Az Intel meg akar szabadulni az AMD-től?

Az Intel és az AMD között az elmúlt napok folyamán egyre nőtt a feszültség: az Intel azzal vádolja a rivális céget, hogy az a gyárainak kiszervezésével megsértette a két cég között megkötött 2001-es keretlicenc szerződést. Az Intel 60 napos határidőt adott az AMD számára, hogy a kényes helyzetet rendezze, ezalatt az AMD viszont meg van róla győződve, hogy semmiféle jog- és szerződéssértést nem követett el, így ők meg az Intel-t vádolják szerződésszegéssel, mivel a vállalat a korábbi licenc felmondásával fenyegetőzik.

Az Intel meg akar szabadulni az AMD-től?

Az Intel és az AMD között az elmúlt napok folyamán egyre nőtt a feszültség: az Intel azzal vádolja a rivális céget, hogy az a gyárainak kiszervezésével megsértette a két cég között megkötött 2001-es keresztlicenc szerződést. Az Intel 60 napos határidőt adott az AMD számára, hogy a kényes helyzetet rendezze, ezalatt az AMD viszont meg van róla győződve, hogy semmiféle jog- és szerződéssértést nem követett el, így ők meg az Intel-t vádolják szerződésszegéssel, mivel a vállalat a korábbi licenc felmondásával fenyegetőzik.

A probléma mindössze annyit, hogy az Intel szerint az AMD és az ATIC együttműködésével megalapított GlobalFoundries - amelyben az ATIC a többségi tulajdonos - nem számít az AMD leányvállalatának. Ez azért fontos, mert az Intel és az AMD között létrejött licencszerződésbe nem vonható be harmadik személy, aki az Intel jogászai szerint jelenleg az ATIC. A GlobalFoundries-ben az AMD-nek 34,2% részesedése van, ám egyenlő szavazati jogkörrel rendelkezik, mint az ATIC, aki a cég 65,8%-át birtokolja. Az AMD szakemberei szerint az, hogy az adott cégben mennyi részesedése van a vállalatnak, az nem tartozik ide, ugyanis a megalakítás előtt az AMD a gyáraival, szellemi termékeivel és munkásaival több, mint 50%-ot tett az újonnan létrejövő vállalatba, így az gyakorlatilag az AMD leányvállalatának tekinthető.

Az Intel és jogászai jelenleg nem ismerik el a GlobalFoundries-t az AMD leányvállalataként, így valószínűleg mindenképpen jogi útra terelik majd az ügyet. Az AMD ezzel egy időben azt állítja, hogy az Intel célja az egész felhajtással nem más,  mint hogy az AMD-t ellehetetlenítsék és elérjék, hogy a vállalat eltűnjön a süllyesztőben. Az Intel illetékesei erre mindössze annyival reagáltak, hogy az AMD már közel 40 éve van jelen a piacon ilyen-olyan formában, azaz régóta számít riválisnak, ám ez az ügy nem a gyártó tönkretételéről szól, az Intel mindössze a licenchez fűződő jogokat és a szellemi termékhez kapcsolódó értéket kívánja megvédeni.

A két gyártó közötti konfliktus komolynak tűnik, ha nem sikerül egymással megegyezniük a 60 napos határidő lejártáig, akkor mindenképpen bíróságon fog kikötni az ügy. Az Intel biztos a jogsértésben, az AMD pedig szintén biztos abban, hogy semmivel sem szegték meg a licencszerződésben foglaltakat. Érdekes csatának nézünk elébe.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward