Bár a szobasarokban megbúvó nyolclábúra tekintve hihetetlennek tűnik, létezik egy pókfaj, amelynek tagjai egész életüket a víz alatt töltik. Az igazi vízipók (Argyroneta aquatica) a búvárpókok családjának egyik tagja, és Európa, illetve Észak-Ázsia sekély vizeiben honos. Az állatfaj különlegessége, hogy tagjai képesek a víz alatt is hálót szőni, majd a vízi növények közt húzódó hálórendszert levegővel teli buborékokkal megtölteni.
A víz alatti „kamrák” mérete gyakran csak a pók testének egy részét képes befogadni, akadnak azonban az egész állatnak otthont adó buborékházak is. Feltöltésüket a pókok a testükön található finom szőrszálakon megtapadó buborékok révén végzik, vagyis a hetvenes években indult magyar rajzfilmsorozat meglepő hitelességgel adja vissza, hogyan is épülnek ki a vízipókok „kristálypalotái”. A pókok ezen buborékházakban élik le egész életüket, innen vadásznak, és tojásaikat is a víz alá rakják le.
Mivel az állatok a buborékházak oxigénkészletén tartják fenn magukat, a lakhelyek folyamatos utánpótlásra szorulnak. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a pókoknak szabályos időközönként – nem ritkán 20−40 percenként – felszínre kell emelkedniük, hogy újabb buborékcsomaggal bukjanak alá. Egyes jelek azonban arra utaltak, hogy az állatok kopoltyúkként is képesek használni a buborékokat, vagyis azok levegője a vízben oldott gázokból is frissülni tud, az azonban sokáig nem volt világos, hogy ez a gázcsere elegendő-e a vízipók oxigénigényének kielégítésére.
Ennek kiderítése vezette Roger Seymour és Stefan Hetz kutatókat arra, hogy vízipókokat gyűjtsenek be egy észak-németországi folyóból. Az állatokat a vízben honos növényzettel együtt akváriumokba telepítették át, majd vízcsere nélkül hagyták őket, különösen meleg nyári napokat szimulálva számukra. A pókok által kiépített buborékházakat és a környező vizet folyamatosan oxigénszenzorokkal monitorozták, így nyomon tudták követni a gázcsere ütemét.
A mérések alapján kiderült, hogy a buborékok valóban képesek oxigént kinyerni a környező a vízből, mégpedig közel annyit, amennyire a pókoknak szükségük van. A napi oxigénszükséglet 70 százaléka a vízből érkezik a buborékokba, a maradék 30 százalékot pedig az otthona építése során felhalmozott levegőből fedezi az állat. Mindezen adatok ráadásul oxigénszegény állóvízben kerültek megállapításra, vagyis elképzelhető, hogy oxigéndúsabb környezetben még jelentősebb a buborékfalon át történő gázcsere mértéke.
A kutatócsoport azt is megállapította, hogy a pókoknak ilyen körülmények közt semmi szükségük arra, hogy félóránként a felszínre látogassanak. Ehelyett egy teljes napot is képesek a mélyben eltölteni. Ennél hosszabb időt azonban nem bírnak ki a víz alatt, ugyanis az egész napos használat során a buborék lassan zsugorodni kezd: a pókok által kilélegzett szén-dioxid ugyanis elszökik a buborékból, ahogy az ennek a helyére kerülő nitrogén is. A pókoknak tehát egy nap elteltével újra kell tölteniük a buborékot, különben az végleg eltűnik.
