Az előember, aki ott se volt

Száz éve vitték véghez minden idők egyik legjelentősebb tudományos átverését: a Londoni Földtani Társaság ülésén bejelentették a piltdowni ember megtalálását.

Az előember, aki ott se volt

1. oldal

Kedden, napra pontosan száz évvel az eredeti bejelentés után újra összeült a Londoni Földtani Társaság, hogy megvitassák a piltdowni ember néven ismert leletegyüttessel kapcsolatos legújabb eredményeket. Bár egyelőre nem tudni, hogy sikerült-e bármi újat kideríteni a kutatóknak, abban biztosak lehetünk, hogy ez a konferencia gyökeresen más hangulatban zajlott, mint az 1912-ben tartott összejövetel. Akkor minden idők egyik legjelentősebb antropológiai felfedezését jelentették be, a mostani rendezvény célja pedig az, hogy egyszer és mindenkorra leleplezze, ki állt a tudománytörténet egyik legnagyobb átverésének hátterében.

1912. december 18-án Nagy-Britannia legnagyobb elméi gyűltek össze a Londoni Földtani Társaság épületében, hogy meghallgassák egy rendkívüli felfedezés részleteit. A kelet-sussexi Piltdown kavicsbányájában ugyanis rábukkantak az emberiség egyik legkorábbi ősének maradványaira, egy olyan korai emberféle csontjaira, amely nagy agykoponyával, de majomszerű állkapoccsal rendelkezett. Úgy tűnt tehát, hogy megvan végre a régóta keresett hiányzó láncszem, amely összeköttetést teremtett a modern ember és majmokra emlékeztető elődei közt, ráadásul ez az „első ember” brit területen került elő!

A piltdowni emberként elnevezett lelet egy töredékes agykoponyából, egy állkapocsból és néhány fogból állt, és pontosan úgy festett, ahogy a kutatók korai elődeinket elképzelték. Mintha előbukkant volna a hiányzó utolsó darab is az ember kialakulásának kirakósából, amely mindenféle erőlködés nélkül, tökéletesen beleilleszthető volt a képbe… egy kicsit talán túlságosan is tökéletesen.

A következő évek során a lelethez tartozó egyéb töredékek és tárgyi emlékek is előkerültek, amelyek tovább erősítették az eredeti felfedezés létjogosultságát. 1914-ben még egy elefánt lábából származó, faragott csontot is kiástak a bányában, amelyet ugyan ceremoniális botként azonosítottak a szakértők, de többen észrevételezték, hogy megszólalásig hasonlít egy krikettütőre. Minden jel arra utalt tehát, hogy megtalálták az első igazi „angol úriembert”, ami óriási elégtételt jelentett a francia és német archeológusokkal szemben, akik cro-magnoni és neandervölgyi felfedezéseikkel a korábbi évtizedekben uralták a tudományág életét. Végre tehát Anglia is fel tudott mutatni valamit a riválisoknak. Kivéve persze, hogy - mint utólag kiderült - nem egészen ez volt a helyzet.

Ahogy teltek az évek más nemzetek kutatói újabb és újabb korai emberi leleteket tártak fel, amelyek azonban egyáltalán hasonlítottak a piltdowni emberre. Kisebb koponyájuk volt és emberszerű állkapcsuk, tehát pontosan az ellentétei voltak a brit leletnek, mondja Chris Stringer, a Természettudományi Múzeum szakértője. A brit tudósok többsége így, pontosan a piltdowni leletre hivatkozva, hitetlenkedve fogadta ezeket a felfedezéseket, amelyekről ma már tudjuk, hogy rendkívül fontos és hiteles maradványai az emberi evolúciónak. A piltdowni ember komoly károkat okozott az angol tudománynak ezekben az években, mondja a kutató.

Negyven évvel az eredeti bejelentést követően az angol lelet annyira kilógott az emberi fosszíliák sorából, hogy egy hazai szakértői csoport vizsgálni kezdte eredetiségét. A kutatást lefolytató Kenneth Oakley geológus, Wilfrid Le Gros Clark anatómus és Joseph Weiner antropológus 1953-ban jelentette be a vizsgálat eredményeit, vagyis azt, hogy a lelet hamisítvány. A szokatlan méretű agykoponya egy legfeljebb pár száz éve halott modern emberhez tartozott, az állkapocs pedig egy orangutánhoz vagy csimpánzhoz. A fogakat egy reszelővel alakította laposabbá az ismeretlen elkövető, a krikettütőt pedig késsel faragta meg.

Az átverés felfedezése óta több mint harmincan kerültek szóba lehetséges elkövetőként. Charles Dawson, a csontokat állítólagosan megtaláló amatőr régész szinte biztosan részese volt a csalásnak, de az esetet vizsgáló kutatók többsége úgy véli, hogy szakértői segítsége is lehetett. A „gyanúsítottak” között van többek közt Arthur Conan Doyle, aki Piltdownba járt golfozni, és vallásos nézetei miatt igencsak utálta korának tudósait, a jezsuita filozófus, paleontológus és ismert mókamester Pierre Teilhard de Chardin, aki Sussexben élt a kérdéses időszakban, és ténylegesen részt vett Dawson ottani ásatásain, Arthur Smith Woodward, a Természettudományi Múzeum kutatója, aki hitelesnek fogadta el Dawson leleteit, és egyetértett abban, hogy egy korai emberelődről lehet szó, és a múzeum egy másik munkatársa, Martin Hinton is. Hintonnak tulajdonítják azt a ládát, amelyet tíz évvel a kutató halála után, a hetvenes években találtak meg a múzeum padlásán, és amely a pitdowni fosszíliákhoz hasonló módon megmunkált emlős fogakat és csontokat rejtett.

„A legnagyobb problémát az okozza, hogy száz év elteltével még mindig nem tudjuk, hogy ki és miért követte el a csalást” – mondja Justin Dix, a Southamptoni Egyetem geokémikusa, aki ennek megállapítása érdekében vizsgálta meg a leleteket. De mit is tudunk a történtekről?

1912. február 15-én Arthur Smith Woodward, a múzeum földtani részlegének vezetője levelet kapott barátjától, az jogász Charles Dawsontól, aki szabad idejében régészkedéssel is foglalkozott. Ebben a levélben Dawson arról számol be, hogy egy Piltdown nevű kis település közelében folytat ásatásokat, és hogy egy nagyon réginek tűnő rétegre bukkant, amelyben többek közt egy emberi koponya töredékére is rátalált.

2. oldal

Dawson, akit Sussex varázslójaként is emlegettek, mivel lépten-nyomon régészeti kincsekbe botlott, amerre csak járt, később elmesélte, hogyan akadt rá a leletre. Sétára indulva a környéken érdekes alakú kövekre lett figyelmes egy kavicsbánya mellett, amelyeket pattintott kőszerszámoknak vélt. Arra kérte a munkásokat, hogy ha bármi furcsát találnak, azt hozzák el neki. Az egyik dolgozó rövidesen meg is jelent egy meglepő vastagságú emberi koponyacsonttal, majd ugyanazon rétegből előkerült még egy koponyadarab. Dawson ennél pontosabban nem határozta meg a felfedezés idejét, és a munkás személyére sem derült fény soha.

Májusban Smith Woodward kezdte vizsgálni a koponyatöredékeket, és megállapította, hogy egy korábban ismeretlen emberelőd csontjairól van szó, amely megtalálója után az Eoanthropus dawsoni nevet kapta. A lelőhelyről időközben újabb kőszerszámok, csontdarabok és állati maradványok kerültek elő, többek közt egy víziló foga is, ez utóbbi faj képviselői a korai időkben igen gyakorinak számítottak a mai Anglia területén.

1912. november 21-én a Manchester Guardian számolt be elsőként a felfedezésről. Az újság részletes leírást adott az emberiség legkorábbi Angliában megjelenő képviselőjének koponyájáról, és a lelet korát 500 ezer és egymillió év közöttre tette. Pár héttel később Smith Woodward, a Földtani Társaság tagja további részleteket hozott nyilvánosságra a csontokkal kapcsolatban. Az egyetlen szakértő, aki kétkedésének adott hangot David Waterson anatómus volt, aki elmondta, hogy az agykoponya emberinek tűnik, az állkapocs viszont gyanúsan hasonlít egy csimpánzéra. Senki sem hallgatott azonban rá, aminek nagyon is érthető oka volt. A brit paleontológia igen nehéz időszakát élte, miközben a francia és a német tudósok egyre-másra álltak elő az újabb és újabb emberi leletekkel. Nagy-Britanniában azonban senki nem talált semmit, így nem csoda, hogy görcsösen ragaszkodtak az egyetlen, végre megtalált lelethez, amely fontos bizonyítéka volt annak, hogy Anglia területe kulcsszerepet játszott az emberi faj fejlődésében.

„Senki sem végzett el semmiféle tudományos tesztet a leleteken” – mondja Miles Russel régész. „Ha megtették volna, rögtön észrevették volna a vegyszerek okozta foltokat és a lereszelt fogazatot. Egyértelmű volt, hogy nem hiteles a lelet. A tudományos közvélemény azonban annyira hinni akart benne, hogy gondolkodás nélkül elfogadta.”

A paleontológiai ínségen túl azonban volt egy másik oka is annak, hogy a kutatók vita nélkül elfogadták a piltdowni leletet. A fosszíliák tökéletesen alátámasztották ugyanis az angol szakértők azon elméletét, miszerint a növekvő agyi kapacitás hajtotta az emberi evolúciót. A feltevés az volt, hogy intelligenciánk választott el minket az állatvilágtól, így az agyméret már az emberi fejlődés legkorábbi időszakában jelentős növekedésen ment át, aminek bizonyítékát látni kellene a leletekben is. A pildowni ember koponyája pedig pontosan megfelelt a képnek: hatalmas agykoponyájához primitív fogazat társult, azt sugallva, hogy valóban az agy fejlődésével kezdődött minden. Azóta persze tudjuk, hogy a koponya térfogatának ugrásszerű növekedése csak jóval később következett be az emberi evolúcióban.

Időközben az ásatások tovább folytak, előkerült még néhány fog, majd végül a krikettütő is - a piltdowni csalás teljessé vált. 1915-re Dawson előemberének léte elfogadott tudományos tény lett. John Cooke festményén szinte kézzel fogható az az átszellemült légkör, amelyben a kor tudományos nagyjai a koponya darabjait tanulmányozzák. A képen egy festmény formájában még Charles Darwin is feltűnik, A fajok eredetének szerzője Dawson mögött, a falon kap helyet. Az üzenet világos: Darwin szolgáltatta az elméletet az emberi evolúcióhoz, Dawson pedig kézzel fogható bizonyítékot talált a teória igazolására.

Sussex varázslója korának legsikeresebb régészévé lépett elő, és a lovagi címet is megkapta volna, ha 1916-ban nem hal meg. Napjainkra persze fény derült rá, hogy régészeti leleteinek többsége egyszerű hamisítvány volt. Piltdown előtt legalább 38 esetben prezentált olyan tárgyi leleteket, amelyeket minden bizonnyal ő maga készített: baltákat, szobrokat, ősi kalapácsokat, római cserepeket és egyéb tárgyakat hamisított, és kizárólag csalásai révén került be a Földtani Társaságba. „Piltdown nem számított egyedi esetnek, inkább életműve betetőzésének nevezném” – mondja Russel.

És meglehetősen jó munkát végzett, Chris Stringer szerint minden rendben is lett volna a krikettütőig: „Ahhoz képest, hogy mekkora, mindenki átsiklott rajta egészen az ásatás legvégéig. Addig a pillanatig minden gondosan meg volt tervezve: a koponyadarabok és a kőszerszámok mind hasonló nyomokat viseltek. De a krikettütő felbukkanása annyira bizarrnak tűnik, hogy az egyetlen elképzelhető magyarázatnak azt tartom, hogy valaki rájött, hogy csalásról van szó, de nem akarta saját maga értesíteni a hatóságokat. Inkább odacsempészett az ásatási helyre egy totálisan nevetséges dolgot, hogy ez alapján mindenki rájöjjön, átverésben van része. Sajnos azonban ezt is komolyan vették.”

Hogy ki lehetett a tudomány oldaláról a tettestárs, azzal kapcsolatban továbbra is csak találgatni lehet. Talán a legújabb vizsgálatok választ adnak erre is, és akkor kiderülhet az is, hogy mi volt a motiváció. Egyszerű viccnek indult, netán valaki ennyire elszántan próbált igazolni egy tudományos elméletet?

Ami Piltdownt illeti, manapság már alig látni nyomát annak, hogy a területet egykor az emberi múlt egyik legígéretesebb régészeti lelőhelyének tartották. Az egykori ásatási helyszín el van zárva a nyilvánosság elől. Még a helyi kocsmát is átnevezték, az egészen tavalyig Pildowni ember néven futó intézmény cégérén ma már a Bárány felirat díszeleg.

A Homo sapienst három alapvető vonás különbözteti meg a többi főemlőstől: felegyenesedve járunk, összetett szerszámokat alkotunk és jóval nagyobb az agyunk. Egy darabig sokan úgy vélték, hogy ezen tulajdonságok közül a nagy agyméret kialakulása volt az első. Az intelligencia növekedésével aztán egyre inkább nőtt az igény arra, hogy a kezek szabadon maradjanak, és szerszámokat használhassanak. Ebbe a gondolatmenetbe tökéletesen belepasszolt a piltdowni lelet. Manapság azonban már tudjuk, hogy nem ez volt a sorrend. A kétlábon járás volt az első, ami felszabadította a mellső végtagot, az agyméret pedig csak ezt követően kezdett jelentősebben növekedni. A piltdowni lelet „legyártója” tehát akár viccből, akár komolyan, de rossz lóra tett, mégis hosszú évtizedekig képes volt megtéveszteni a tudomány képviselőit. 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward