Az ásítás anatómiája

Egy új kutatás eredményei szerint a nagyobb agyú fajok tagjai hosszabb ideig ásítanak, ami alátámaszthatja, hogy a különös viselkedés az agy hűtésére szolgál.

Az ásítás anatómiája

1. oldal

Andrew Gallup, a New York Állami Egyetem pszichológus kutatója az ásítás tanulmányozásával foglalkozik. Emberek, elefántok, macskák, gorillák, juhok, tevék, rozmárok és egy sor más faj ásítozási szokásait vizsgálja. A szakértő rendszeresen azt a feladatot adja tanítványainak, hogy a világhálón keressenek videókat az említett állatokról, és mérjék le, hogy egy-egy egyed ásítása mennyi ideig tart.

Az ásítás rendkívül elterjedt ugyan az élővilágban, mégis roppant keveset tudunk a jelenség hátteréről. Felismerése meglepően egyszerű, hiszen az emlősök és a madarak nagy része is hasonlóan ásít: száját kinyitva, arcizmait megfeszítve mélyen belélegzik, miközben szemét becsukja, fejét pedig kisebb-nagyobb mértékben hátradönti. Ahogy alábbi videón látható papagáj is teszi. Az ásítás élővilágban való elterjedtségét Gallup szerint az is alátámasztja, hogy mennyire sok felvétel található ásítozó állatokról a neten. „Ha valamit ennyiszer felvesznek, az valószínűsíthetően gyakori jelenség” – mondja a szakértő.

Gallup nem véletlenül az előzőekben néven nevezett fajokat adja fel házi feladatnak hallgatói számára. Az említett állatok mindegyike helyet kapott egy 2005-ben megjelent tanulmányban, amely az agy evolúcióját vizsgálta. A szerzők megvizsgálták egy sor faj agyának átlagos tömegét és agykérgi neuronjainak számát. Gallup növekvő videótára révén ezeket az adatokat veti össze az állatok ásításának időbeli hosszával. A szakértő és kollégái legfrissebb tanulmányukban meggyőzően alátámasztják, hogy az ásítás hossza és az agy két említett mutatója között szoros összefüggés mutatható ki, amely független attól, hogy az adott állat teste és szája mekkora méretű.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy ha lemérjük, hogy egy emlős ásítása mennyi ideig tart, nagy biztonsággal meg fogjuk tudni becsülni, hogy milyen tömegű az aggyal, és hány agykérgi neuronnal rendelkezik, mondja Gallup. Aki egyébként kollégáival együtt maga is nagyon meglepődött, hogy milyen szoros összefüggés rajzolódott ki ezen mutatók között. „Sosem jutott volna eszembe, hogy ezt vizsgáljam” – mondja Liz Cirulli, a Duke orvosi karának kutatója. „De valóban nagyon fontos és érdekes megfigyelésről van szó.” Az eredmény ugyanis segíthet annak megfejtésében, hogy egyáltalán mi célt szolgál az ásítás.

„Az ásítás akaratlan tevékenység” – magyarázza Robert Provine, a Marylandi Egyetem kutatója. A bezártságszindrómában szenvedő, akaratlagos mozgásra és beszédre képtelen betegek is ásítoznak. Az ásítást nem lehet elfojtani, ha egyszer elkezdődik, kibontakozása ugyanolyan elkerülhetetlen, mint a tüsszentés, mondja a szakértő. Emberi körökben az is köztudott, hogy az ásítás ragadós: ha valakit ásítani látunk, magunk is hajlamosak vagyunk másolni ezt a tevékenységet. Az ásítás terjedésének mértékén a kézzel letakart száj vagy a fejjel lefelé mutatott arc sem változtat. Kevésbé ismert tény, hogy az ásítás más fajok esetében is terjedésre hajlamos. A majmok és a kutyák körében szintén ragadós, sőt: a háziállatként tartott kutyák gazdájuk ásítását is gyakran „elkapják”.

Az ásítással kapcsolatos elméletek egyike éppen ebből indul ki. A szakértők egy része úgy véli, hogy az ásítás az empátia akaratlan jele, amit valóban alátámaszt, hogy az ásítás terjedése elsődlegesen a társas fajokra jellemző. Ez azonban csak a ragadósságot magyarázná meg, hiszen számos, napjait magányosan élő emlős és madár is ásítozik. Egyes szakértők szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy a halak is ásítanak, bár jóval kevésbé felismerhető módon teszik ezt. Gallup ezért úgy véli, hogy az ásítás terjedése is inkább egy ősi viselkedésforma átalakulásának eredménye, és a jelenség hátterében alapvetően élettani okok állnak.

2. oldal

Hogy ezek pontosan mik, az a mai napig vita tárgyát képezi. A legnépszerűbb magyarázat szerint az ásítás során a szervezetben felhalmozódott szén-dioxidtól szabadulunk meg. Ezt a teóriát azonban mára a tudomány gyakorlatilag megcáfolta, mondja Provine. A kutató évtizedekkel ezelőtt maga is megmutatta, hogy a magas széndioxid-koncentrációjú levegő nem vált ki a szokásosnál gyakoribb ásítást, a tiszta oxigén belélegzése pedig nem csökkenti az ásítás gyakoriságát.

Gallup szerint inkább egy másik magyarázat tűnik valószínűnek, amelynek értelmében az ásítás olyan, mint az izzadás, vagyis a jelenség a szervezet hűtésének egyik eszköze. Az ásítás ezen elmélet szerint specifikusan az agyat hűti, amely rengeteg energiát fogyasztva hajlamos a túlhevülésre. Amikor ásítunk, arcizmaink megfeszülnek, majd ellazulnak, fokozva a koponya körüli erek véráramlását, amelyek így több hőt tudnak leadni a környezetbe. Az ásítással járó mély belégzés ráadásul hűvös levegőt juttat az orrüregbe és a szájba, lehűtve az ezek falában futó erek tartalmát.

Ezt a teóriát Gallup elmondása szerint az elmúlt évtizedek során a szakértők alaposabban tesztelték és jobban alátámasztották, mint bármely más, az ásítás hátterére vonatkozó magyarázatot. A kutató és kollégái például hőszenzorokat ültettek néhány patkány agyába, és sikerrel igazolták, hogy az állatok akkor ásítanak, amikor agyuk különösen meleg, és az ásítás nyomán valóban csökken a szerv belső hőmérséklete. Azt is megmutatták, hogy ha hűtjük homlokunkat, ritkábban ásítunk, és kevésbé vagyunk hajlamosak másoktól elkapni az ásítást.

Egy másik érdekes eredménye az ilyen irányú kutatásoknak, hogy a jelek szerint az ember a leggyakrabban akkor ásít, amikor a külső hőmérséklet sem túl meleg, sem túl hideg. Ami szintén alátámasztja az elméletet, hiszen a hidegben az agy kevésbé hajlamos a túlhevülésre, így nincs olyan nagy szükség a hűtésre, ha pedig kint túl meleg van, a külső levegő nem segít hűteni a szervet.

De ha mindez igaz, akkor miért azonosítjuk az ásítást az álmossággal? Gallup szerint erre is a túlhevülés a magyarázat. Testhőmérsékeltünk napi ciklusa során esténként éri el a maximumot, ezért ásítunk ilyenkor gyakrabban. Amikor alszunk, testünk lehűl, majd felkelés után meredeken emelkedni kezd a hőmérséklete, ami megmagyarázza a reggeli ásítások gyakoriságát. (Érdekes egyébként, hogy az ásítás és az unalom közt fennálló állítólagos kapcsolat hátterében is az álmosság, és vele valószínűleg az agy túlhevülése áll. A vizsgálatok szerint nem ásítunk az átlagosnál gyakrabban, ha unatkozunk, csak akkor, ha fáradtak vagyunk.)

Ha az ásítás az agy hűtésére szolgál, az is logikusnak tűnik, hogy a nagyobb agyú állatoknak hosszabb ásításokra van szükségük. Ebből kiindulva kezdte el vizsgálni Gallup az ásítozó állatokat mutató videókat, és így akadt rá a szoros összefüggésre az agyméret és az ásítás időtartama között. A kutató és kollégái arra is rájöttek, hogy a nagyobb agyú fajok tagjai változatosabb hosszúságú ásításokat produkálnak. Míg a kevésbé intelligens állatok körében egy fajon belül nagyjából egyenletes az ásítások hossza, a nagyobb aggyal a jelek szerint többféle ásítástípus jár együtt, amelyeket különböző szituációkra, környezeti körülményekre alkalmaznak az egyedek. A kutatás ezen részében ugyanakkor még sok a bizonytalanság, mivel a szakértők csak kisszámú egyedet vizsgáltak meg, és elsősorban a nagyagyú állatokra, elefántokra és majmokra összepontosítottak.

Gallup azt reméli, hogy eredményeik átfogóbb kutatásokat indítanak majd útjukra a témában, hiszen továbbra is rengeteg a megválaszolatlan kérdés az ásítással kapcsolatban. Nem tudni például, hogy fajon belül az egyedek ásításának hossza összefüggésbe hozható-e az individuális agyi mutatókkal és a mentális képességekkel. Ahogy egyelőre az sem világos, hogy mi a helyzet az agysérültek ásítási szokásaival, és hogy ezekből esetleg következtetni lehet-e a sérülés mértékére.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward