is nyerte. Rohadtul nem ördögtől való ez, csak kell egy átmeneti időszak, amíg a gyártók átköltöznek 12V rendszerre. Onnantól lehetne sokkal egyszerűbb és kisebb tápokat gyártani, ami az árnak is jót tehetne, a hatékonyság egyértelműen jobb lehet az meg, hogy elfér vagy sem nem kérdés.

romeo
romeo
2021. máj. 19. 13:46
#11

ITX alaplapon kíváncsi leszek hogy oldják meg. Meghajtóknak pl alaplapból kivezetni még egy dugaszt, hogy azok is kapjanak tápot valahonnan, meg a hozzá tartozó átalakító áramkör nemtom hol fog elférni.

adampeter
adampeter
2021. máj. 19. 21:29

@Ione Nem ATX tápos HP-knél régóta van olyan, hogy a perifériák az alaplapról kapják a tápot is. A tápcsatlakozó sem ilyen monstrum, mint ez lenne. Egy integrált VGA-s processzoros, M.2 SSD-s gépnek ma sem kell túl sok tápkábel a házba.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. máj. 19. 12:52
#10

Ennek amúgy nincs köze a littleBIG dologhoz?

visor261
visor261
2021. máj. 20. 20:51

@Mosdatlan_falusi Nézz utána a felefonban lévő soc-nak ugyan az az elv. idle - kis fogyasztású de gyenge magok, load- nagy fogyasztású de erősebb magok.

thedeveloper
thedeveloper
2021. máj. 19. 12:16
#9

Sokkal nagyobb fejlesztésnek tartanám, ha létezne egy szabványos PSU data lane, amit be lehetne kötni az alaplapokra és minden tápegységen rajta lenne.
A célja lehetne monitorozás és akár beavatkozás is.

Rhynmei
Rhynmei
2021. máj. 19. 12:10
#8

Én meg remélem, hogy nV módra hasonlóan a feledés homályába kerül ez is és bssza meg magát az intel.
Csesszük szét az eddigi rendszert csakorlatilag a semmiért?
Először is az "intel mérései"? Aha, igen.
500-as tápnál 20W terhelés esetén? Azt tényleg szignifikáns előrelépés, úgyis mindenki azért vesz gépet, hogy alvó módban tartsa. És terhelés esetén mennyi a javulás? Aha :)
Szóval köszönöm intel, de a csodás ötleted csak tartsd meg magadnak. Én nem akarok "laptopot" csinálni az asztalimból.
Amígy van 12V, 3.3V és 5V, addig legyen a táp dolga azokat előállítani, ezért van. Ennyi erővel miért nem dugjuk a lapot egyből 230-ba? Plusz a 12-ből előállítani az 5 meg 3.3V-ot hővel jár, az plusz hűtést igényel, ergo nő az alaplap mérete a plusz hűtés miatt, még ha passzív is. Tápban meg ugyanúgy meg kell hagyni az 5 meg 3.3V ágat a meghajtók miatt, ergo a tápban marad, meg még pluszban tegyenek a lapra is. Tehát a táp nem lesz sem egyszerűbb, sem olcsóbb, ellenben az alaplapok bonyolódnak, nőnek, drágulnak, és mindezt a semmiért? Szóval részemről b
zd meg intel.

adampeter
adampeter
2021. máj. 19. 21:32

@Rhynmei Gyakorlatilag a semmiért? Irodai gépeknél nem kis megtakarítás, másrészt eddig ment a sírás, hogy  a kábelek miatt nem ideális a hűtés...

Imasundaj
Imasundaj
2021. máj. 19. 11:05
#7

20W-os fogyasztás esetén egy 500W-os táp 64%-os hatékányságon dolgozik a klasszikus csatlakozóval.
Ugyanezen feltételek mellett az új csatlakozó 83%-os hatékányságot tud felmutatni.

Azaz 19%-os javulás üresjárati, vagy inkább az alatti fogyasztásnál.
Mi a helyzet nagyobb terhelésnél?

Tehát a tápnál kevesebb a veszteség. De ettől függetlenül az alaplapnak ugyanúgy elő kell állítania az 5V-ot, a 3,3V-ot, stb.
Nem lehetséges, hogy itt el is fog menni az a 19% megtakarítás?

Bár mivel kisebb az új csatlakozó, ezért könnyebben kezelhető, talán még szebb is.
De mi lesz a tápokkal? Olcsóbban lesznek? Kisebb lesz a méretük?

Resike
Resike
2021. máj. 24. 2:36

@Imasundaj Nem tudom hogy mit nem értesz ezen a táp 12 Voltos ágából vannak ezek előállítva vagyis benne van minden aminek lennie kell.

Gerrrrry
Gerrrrry
2021. máj. 19. 9:12
#6

Itt egy érdekes összehasonlítás egy DC-DC konverteres táppal és az új szabvány szerintivel. Ebből az jön le, hogy hiába DC-DC konverteres a táp, mégis sokkal kevesebb fogyaszt az ATX12VO táp kis terhelésnél.

https://overclock3d.net/reviews/power_supply/atx12votested-_the_future_of_power_supplies/3

Dragon3k
Dragon3k
2021. máj. 19. 10:55

@Gerrrrry Csak azt nem értem miért egy 750W-os táp volt az atx esetben, miért nem a p650gd-nek az atx megoldása a j650gd. Gondolom így a kisebb fogyasztásoknál látványosabb volt az eltérés :D

axe
axe
2021. máj. 19. 5:51
#5

és ez nekünk jó lesz?

Dragon3k
Dragon3k
2021. máj. 24. 8:23

@thedeveloper  fogyasztói társadalomban, kizárt.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. máj. 18. 20:41
#4

Ki a f vesz 500W-os tápot 20W terhelésre dfq?

Resike
Resike
2021. máj. 24. 2:39

@PARASZT Persze te gondolom még a mobilodat is kikapcsolod amikor nem használod.

Stormrage
Stormrage
2021. máj. 18. 20:19
#3

Generációváltás határán el tudnám képzelni a formátum váltást, ha azt egyszerre teszik meg intel és amd alaplapok esetében is.

Dragon3k
Dragon3k
2021. máj. 23. 23:24

@thedeveloper Kérdés, hogy az amd beáll e mellé, de eddig nem nagyon álltak be olyan mellé, amit az intel szeretet volna, a felvetett gondolatok miatt remélem nem is fog.

peti19870621
peti19870621
2021. máj. 18. 20:05
#2

Felesleges: -Kérdezd+ önmagad: -"Hányszor nyúlsz hozzá az alaplapod életében?" -Intel.-em.

tomchee
tomchee
2021. máj. 18. 19:47
#1

Támogatom, bár nem tudom, h az energia hatekonyságon vissza jönne e az amennyivel drágabbak lennének a MB-ok

Balucsek
Balucsek
2021. máj. 19. 12:54

@Dragon3k Igen ezen vagyok fennakadva, hogy az alaplap hogyan tudná/tudja ennyivel hatényabban előállítani az alapjárati 3,3 és 5V-ot. Azt a 12V-ot kapja meg amit a PSU állít elő, akkor hogy lessz effektívebb, és ha ennyivel jobban is lehet 12V-ból 5 és 3,3-mat csinálni, eddig miért nem így csinálták a PSU-k? (eltekintve a noname filléres tápoktól ahol egyértelmű miért...)
Őszintén nekem agyrémnek hangzik, hogy a tápról is jöhet sata és molex csati, de ha a 12V-os pinen kívül mást is használ a rákötött kütyü, amit persze nem kötnek az orrodra mert mindne leírásban csak annyi van sata/molex csatija van, akkor kénytelen vagy az alaplapra k9tni a tápkábelét.
Ennek úgy lenne értelme ha vagy tényleg minden új alaktrész 12V-os lenne (csak akkor meg ott a gond, hogy a filléres cucc ugyan mennyire lesz hatékony a böszme nagy ellenállással) vagy ha az adatkábelben menne a tápvezeték is csak hát úgymeg vagy nő a vezetékek száma vagy bonyolúlt vezérelni az adott eszköznek mekkora feszültséget küldjön az alaplap.

Vissza az oldal tetejére