Shop menü

AZ ASUS 5 ÚJ NUC SOROZATÁNAK TAGJAI KÖZÖTT E-INK KIJELZŐVEL ELLÁTOTT MODELL IS LAPUL

A gyártó nagyon színes kínálattal várja a NUC széria szerelmeseit, így az is megtalálja számítását, aki egy kifejezetten apró, alacsony fogyasztású PC-t keres, valamint az sem fog csalódni, aki egy kifejezetten kompakt gamer konfigurációra vágyik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az ASUS 5 új NUC sorozatának tagjai között E-Ink kijelzővel ellátott modell is lapul

Az ASUS a CES 2025-re időzítette NUC sorozatának frissítését, ugyanis az Intel korábban átadta a stafétabotot a tajvani gyártónak, aki lelkiismeretesen, feszes tempóban szállítja az újabbnál újabb apróságokat. Ezúttal nem kevesebb, mint öt új generáció érkezett, ezek sorrendben a NUC 14 Essential, a NUC 14 Pro AI+, a NUC 15 Pro, a NUC 15 Pro+, illetve a 2025 RoG NUC szériák formájában válnak elérhetővé kereskedelmi forgalomban, azaz lényegében minden felhasználói réteget le tud fedni velük a gyártó.

Galéria megnyitása

A felhozatal egyik legérdekesebb képviselője a NUC 14 Pro AI+, ami a tavaly szeptember folyamán bemutatott NUC 14 Pro AI alapjaira támaszkodik, ennek megfelelően továbbra is Lunar Lake alapú, Core Ultra 200V sorozatú mobil processzorok lapulhatnak a fedélzeten, amelyek Xe2-LPG architektúra köré épülő Intel Arc iGPU-ra támaszkodhatnak. A teljes SoC akár 120 TOPs számítási teljesítményt is kínálhat az AI munkafolyamatok gyorsítására, ami már sok mindenre elég lehet.

Az apróság fedélzetén viszont ezúttal helyet kapott egy többszínű E-Ink kijelző is, ami meglehetősen szerény fogyasztás mellett működik, és különféle ikonok, információk, vagy képek megjelenítésére használható.

Galéria megnyitása

A fedlapba integrált kijelző akkor is működhet, ha az eszköz egyébként ki van kapcsolva, a különleges megjelenést pedig még aRGB LED világítással is fokozták, ami a fedlap éle mentén fut körbe. Ezen felül kapunk még Wi-Fi 7 támogatást, 2,5 Gbps-os Ethernet portot, négy darab USB Type-A csatlakozót, valamint két darab Thunderbolt 4-es portot, egy HDMI videó kimenetet, valamint egy 3,5 milliméteres Jack Audió csatlakozót is.

Amennyiben a különleges külső helyett inkább a nagy teljesítményt kínáló belső a fontosabb, érdemes néhány pillantást vetni az ASUS NUC 15 Pro és az ASUS NUC 15 Pro+ modellekre, amelyek sorrendben Core Ultra 7 265H, illetve Core Ultra 9 285H típusú processzorral érkezhetnek. Ezeket a mobil központi egységeket éppen nemrégiben mutatta be az Intel, ahogy arról korábbi összefoglalónkban már beszámoltunk.

Galéria megnyitása

Az Arrow Lake lapka köré épített újdonságok meggyőző teljesítményt nyújtanak majd, viszont iGPU terén szerényebb teljesítményre lesznek képesek, mint Lunar Lake alapú társaik, hiszen eggyel régebbi iGPU architektúrát használhatnak, ami az esetek többségében nem lesz probléma. Ezek a NUC-ok egyebek mellett két HDMI 2.1-es videó kimenettel, valamint két darab Thunderbolt 4-es csatlakozóval is rendelkeznek, azaz akár négy darab 4K/UHD kijelző egyidejű kiszolgálására is képesek lesznek. A házak szerszámmentesen szerelhetőek, így a belső komponensekhez könnyedén hozzá lehet férni.

Galéria megnyitása

Ha az iGPU nem felel meg az igényeknek, mert játékra használnánk az apró NUC-ot, vessünk egy pillantást a 2025-ös RoG NUC kínálatra, amelynek tagjai már nemcsak processzor, hanem GPU terén is ütőképes teljesítményt kínálnak. A mindössze három literes űrtartamú ház belsejében modelltől függően akár Core Ultra 9-es sorozatú Arrow Lake-HX mobil processzor, valamint GeForce RTX 50 Laptop GPU sorozatú mobil videokártya is helyet kaphat, egészen a GeForce RTX 5080 Laptop GPU modellig bezárólag, ezáltal 200 TOPs feletti teljesítményt érhetünk el AI feladatok terén.

Rendszermemóriából maximum 96 GB-nyi kérhető, méghozzá DDR5-6400 MHz-es So-DIMM memóriamodulok formájában, az adatok tárolását pedig egy PCI Express 4.0 x4-es, illetve egy PCI Express 5.0 x4-es SSD-re bízhatjuk, amelyke mindketten M.2-2280-as formátumúak lehetnek.

Galéria megnyitása

A Wi-Fi 7 és a Bluetooth 5.4 támogatás mellé természetesen Ethernet port is jár, a videó bemenetek között pedig két DisplayPort 2.1-es, illetve két HDMI 2.1-es port sorakozik, valamint Thunderbolt 4-es csatlakozót is kapunk. Az előlapra kerül továbbá egy USB-C port is, méghozzá egy 3,5 milliméteres Jack Audió port társaságában, a sor pedig hat darab USB 3.2 Gen2 Type-A csatlakozó zárja. A mindössze 282,4 milliméter magas, 187,7 milliméter mély és 56,5 milliméter széles gamer PC tápellátásáról egy 1000 W-os tápegység gondoskodik, ami 80Plus Gold minősítéssel büszkélkedik. A dupla párakamrás hűtőrendszer jóvoltából halkan és hatékonyan le lehet hűteni a forrófejű komponenseket, ebben összesen három darab ventilátor is segít.

Az ASUS csapata természetesen azokra is gondolt, akik csak egy egyszerű, kompakt, nem különösebben nagy teljesítményű asztali PC-re vágynak, őket a NUC 14 Essential széria képviselői veszik célba. Az alapokat itt már N-sorozatú Intel processzor töltheti be, amelynél akár 6 W-os TDP keret is elérhető, azaz meglehetősen alacsony fogyasztás mellett lehet internetezni, videózni, különböző tartalmakat fogyasztani, vagy éppen könnyű irodai munkát végezni.

A 135 milliméter széles, 115 milliméter mély és mindössze 36 milliméter magas ház egy vaskosabb rendszerhűtő ventilátor dimenzióit idézi, mégis mindent tartalmaz, amire csak szükség lehet. A Wi-Fi 6E és a Bluetooth 5.3 támogatás mellé 2,5 Gbps-os Ethernet port is jár, valamint kapunk még USB-C portot, illetve négy darab USB Type-A csatlakozót is, sőt, a 3,5 milliméteres Jack Audió port sem hiányzik a sorból. Az apróság természetesen Windows 11 operációs rendszert futtat, méghozzá x86 alapokon, így a szoftverkompatibilitással sem lesz probléma. A termék többféle kivitelben is elérhető lesz, további részleteket a hivatalos gyártói weboldalon találnak az érdeklődők.

Az ASUS csapata tehát rengeteg új modellel készült, amelyek szépen fokozatosan elérhetővé is válnak kereskedelmi forgalomban az elkövetkező hetek és hónapok folyamán.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére