Shop menü

AZ EGYIK LEGNAGYOBB KRIPTOVALUTA-BÁNYÁSZ HARDVEREKET GYÁRTÓ CÉGNÉL FIZETÉSI NEHÉZSÉGEK MUTATKOZNAK

Az egyelőre nem világos, hogy a pénzügyi gondokat sikerül-e megoldania a cég vezetésének.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az egyik legnagyobb kriptovaluta-bányász hardvereket gyártó cégnél fizetési nehézségek mutatkoznak

A kínai Bitmain egy igen jelentős, már-már megkerülhetetlen szereplő volt a Bitcoin-bányász hardvereket gyártó vállalatok szegmensében, és igazából jól is futott a cég szekere a kriptovaluta-bányász láz idején, de ahogy megszokhattuk, egyszer minden jónak vége szakad. A Bitcoin árfolyama alaposan visszaesett az elmúlt időszakban, ennek köszönhetően egyre kevésbé volt vonzó a kriptovaluta-bányászat, illetve az Ether hálózat modellváltása is betett a piacnak, már ami a videokártya-alapú kriptovaluta-bányászatot illeti.

A kisebb piaci szereplők el is fordultak a kriptovaluta-bányászattól, ám a nagyobb cégek továbbra is vásároltak célhardvereket, remek példa erre a Hive, amelynek vezetősége az Intel célhardverek mellett a Bitmain célhardverekből is vásárolt egy jókora mennyiséget, egészen pontosan 2000 darab S19 XP bányászgépet, amelyek listaáron 4653 dollárba kerülnek, természetesen darabonként. Az nem derült ki, hogy a Hive egyedi megállapodás keretén belül, kedvezményesen jutott-e hozzá a termékekhez, vagy listaárat fizetett-e értük. Az viszont biztos, hogy a Hive összességében 80 dolláros árbevétellel számolt megawattonként a Bitmain és az egyéb gyártók eszközeinek használata során, az viszont nem derült ki, mekkora nettó profitot szeretett volna realizálni a vállalat.

A jelek szerint tehát vannak megrendelések a Bitmain háza táján, ezek viszont a jelek szerint nem hoznak annyi árbevételt és profitot, ami elegendő lehet a cég egészséges működéséhez. Erre utal az a tény, hogy a Bitmain szeptember óta szünetelteti a munkavállalók bérének kifizetését, ezzel együtt a bónuszokat is visszavonta, valamint 50%-os alapbér-csökkentésen is gondolkodik a vezetés, ugyanis pénzügyi téren kihívásokkal küzdenek. A kedvezőtlen helyzet azt is eredményezi, hogy a tőzsdére lépést is elhalasztják, legalábbis egy időre, számolt be róla a CoinTelegraph.

A Bitmain egy igen nagy szereplő, aki fénykorában a kriptovaluta-bányász célhardverek piacának nagyjából 70%-át uralta, ennek megfelelően komoly mennyiségű rendelést adott le a TSMC-nél, amelynek eredményeként elsőbbségi hozzáférést kapott a TSMC termelőkapacitásához. Az Antiminer sorozatú bányászgépeknek jó hírük volt a piacon, ugyanis Bitcoin bányászat terén hatékony fogyasztás/teljesítmény aránnyal rendelkeznek, méghozzá olyannyira, hogy több iparági szereplő szerint is etalonnak is számítottak a piacon.

A háttérben persze voltak nehézségek, ugyanis 2019-ben és 2020-ban a vezetőségben konfliktusok ütötték fel a fejüket. Lényegében arról volt szó, hogy a társalapítók, azaz Jihan Wu és Micree Zhan között elmérgesedett a helyzet, amelynek eredményeként 2021 folyamán egy végső megállapodás született: Wu lemondott az elnöki és ügyvezetői igazgatói tisztségéről, és ezzel a lendülettel el is adta a céget, amelyet Zhan vásárolt meg 600 millió dolláros áron.

A vezetésben tapasztalható konfliktusok ellenére igen agresszív növekedési pálya körvonalazódott, 2021-ben például már a tőzsdére való belépést készítették elő, amelynek eredményeként 5 milliárd dolláros cégértékkel szereltek volna elindulni a tőzsdén 2022 végén. A számításokat keresztülhúzta a kedvezőtlen piaci helyzet, valamint az éppen zajló pénzügyi nehézségek, így az agresszív növekedési pálya helyett most a túlélésé lesz a főszerep, a tőzsdére való belépés is csúszik, legalábbis egyelőre.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére