Shop menü

AZ ELSŐ TESZTEK ALAPJÁN LASSABB AZ INTEL ALAPÚ MSI CLAW, MINT AZ AMD ALAPÚ ASUS ROG ALLY KÉZI JÁTÉKKONZOL

Noha az eredmények nem valami bizalomgerjesztőek, azért korai lenne még temetni az MSI újdonságát.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az első tesztek alapján lassabb az Intel alapú MSI Claw, mint az AMD alapú ASUS RoG Ally kézi játékkonzol

Az MSI nagy meglepetést okozott azzal, hogy belépett a kézi játékkonzolok piacára, ráadásul a vállalat első terméke, az MSI Claw igencsak különlegesre sikeredett, hiszen nem az AMD valamelyik APU egysége köré épül, hanem az Intel tavaly bemutatott Meteor Lake sorozatának tagjai köré, amelyek már Xe-LPG alapú integrált grafikus vezérlőt tartalmaznak.

A modelltől függően Core 7 Ultra 155H, illetve Core 5 Ultra 135H típusú mobil központi egységgel felszerelt MSI Claw várhatóan április elején debütálhat, de Kínában már sikerült megkaparintani egy-egy tesztpéldányt belőle, így gyorsan ki is próbálták, mire képes az újdonság az ASUS RoG Ally ellen. Utóbbi már az AMD RYZEN Z1 Extreme vagy RYZEN Z1 alapú APU egysége köré épül, viszont felbontás, képátló, illetve rendszermemória terén ugyanazt kínálja, így kiváló összehasonlítási alapnak tekinthető.

Galéria megnyitása

A korai tesztekkel kapcsolatban feltétlenül érdemes kiemelni, hogy ezek még nem feltétlenül a végleges, kereskedelmi forgalomba szánt eszközhöz készített driverekkel készültek, vagyis a teljesítmény valamennyit akár még javulhat is a megjelenés tervezett időpontjához közeledve, ahogy a végleges driver elérhetővé válik. A másik említésre méltó dolog az, hogy ezúttal csak egy-egy alkalommal futottak le az egyes tesztek, márpedig egy mérés nem mérés, így a végeredményt ez is torzíthatja valamelyest – érdemes ennek tudatában nézni az eredményeket.

Galéria megnyitása

A tesztek különböző teljesítményszinteken zajlottak, ami egy piros pont, hiszen a kézi játékkonzoloknál ez kifejezetten fontos szempont. A szóban forgó kézi játékkonzoloknál a TDP keret könnyedén módosítható, így a teljesítmény az adott játék igényeihez igazítható, valamint az akkumulátoros üzemidővel is spórolhatunk, ha szükséges. Az MSI Claw esetében akkumulátoros üzemidő terén előnyről beszélhetünk, hiszen a termék egy hat cellából álló, 53 wattórás kapacitású akkumulátort kapott, míg a RoG Ally esetében csak egy négy cellával felvértezett, 40 wattórás kapacitású akkumulátor áll rendelkezésre. Ez azt jelentheti, hogy azonos TDP keret mellett az MSI Claw tovább bírhatja, vagy azonos ideig magasabb TDP keretet vethet be, ami jótékonyan hat a teljesítmény alakulására.

MSI Claw vs. ASUS RoG Ally – Előzetes teszteredmények

Játék / Szereplők és beállításokBeállításTDPMSI ClawASUS RoG Ally
CyberPunk 2077 1600 x 900, Low Quality, FSR & XeSS Performance Max TDP 44,8 FPS 59,8 FPS
Shadow of the Tomb Raider 1280 x 720, High Quality Preset Max TDP 49 FPS 53 FPS
Shadow of the Tomb Raider 1280 x 720, High Quality Preset 25 W 46 FPS 56 FPS
Shadow of the Tomb Raider 1280 x 720, High Quality Preset 20 W 40 FPS 53 FPS
Shadow of the Tomb Raider 1280 x 720, High Quality Preset 15 W 24 FPS 42 FPS
Reed Dead Redemption 2 1600 x 900, Low Quality, FSR 2.1 Performance Max TDP 49,2 FPS 60,2 FPS
Resident Evil 1600 x 900, Low Quality, FSR 2.1 Performance Max TDP 21-53 FPS 51.68 FPS

Akárhogy is, az előzetes tesztek eléggé lehangolóak, már ami az eredményeket illeti.  A Shadow of the Tomb Raider esetében 15 W-os, 20 W-os, 25 W-os, illetve maximális TDP mellett is lefutottak a tesztek, ám az MSI Claw teljesítménye nem alakult valami fényesen, minden tesztben alulmaradt az ASUS termékéhez képest. Pedig az MSI Claw a maximális TDP keret beállításakor 40 W-ból gazdálkodhatott, az ASUS RoG Ally esetében ez az érték viszont csak 30 W volt.

Egyes tesztelőknek lehetőségük nyílt arra is, hogy a gyengébb verziót is kipróbálják, ami már Core 7 Ultra 155H helyett Core 5 Ultra 135H típusú SoC egység köré épült, ennek megfelelően 8 helyett csak 7 Xe maggal rendelkezett, valamint kettővel kevesebb processzormagot vonultathatott fel. Noha a különbség alapvetően nem radikális, a 135H mégis sokkal lassabbnak bizonyult, mint a 155H: míg előbbi 22,53 FPS-t ért el, addig utóbbinál 29,78 FPS mutatkozott CyberPunk 2077 alatt.

Galéria megnyitása

A fenti eredmények összességében érdekesek, ám a végső konklúzió levonásával mindenképpen meg kell várni a hivatalos rajtot, akkor ugyanis biztosan végleges szoftverekkel és driverekkel zajlik majd a tesztelés. Amennyiben a fentebb látott teljesítménykülönbségek akkor is megmaradnak, az csalódás lesz mindazok számára, akik azt várták, az MSI Claw erősebb versenyző lesz a kézi játékkonzolok szegmensében, mint az ASUS RoG Ally, már ami a teljesítmény alakulását illeti. Reméljük, az MSI Claw teljesítménye javulni fog az elkövetkező hetekben az esetleges optimalizációk hatására, hiszen a piac és a vásárlók érdeke az, hogy minél szorosabb legyen a verseny az egyes gyártók termékei között.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére