A házi egerek látszatra aranyosnak tűnnek, de óriási pusztításra képesek, ha hozzáférnek a betakarított a terméshez. A rágcsálók évente 70 millió tonna rizst, búzát és kukoricát tesznek tönkre, de a gazdák által már elvetett vetőmagokat is képesek kiásni és megenni. Az emberiség évezredek óta harcban áll ezekkel a kártevőkkel, a macskáktól kezdve a mérgekig mindent bevetve ellenük. Egy új kutatás során talán jobb – és humánusabb – alternatívát találtak a problémára: a szakértők szerint a szántóföldeket és a magtárakat olyan illattal kellene álcázni, amely gyakorlatilag észrevehetetlenné teszi az egerek számára a vetőmagokat.

Nils Christian Stenseth, az Oslói Egyetem biológusa szerint (aki nem vett részt a kutatásban), a megoldás egyszerű és elegáns, és más növényi kártevők, például rovarok és patkányok esetében is alkalmazható lehet.

Az egerek a szaglásukra támaszkodnak a táplálék megtalálása során. Ha búzáról van szó, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a búzacsírát, a magban lévő embriót szagolják ki, amelyből a növény kifejlődik. A házi egerek (Mus musculus) Ausztráliában különösen nagy problémát jelentenek, mivel nem őshonosak. Azokban az években, amikor a populációjuk robbanásszerűen megnő, a rágcsálók jelentős veszteségeket okozhatnak az ország 13 milliárd dolláros búzatermésében.

Az ausztrál gazdák eddig főként mérgekkel és rovarirtó szerekkel próbálták megfékezni az egereket, mondja Peter Banks, a Sydney-i Egyetem biológusa. A vegyszereket azonban gyakran kell kijuttatni, hogy hatásosak maradjanak, ami költséges. Emellett madarakat és más vadon élő állatokat is veszélyeztethetik.

Az új vizsgálatban Banks és kollégái egy olyan stratégiát módosítottak, amely sikeresnek bizonyult a veszélyeztetett madarak védelmében Új-Zélandon: a nem őshonos ragadozókat a szagok álcázásával tartották távol a zsákmányuktól. Az új-zélandi vizsgálatban a kutatók olyan helyekre juttatták ki a madarak illatát, ahol azok soha nem jártak, például sziklakupacokra. Néhány nap elteltével a macskák és más ragadozók ezeket az illatokat téves információkként kezdték kezelni. Amikor az őshonos, földön fészkelő parti madarak megérkeztek, a ragadozók már nem vették a fáradságot, hogy üldözőbe vegyék őket, hiába érezték a szagukat.

Hogy hasonló módon próbálják meg az egerek átverését is, Banks és kollégái az ausztráliai Új-Dél-Wales vidéki részén egy búzatáblát 60 darab 10x10 méteres parcellára osztottak fel. A csapat a be nem vetett parcellákat búzacsíraolajjal permetezte be, remélve, hogy a helyi egerek megtanulják, hogy a mezőre látogatni annak vonzó szaga ellenére csak idő- és energiapazarlás. Más parcellákat a vetés után permetezték be búzacsíraolajjal, míg néhány parcellát egyáltalán nem kezeltek a vetés után.

Az új-zélandi vizsgálattól eltérően az egerek nem tekintették tévútnak a szagot. Viszont a búzamezők illattal való álcázása bevált: azokon a területeken, ahol az illat erős volt, az egerek nem tudtak rájönni, hogy hol vannak a magok. Az illattal álcázott parcellák 74%-kal kevesebb kárt szenvedtek, mint a kezeletlen parcellák, számolt be a csapat a Nature Sustainability című szaklapban. 

A búzacsíra illatanyagának talajra permetezéséhez szükséges eszközök általában rendelkezésre állnak a gazdáknál, a búzacsíraolaj pedig a búza őrlésének olcsó mellékterméke. Így a koncepció viszonylag könnyen átültethető a gyakorlatba és költséghatékony megoldást jelenthet a rágcsálók távoltartására, mondja Banks. A módszerrel kapcsolatban persze még vannak kérdések, például hogy mennyi olaj alkalmazása a leghatékonyabb, és hogy milyen gyakran célszerű megismételni a kezelést.