AZ ELMÚLT HÁROM ÉVBEN DUPLÁJÁRA NŐTT AZ INTEL GYÁRTÓKAPACITÁSA

Az elért eredmények közlésével alighanem a befektetőket és a piacot próbálják megnyugtatni egy picit azzal, hogy szemléltetik: rengeteg befektetéssel elég szép eredményeket értek el az évek során, már ami a gyártókapacitás bővítését illeti.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. dec. 29. 7:50
Az elmúlt három évben duplájára nőtt az Intel gyártókapacitása

Az Intel háza táján elég sok probléma volt az elmúlt évek során, már ami a gyártókapacitást illeti. A 10 nm-es gyártástechnológia a sorozatos nehézségek miatt több évet késett az eredeti tervekhez képest, ám amikor végre munkába állt, eleinte akkor sem volt alkalmas komplex lapkák készítésére, így az első generációs gyártástechnológiával olyan processzorok készültek, amelyek mindössze két maggal rendelkeznek, aktív iGPU pedig egyáltalán nincs bennük, így ezek mellé Radeon RX 540-es videokártyát rendelhettek a partnerek. Az Intel ezt a korszakot érthető módon igyekszik elfelejteni és csak előre néznek: a 10 nm-es csíkszélesség második és harmadik generációja már sokkal ütőképesebbnek tűnik.

Ezzel együtt a 14 nm-es csíkszélesség körül is voltak problémák, ám ezek már nem a gyártástechnológia gyengeségeiből adódtak, hanem abból, hogy a 14 nm-es csíkszélesség köré rengeteg termék épül, ezáltal a gyártókapacitás szétaprózódik, ami végső soron egyes termékekből hiányt eredményez – főleg, ha időközben alaposan megnő az igény az egyes processzorok iránt.

A vállalat a kihívások leküzdése érdekében az elmúlt három év folyamán lényegében duplájára növelte a 14 nm-es és 10 nm-es csíkszélességgel dolgozó gyártósorok kapacitását, ami segített a hiány enyhítésében, illetve a megrendelők zökkenőmentes kiszolgálásában is. A siker érdekében óriási befektetéseket eszközöltek, hiszen a gyártókapacitás növelése nem egy olcsó feladat, de a törekvések gyümölcsei már beértek, és a jövőben is folytatódik a tőkeberuházás, így a növekvő igényekkel könnyebben lépést tudnak majd tartani.

A 10 nm-es csíkszélességet jelenleg Oregon, Arizona és Izrael területén használják a különböző üzemekben, mindenhol felfutott a termelés idén, így a tömegtermelés már javában zajlik. Az Intel ennek kapcsán említést tett a 10 nm SuperFin gyártástechnológiáról is, ami a technológiai fejlesztések és finomhangolások jóvoltából a legnagyobb node-ok közötti előrelépést hozta az Intel történelmében. Ez lényegében azt jelenti, hogy az új gyártástechnológiával akkora előrelépés érhető el teljesítmény tekintetében, mint egy teljes node-váltás esetén, ami azért egyáltalán nem hangzik rosszul. A 10 nm SuperFin gyártástechnológiával kapcsolatos részletekről ebben a hírben írtunk.

Az Intel blogján található beszámoló alapján a 10 nm-es csíkszélesség fejlődése „elég jó”, ami nem egy tökéletes jellemzés, már ami a pozitivitást illeti, viszont segíthet elkerülni az esetleges jövőbeli pereket, már ha sor kerül ilyesmire.

A 10 nm-es csíkszélesség jelenleg csak a mobil konfigurációk, illetve a szerverek szegmensében jut szerephez, az asztali rendszerek piacán még egy kört futnak a 14 nm-es gyártástechnológiával (Rocket Lake-S), mielőtt a 10 nm-es csíkszélességet bevetnék az Alder Lake-S generációval.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

52 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2020. dec. 30. 10:31
#6

Most már nem 50% a hiány csak 25%. ;) Sokkal beljebb vannak tényleg. Majd akkor lesz ennek hírértéke, ha a gyártókapacitásukat annyira felpumpálták, hogy az több, mint amennyit el tudnak adni. ;)

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. dec. 30. 10:12
#5

SZerintem ez is egy jo ok az áremelésre, egyértelmüen...

spdrfx
spdrfx
2020. dec. 29. 21:10
#4

A sok 10nm es selejtet kompenzalando?

Busterftw
Busterftw
2021. jan. 11. 10:52

@punchman Igen, de eladasi adatokat kene hozni.
Mar ezt kerem 1 hete.

"Ez cáfolva lett, eddig itt tartunk. "
Persze, az intelt gyozik venni. Forrast meg toled varunk a marhasagaidra.

arn
arn
2020. dec. 29. 15:48
#3

Most mar eleg lenne a korabbi kapacitas is :)

punchman
punchman
2020. dec. 29. 15:20
#2

Az elég beszédes, hogy már azt is innovációnak adják el, hogy az irodákból üzemet csináltak.

Busterftw
Busterftw
2021. jan. 11. 10:41

@punchman

"Forrásod van rá? "

Forrast toled varunk, mert te allitottad, hogy millios tetel volt es lett eladva. Varjuk a forrast.

Busterftw
Busterftw
2020. dec. 29. 10:33
#1

Felesleges volt es felesleges tovabb boviteni, senki nem vesz Intelt. Megmondtak itt.

s_otto
s_otto
2021. jan. 11. 18:19

@punchman

Szépen össze hordtál hetet havat, miközben semmire nem válaszoltál konkrétan.

Akkor még mindig áll, hogy semmilyen forrásod nincs arra amit mondtál: "" A TSMC-vel bérgyártatják a csúcs szerverprocesszorokat, a saját gyártósoruk helyett. ""

Ezzel szemben én tudtam igazolni, hogy szó sincs arról amit állítasz:

""A szakembernek elsősorban az Intel Atom, illetve az alacsony fogyasztású Intel Xeon modellek terén lesz dolga, az viszont még nem derült ki, hogy pontosan mely SoC egységek gyártását szervezi ki az Intel a TSMC-hez. A szóban forgó processzor és SoC kategóriák elsősorban az 5G-s bázisállomások, a beágyazott rendszerek, a hálózati infrastruktúra, valamint az adattárolással kapcsolatos területek számára fontosak, mármint az Atom család speciális tagjai, ugyanis olyan Xeon márkanévvel ellátott SoC egységek még nem készültek hivatalosan, amelyek alacsony fogyasztású Atom processzormagokkal rendelkeznek."

Akkor várom a forrásod, mert ezek szerint számodra már kiderült pontosan milyen SoC egységek gyártását szervezik ki LEHET. :D

De még alapból sem látom a csúcs xeonokat a cikkekben. 

LINK

"To address various niche markets, Intel currently produces numerous specialized Atom and Xeon-branded SoCs. This year the company introduced Atom 'Snow Ridge' SoCs with up to 24 Tremont cores for 5G base stations, as well as Atom 'Elkhart Lake' SoCs with up to four Tremont cores for various edge and embedded computing applications. Also, Intel has Xeon D-series SoCs powered by Skylake-SP cores in its lineup that are aimed at networking and storage applications. So far, Intel has not announced a single Xeon-branded SoC with low-power Atom cores. "

Megint csak a szokásos hőbörgés, mocskolódás és az elvakult AMD  fanatizmus, amit fel tudsz mutatni:

"Miközben már a Milan-nal kell/kellene szembenéznie. A Sapphire Rapids is késik, esetleg paper launch várható idén."

Arról persze nem beszélsz, hogy az amd is elcsúsztatta a milan megjelenését. :D :D 

Ismét egy jó példa, hogy csak te vagy részrehajló és elfogult.

Az 1 éves lemaradása a ddr5-el és pcie5-el kapcsolatban nagyon aggasztó az amd-re nézve.

Vissza az oldal tetejére