Tiszta fehér tollazatukkal és feltűnő, élénksárga tollakból álló címerükkel a sárgabóbitás kakaduk (Cacatua galerita) kifejezetten elegáns benyomást keltenek. Ennek ellenére a rendkívül intelligens, varjúméretű papagájok rendszeresen megdézsmálják a szemeteseket Sydney külvárosaiban. A szakértők ráadásul nemrégiben felfedeztek egy még lenyűgözőbb viselkedést: egy csapat kakadu megtanulta, hogyan működtetheti az ivókutakat, bonyolult csavaró és fogó mozdulatok sorozatát végrehajtva, hogy a vizet engedjenek a szájukba.

Ez a viselkedés, amelyet eddig egyetlen más madárnál sem figyeltek meg, olyan sikeresnek bizonyult, hogy a teljes helyi kakadupopuláció körében elterjedt, jelentették a napokban a kutatók a Biology Letters című szaklapban. Mint ilyen, valószínűleg helyi „kulturális hagyománynak” tekinthető, mondja Vladimir Pravosudov, a Nevada Egyetem viselkedésökológusa és a madarak megismerésének szakértője, aki nem vett részt a munkában. A szakértő szerint néhány kakadu rájöhetett a vízengedés trükkjére, és a többiek is eltanulták ezt tőlük.

Barbara Klump, a Bécsi Egyetem viselkedésökológusa évek óta tanulmányozza a sydneyi kakadukat. Miközben 2018-ban terepmunkát végzett a város nyugati részén, észrevette, hogy több madár egy kerítésen ülve várja, hogy sorra kerüljön egy közeli ivókútnál. A vízhez jutáshoz az emberi látogatóknak el kell fordítani és megtartani a kút fogantyúját, aminek hatására a víz kispriccel a kifolyócsőből. Amikor Klump közelebb ment, megdöbbenve vette észre, hogy a kakaduk is ugyanezt csinálják.

Hogy többet tudjon meg a jelenségről, Klump és csapata visszatért a helyszínre, és két mozgásérzékelős kamerát helyezett el az egyik kút közelében. Több mint 1 hónap alatt a kamerák közel 14 órán át rögzítették a kakadukat a kút körül. A felvételeken a csapat 525 különböző ivási kísérletet különített el.

Bár minden egyes kakadunál volt egy kis eltérés az ivási stratégiában, az általános megoldás egyező volt: mindegyikük egyik vagy mindkét lábát a kút fogantyújára helyezte, majd saját súlyával az óramutató járásával megegyező irányba eltekerte, és megtartotta azt. Ahogy a madarak a vizet szürcsölték a kifolyócsőből, éles csőrük gyakran nyomokat hagyott a szökőkút gumiborítású részein.

Pravosudov szerint ez a viselkedés a kakaduk lábának és nagy csőrének ügyességét illusztrálja, ami megkülönbözteti őket más intelligens madaraktól is. „Bár a varjak ugyanolyan okosak lehetnek, nem állnak rendelkezésükre olyan fizikai lehetőségek, mint a papagájoknak a tárgyak manipulálásához” – mondja. „Az, hogy mind a csőrüket, mind a lábukat használni tudják, jobban felvértezi őket az ilyen típusú viselkedésre.”

Bár a kakaduk képesek manipulálni az ivókút nyitóját, nem mindig sikerül szomjukat oltani. A kutatócsoport megállapította, hogy a próbálkozásoknak csak 41%-a végződött azzal, hogy a madarak valóban ittak vizet. Az állatok különösen akkor küszködtek, amikor más kakaduk sürgették vagy zavarták őket.

De miért vonzódtak tehát a kakaduk az ivókutakhoz, amikor rengeteg más vízforrás, például tócsák és patakok is rendelkezésükre állnak? Talán jobban szeretik az ivókutak tisztább vizét, mondja Klump. Vagy a kút magas elhelyezése segít nekik észrevenni a közeledő ragadozókat, például a sasokat és a sólymokat.

Úgy tűnik, Sydney szélesebb kakaduközösségében még nem terjedt el a viselkedés. A kutatók áttekintették a Big City Birds nevű civil tudományos alkalmazást, de nem találtak más beszámolót arról, hogy a nyugati külvárosokon kívül, ahol a kutatást végezték, a kakaduk ivókutakat használtak volna.

Ez ellentétben áll azzal, amit Klump és kollégái a kakaduk kukabúvárkodásával kapcsolatban megfigyeltek, amit az elmúlt években több mint 40 különböző elővárosban detektáltak. A kutató gyanúja szerint a viselkedés szűkebb elterjedéséért részben az ivókutak közötti helyi eltérések tehetők felelőssé. Például egyes külvárosokban a kutak nyomógombokkal vannak felszerelve a fogantyúk helyett, ami teljesen más megközelítést igényel a kakaduk részéről.

De még az ismeretlen szökőkutak sem biztos, hogy sokáig madárbiztosak maradnak. Klump azt gyanítja, hogy a különböző kakadupopulációk előbb-utóbb egyedi megközelítéseket találhatnak ki a helyi kutak működtetésére. „Annyira innovatívak és jók a problémamegoldásban, hogy úgy tűnik, előbb-utóbb találnak megoldást” – mondja.