A CalTech kutatói szerint a bizonytalan eredmények oka, hogy a korábbi kutatások mindegyike azt nézte, hogy van-e olyan mágneses érzékelésünk, amely befolyásolni képes döntéseinket. Az ezzel kapcsolatos mindennapos tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ha képesek is vagyunk valamilyen mértékben érzékelni a bolygó mágneses terét, ez az érzékünk rendkívül gyenge, így nem valószínű, hogy döntési helyzetekben vizsgálható. A kaliforniai szakértők ezért más utat választottak, és módszerükkel először találtak konkrét idegtudományi bizonyítékot arra, hogy az embernek valóban van geomágneses érzékelése.
A földi mágneses mezőt a bolygó folyékony magjának mozgása generálja. Ez a mező a felszínen nagyon gyenge, nagyjából század olyan erősségű, mint egy átlagos hűtőmágnes. Az utóbbi 50 évben több száz fajról, baktériumokról, rovarokról, halakról, madarakról és emlősökről bizonyosodott be, hogy képesek érzékelni ezt a gyenge mezőt, és aktívan használják is tájékozódásuk során, hasonlóan a látáshoz, a szagláshoz és a halláshoz. Kevés kivételtől eltekintve arra sokáig nem derült fény, hogy erre hogyan képesek, de aztán kiderült, hogy a sejtek magnetit kristályokat, apró mágneseket tudnak növeszteni, és ezek révén érzékelik a mágneses erővonalakat.
A mostani kutatásban a szakértők 34 résztvevőt küldtek be egy tesztkamrában, amelyben folyamatosan monitorozták agyműködésüket. A tesztkamra egy módosított Faraday-kalitka volt, amelyben tetszőleges irányú mágneses teret tudtak generálni a szakértők. A mindennapi életben amikor mozgatjuk a fejünket, például bólintunk, vagy elfordítjuk azt, a geomágneses tér iránya a koponyához képest megváltozik. A kísérleti kamrában viszont a fej mozdulatlan maradt, a mágneses mezőt viszont úgy mozgatták, hogy a koponya és az erővonalak viszonya a fejmozgásokhoz hasonlóan változzon.
Bár ezen változások során az alanyok nem éreztek semmi szokatlant, a szakértők azt látták, hogy agyuk reagált mágneses tér bizonyos változásaira. Az EEG-n megjelent egy olyan mintázat, ami tipikusan akkor bukkan fel, ha valaki hirtelen érzéki behatást észlel. Vagyis az alanyok agya észrevette, hogy valami megváltozott, még ha ez tudatosan nem is realizálódott a résztvevőkben. Ez pedig a kutatók szerint erős bizonyítéka annak, hogy valóban képesek vagyunk a mágneses érzékelésre.
Érdekes ugyanakkor, hogy a résztvevők agya csak akkor reagált, ha a mágneses mező vertikális komponense megegyezett a természetes környezeti mezőével, és csak horizontálisan történt elmozdulás. Vagyis az agy az adott földrajzi helyzetben elképzelhetetlen stimulusokat kizárta. Hasonló működést már más fajok esetében is megfigyeltek a kutatók, a mágneses érzékelésre ugyanis gyakran jellemző, hogy csak a környezetileg releváns változásokra reagál, az ezektől nagyon eltérő jelenségeket pedig kizárja, valószínűleg azért, hogy a mágneses anomáliák, mint például egy villámcsapás, ne vágja haza az egyed navigációs rendszerét.
Ami az emberi vizsgálatot illeti, úgy tűnik, hogy agyunk képes megkülönböztetni az északi és a déli irányt, és az is kiderült, hogy a mágneses érzékenység egyénenként eltérő. Hogy az észlelt agyi reakcióknak van-e bármilyen viselkedést befolyásoló hatása, az egyelőre rejtély, ahogy az is, hogy a mágneses változásokra erősebben reagálóknak mások-e a tájékozódási képességei, mint a gyenge reakciókat mutatóknak.
