AZ ELSŐ VIZSGÁLATOK ALAPJÁN JÓ ÖTLET LEHET A VAKCINÁK KOMBINÁLÁSA

Egy nagyjából 600 fős klinikai vizsgálat során az Oxford/AstraZeneca és a Pfizer/BioNTech COVID-19 elleni vakcinájának egymás utáni alkalmazását vizsgálták.
Jools _
Jools _
2021. máj. 21. 10:40
Az első vizsgálatok alapján jó ötlet lehet a vakcinák kombinálása

A spanyolországi kutatás előzetes eredményeit egy online konferencián mutatták be a szakértők, és az adatokból úgy tűnik, hogy a vektorvakcina után második adagként beadott mRNS-vakcina együttesen erős immunválaszt eredményez. A múlt héten egy hasonló brit kutatás biztonságossági adatait tették közzé, ebből is rövidesen várhatók az első hatásossági adatok.

Az AstraZeneca oltóanyagával kapcsolatban megfigyelt ritka véralvadási zavarok miatt már hónapokkal ezelőtt felmerült, hogy a mellékhatásnak esetlegesen nagyobb kockázattal kitetteket másodszorra nem ezzel az oltóanyaggal, hanem egy másik típusú oltással oltanák be. Az új eredmények alapján viszont ez akár szélesebb körben is alkalmazható stratégia lehet, mivel a jelek szerint a kombinált vakcináció erősebb és robusztusabb immunválaszt eredményez, mint ugyanazon oltóanyag két egyforma dózisa (legalábbis bizonyos oltóanyagok esetén).

A spanyol CombivacS nevű klinikai vizsgálatba áprilisban kezdtek résztvevőket toborozni. Összesen 663 főt vontak be, akik már megkapták az első adagot az ártalmatlanított csimpánz adenovírust és a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjének kódját tartalmazó AstraZeneca-vakcinából. A résztvevők véletlenszerűen kiválasztott kétharmadát nyolc hét elteltével a Pfizer/BioNTech mRNS-alapú vakcinájával is beoltották, míg a többiek még nem kaptak második oltást.

Galéria megnyitása

A vizsgálatok alapján a második adag beadása után a résztvevők a korábbinál sokkal magasabb antitestszintet produkáltak, és ezek az antitestek a laborkísérletek során képesek voltak semlegesíteni a SARS-CoV-2 vírust. Az egyelőre egy adag AstraZeneca-vakcinát kapott kontrollcsoport tagjaiban nem figyeltek meg hasonló változást az antitestek szintjében.

Úgy tűnik tehát, hogy a kombinált megoldás hatásos, ugyanakkor ez nem minden. Az adatok alapján a kombinált adagolás erősebb immunválaszt vált ki, mint amit a korábbi vizsgálatok során két adag AstraZeneca-vakcina adása után megfigyeltek. Az ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy két mRNS-alapú vakcinadózishoz képest hogyan teljesít a kombinált adagolás.

Az immunológusok ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az immunválaszban tapasztalt eredmények a legtöbb esetben nem összevethetők, különösen ha különböző vizsgálatokból erednek. Az, hogy a kombinált vakcináció hatásos, igazándiból nem meglepő immunológiai szempontból, ugyanakkor a szakértők szerint nagy kérdés, hogy mi várható akkor, ha esetleg egy harmadik adagot is be kell adni a vakcinákból a tartósabb immunitás elérése vagy új vírusvariánsok felbukkanása miatt.

A vírusvektor alapú vakcinák általában egyre kevésbé hatásosak az ismételt dózisokkal, mivel a szervezet egyre gyorsabban megtámadja a kórokozó genetikai kódjának egy darabját hordozó adenovírust. A mRNS-vakcináknál elvileg ilyen probléma nincs, viszont esetükben a mellékhatások minden újabb dózissal egyre erősebbek lehetnek – vagyis a probléma meglehetősen összetett.

A már említett, a múlt héten közzétett brit vizsgálat ugyanezen vakcinakombináció kapcsán gyakoribb mellékhatásokról számolt be azokhoz képest, akik ugyanazon oltóanyagból kapták mindkét adagot. Ugyanakkor egyelőre sem a brit, sem a spanyol kutatásnál nem tapasztalták, hogy a mellékhatások súlyosabbak lennének a kombinált oltóanyagot kapott csoportnál.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

61 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
waresz
waresz
2021. máj. 25. 7:11
#10

Tizenévesen én is gyorsabban mozogtam. Egyedül az iskola volt, amit nem sikerült elkerülni. Te nálam is ügyesebb lehetsz.

Laci19
Laci19
2021. máj. 24. 10:50
#9

Én úgy kombinálok, hogy nem kérem egyiket sem, plusz egyiket sem kérem. Lassan másfél éve kerülöm el a vírust, ezentúl is menni fog. Én attól tartok, pont az oltástól lennék beteg. Vagyok olyan peches..

Persze az is zavar egy kicsit, hogy a gyógyszeriparban megszokott több éves tesztelés itt talán fél évig sem tartott. De "minden vakcina teljesen biztonságos". Ja, ezért kell ott maradni fél órát, hogy lesz-e valami tőle, vagy nem..

Resike
Resike
2021. máj. 27. 18:21

@Meleardil Hülyének lenni egyéni jog, hülyeséget terjeszteni egy nyílvános fórumon az meg bűntetendő.
Én értem hogy nehéz tizenévesnek lenne mert senki se vesz semmibe, de ennek lehet megvan az oka ami az lenne hogy a tizenévesek nem mások mint hülyék egy valagnyi én mindent jobban tudok féle bizonyításvággyal.

Renhoek
Renhoek
2021. máj. 22. 18:41
#8

Ha valakit érdekel, ennek már régi szakirodalma van. A platformok keverése mindig is jókétony hatással lehetett a szélesebb spetrumú immunválaszra.

Más vírusnál régebben kísérleteztek gyengített teljes vírusos prime oltással, majd protein alegység boosterrel, ami fókuszált antitesteket termelt. 

Két érdekes cikk a témában akit érdekel:

https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/22221751.2021.1902245

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3743086/

nanotek
nanotek
2021. máj. 21. 19:25
#6

Manbali az véletlenül nem Lucsi alt? Nagyon hasonlít rá... :D Komolyan feljárni ide kész életveszély minden nap.. Besírok.

manbali82
manbali82
2021. máj. 22. 6:37

@nanotek  te meg melyik nyomi x-edik altja vagy? vannak itt páran...

manbali82
manbali82
2021. máj. 21. 15:54
#5

A gyógyszermaffia jelenleg tombol, bárhova elérhet a kezük, és az ilyen kurmányok mint a jelenlegi fideszmaffia szépen asszisztál nekik, készségesen!

Biztos vagyok benne hogy ez csak a kezdet, megnézheti majd magát a zöme azoknak akik felvették ezeket az mRNS csodákat, a későbbiekben az egyéb gyógyszerekre/vakcinákra is majd megnő körükben a kereslet!

A kínai cucc, mivel hagyományos oltás, nem rejt efféle "kockázatokat"...

Az aki bivaly módjára sportol és olyan erős az immunrendszere mint 50 másiknak együtt véve, őrült ha beadja a derekát... én is így teszek!

A kártyás kirekesztéses / hátrányos megkülönböztetésnek pedig meg vannak számlálva a napjai! (egy mondvacsinált/ bizonyítottan nem igaz felvetésre alapozva, ugyan is az nem egyértelműen "védett", akinek van)

Az nevet aki utoljára nevet!

Resike
Resike
2021. máj. 29. 3:29

@Meleardil Te elmebeteg vagy baszod.

arn
arn
2021. máj. 21. 15:10
#4

El kell adni a sok legyartott vackot

pdx006
pdx006
2021. máj. 21. 13:57
#3

Szarom le a vakcináikat már. Marketinget meg vakcinasznobságot csináltak, ráadásul olyan gyártók akik korábbi vakcináiról vagy magáról a gyártóról a büdös életbe nem hallott még az se, aki rendszeresen a patikákat, orvosokat járja- esetleg csak a szemcseppükről meg babapúderükről.

peti19870621
peti19870621
2021. máj. 22. 3:49

@humaniod kiberg egy k.r6ó droid.. Némely agyhalott szertartásával egyetértek, meg azt is, hogy magára gyújtja a házat, s elmondja, hogy ott bennt nagyon fázik. De ki vagyok én, aki megtagadja mindezt tőle? Legalább tudom, hogy tovább már nem kergetik.. -rest in peace

Mitch23
Mitch23
2021. máj. 21. 13:09
#2

A lényeg, hogy azokon segít a legtöbbet a vakcina akik eladják :D

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. máj. 21. 11:57
#1

Az ember mindig elcsodálkozik, hogy miért járnak évekig egyetemre az efféle kutatok, hogy majd utána évekig veszik fel a milliokat meg kutatgatnak, hogy rájönnek olyan alapvető dolgokra, mint hogy több fajta védelem kombinálása összeségében erősebb védelmet nyujt.

Like no shit, legközelebb kikutatják, hogy a fü zöld, azta...

Resike
Resike
2021. máj. 21. 13:58

@PARASZT Az nem nevezném bizonyításnak hogy minden nap ideszarsz valami blődséget.

Vissza az oldal tetejére