AZ ELSŐ MÉRÉSEK SZERINT RAGYOGÓ KÉPESSÉGEKKEL BÍR A SAMSUNG QD-OLED PANELJE

Az SGS tesztnek vetette alá a kvantumpontos OLED képernyőt, és jól vizsgázott a technológia, az LG-nek fel lehet adva a lecke.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. jan. 13. 17:18
Az első mérések szerint ragyogó képességekkel bír a Samsung QD-OLED panelje

A Samsung Display alkotta meg a világ első QD-OLED technológiás megjelenítőjét, kereskedelmi forgalomba szánt terméket azonban egyelőre nem jelentett be ezen az alapon. Ettől függetlenül viszont a paneljét már bevizsgálta az egyik tanúsítványokkal foglalkozó vállalat, és meglepően jó eredményre jutottak.

Az SGS vállalat beható tesztjeit lényegesen jobb eredménnyel tudta zárni a QD-OLED technológiás képernyő, mint eddig bármilyen OLED alapú megoldás. A megjelent beszámoló szerint a kvnatumpontos felépítéssel rendelkező panel meg tudja közelíteni az 1500 nites fényerőt, és 1000 nit felett teljesít egészen nagy felületen. Emellett pedig a színtérlefedése is egészen döbbenetes, s DCI-P3 esetében például 120 százalékos eredményre képes.

Galéria megnyitása

Az LG nemrégiben jelentette be az OLED EX paneljét, és bizony szükség is lesz erre, ha a jövőben szeretne labdába rúgni a QD-OLED mellett, ami jelen kilátások mellett nagyon ütőképes. Az LG G1 televízió, ami a vállalat jelenlegi legjobb OLED Evo képernyőjét használja, alig több mint 840 nites csúcsfényt tud elérni, miközben 10%-os felületen 827 nitre képes, a teljes felületén pedig már csak 156 nitet tud kipréselni magából. Ezzel szemben a Samsung Display fejlesztése a teljes felületén 198 nittes fényerőt tud produkálni, a csúcsfénye 1400 nit felett van, és még 10%-os felületnél is képes átlépni az 1000 nitet.

A BT.2020 színtér esetében a QD-OLED 90%-os megjelenítésre képes, míg az LG G1 OLED Evo csak 75%-kal dicsekedhet. A jelentős különbség megvan természetesen más színtereknél is, így például a fent említett DCI-P3-nál az LG „csak” 100%-os eredményt tud, miközben a Samsung fejlesztése 120%-os lefedésre képes. A feketék pedig minden esetben ugyanúgy valódi feketék lehetnek, hiszen ez minden OLED esetében így van, de a kontrasztban a QD-OLED lényegesen jobban fog szerepelni.

Galéria megnyitása

Az SGS kiemelte azt is, hogy bár a panel felépítése eltér a hagyományos OLED képernyőktől a kvantumpontos réget és a teljesen kék OLED alap miatt, a betekintési szögei egyáltalán nem fognak emiatt rosszul alakulni. Sőt mi több, a mérések alapján még jobb is, mint a létező OLED-ek. A fényessége 60 fokos nézőpontból még 80%-os, miközben egy hagyományos OLED-nél ez az érték már csak 53%.

Az LG nagyon hosszú ideje egyeduralkodó az OLED piacon, de a jelek szerint a Samsung a hosszú és kitartó fejlesztői munkával egy erős riválist alkotott. Az LG Display még korábban bejelentette, hogy az OLED EX esetében 30%-kal nagyobb fényerőre lesz képes, és erre szüksége lesz minden tartományban, ha szeretne a QD-OLED nyomába érni.

Galéria megnyitása

A Samsung Display QD-OLED képernyője elsőként a Sony és az Alienware készülékeiben ütötte fel a fejét. Hogy miért nem a Samsung saját megoldásaiban? Nos, ez jó kérdés, hiszen a Samsung számára a televíziók piaca nagyon fontos, főleg a prémium vonulat. Nem tudni, hogy saját készüléket miért nem jelentett be az új technológia alkalmazásával, de valószínűleg idén erre is sor kerül majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ZoliS
ZoliS
2022. jan. 14. 12:58
#3

Vajon ha olcsó lesz és elterjed a micro LED, akkor mit fogna kitalálni?

Dragon3k
Dragon3k
2022. jan. 14. 14:51

@ZoliS Nem az elterjedés a kérdéses, hanem, hogy mikor tudnak belőle sokkal kisebb kijelzőket is gyártani. Amíg odáig elérnek, hogy monitor méretben is elérhető lesz, addigra még sok év el fog telni, így van idejük ezen gondolkodni.

cathaia
cathaia
2022. jan. 14. 6:03
#2

Monitornak sohasem vennék OLED -et bárki is gyártsa mert 100% beég, pláne annak aki sokat használja, a micro-LED való monitornak de attól még nagyon messze vagyunk.

Dragon3k
Dragon3k
2022. jan. 14. 14:49

@cathaia A tv-t még ritkábban cserélik és ott se sír senki, hogy csak 2-3 év garancia van rá és ott is be tud égni az oled.

Renhoek
Renhoek
2022. jan. 13. 18:37
#1

A színtér impresszív valóban és ha jó a fekete közeli megjelenítés akkor tényleg jó ugrás lehet.

A csúcsfény szerintem lényegtelen. Engem már az LG B7 is megvakít HDR-ben.

The Expanse pl, vagy bármely HDR anyag. Miért is jó, ha a nap tényleg napként süt? Nem bámul a napba normális ember :D főleg nem sötét szobából kitágult pupillákal. 

Oké látványos a HDR, de már 6-800 nit is bőven elég szerintem. Inkább a fekete közeli kontraszt és színhelyesség legyen oké. 

A teljes panel magas fenyerő esetleg havas tájnál kell, hogy ne üssön be az energiatakarékosság.

Renhoek
Renhoek
2022. jan. 14. 14:38

@wintercounter  Ez viszont igaz... Bár én LCDnél is besötétítettem kicsit. Igaz nálunk érdekes a nappali, mert egy egyterű galériás lépcsőházból lett kialakítva...így még remek szórt fény van lehúzott tetőablaknál is.

Vaksötétet én sem csinálnék nappal, az olyan depresszív.

Ilyenkor tényleg jól jón a csúcsfény.

Vissza az oldal tetejére