A Nap ebben a ciklusban a tevékenysége csúcspontjához, a napmaximumhoz közeledik. A Földön is láthattuk ennek hatását: rádiókimaradások és látványos sarki fények sorozata volt tapasztalható a szokásosnál alacsonyabb szélességi körökön is. A zűrzavarért felelős napfolt nem sokkal a sokak által látott sarki fények után a Nap másik oldalára tette át székhelyét. Ott pedig az elmúlt két évtized talán legerősebb napkitörését váltotta ki, amelynek hatásait az egész Naprendszerben mérték.
Az Európai Űrügynökség (ESA) űrszondái a Merkúr pályájától egészen a Marsig érzékelték a Napból kitörő erős fényt és az azt követő részecskeáramlást. A NASA marsi eszközei szintén készen álltak a vörös bolygón és annak környékén az esemény megfigyelésére, és sikerült is detektálniuk azt.
Az ESA Solar Orbiter adatai szerint az AR 3664 napfolt május 20-án napkitörést bocsátott ki. A kitörés X-12-es volt, a legerősebb 2005. szeptember 7. óta (bár egy 2017-es esemény talán egy kicsivel erősebb lehetett). A kitörés gamma- és röntgensugarakat szabadított fel, amelyek néhány perc alatt eljutottak a Marsig. Az eseményt egy koronakidobódás követte, amely során töltött részecskék áramoltak ki. A Mars Odyssey űrszonda ennek hatására körülbelül egy órára elvesztette a csillagkameráját: ezt a kamerát az űrszonda a tájékozódáshoz használja, de ez idő alatt elárasztották a nagy energiájú napszélrészecskék, így gyakorlatilag vak volt.
A Marsnak nincs mágneses mezeje és ritka a légköre, így a felszínen nincs sokkal nagyobb védelem, mint a bolygó körüli pályán. Ez látszik a Curiosity kameráin keresztül is, amelyeket a részecskeáradat szintén érintett. A rover sugárzásmérő detektora (RAD) az eseményből származó sugárzási dózist 8100 mikrogrammban mérte. Ez 30 mellkasi röntgen sugárzásának felel meg, ami biztosan nem halálos, de aggasztó mennyiség a jövőbeli űrhajósok számára, akik egy esetleges a napmaximum idején a mélyűrben utaznak.
Az események java egy másik NASA-küldetésnek jutott ki, a MAVEN orbiternek. A szonda ráadásul az ilyen események szakértője, hiszen a Marson kialakuló sarki fényeket tanulmányozza. Mint említettük, a bolygónak nincs mágneses mezeje, így a részecskék egyenesen a ritka légkörbe csapódnak, anélkül, hogy a pólusok felé eltérülnének. A MAVEN pedig tanúja volt ennek, ahogy a napszél úgy világította meg a marsi légkört, mint egy karácsonyfát.
„Ez volt a legnagyobb energiájú napszél-esemény, amelyet a MAVEN valaha is látott” – mondta el a MAVEN küldetés űridőjárás-kutató vezetője, Christina Lee, a Kaliforniai Egyetem Űrtudományi Laboratóriumának munkatársa. „Az elmúlt hetekben intenzív naptevékenység volt, így a részecskék hullámai egymás után csapódtak a Marsba.”
