Shop menü

AZ APPLE-NÉL IS SZOROSABBRA HÚZZÁK A NADRÁGSZÍJAT

Nagyon úgy fest, hogy a technológiai szektor legnagyobbjainál is kemény döntéseket kell meghozni az elkövetkezendő időszakban.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Az Apple-nél is szorosabbra húzzák a nadrágszíjat

A válsághelyzet szép lassan minden vállalatot érint kisebb-nagyobb mértékben, és a jelentős forgalmat bonyolító Apple-nél sem úgy mennek már a dolgok, mint ahogyan a vállalat tervezte korábban. A cupertinóiak is érzik a válságot, és a Bloomberg arról számolt be, hogy éppen ezért a korábbi stratégiájukat módosítaniuk kell.

Belső információk szerint jövőre már nem fog olyan mértékben növekedni a dolgozók létszáma, mint ahogy az ment az elmúlt években. Arról nincs szó, hogy teljesen behúzza a féket, de megfontoltabban fogja gyarapítani a munkavállalók táborát. Nem minden csapatnál fogja jobban megfontolni az új emberek alkalmazását, de már most azt lehet látni, hogy lesznek olyan posztok, amikre normál esetben venne fel dolgozót, most viszont ez elmarad.

Galéria megnyitása

Főleg az olyan területeknél marad majd a korábbi növekedési ütem, ahol még csak ezt követően várja a robbanást az Apple, illetve úgy látják, hogy az infláció ellenére is maradni fog a vásárlóerő a megfelelő szinten. A Bloomberg kiemelte, hogy arról nincs szó, hogy adott esetben folyamatban levő fejlesztéseket kellene elkaszálni, példaként hozza a virtuális és kiterjesztett valóság részleget, ahol 2023-ra várható az első kész termék bevezetésre, és erre az eredetiterveknek megfelelően kerülhet majd sor.

Nagy valószínűség szerint lesznek az Apple-nél kisebb átszervezések is, de ez csak az idő előrehaladtával rajzolódhat majd ki pontosan. A vállalat célja mindenesetre az, hogy a lehetőségekhez mérten megtartsák a korábban felvett szakembereket, dolgozókat és ne kelljen arról határozni, hogy bárkitől is megválnak. Ennek eredményeként pedig előfordulhat majd az, hogy aki eddig egy olyan projekten dolgozott, ami kevésbé lényeges, átkerül majd olyan részlegre, ahol nagyobb szükség van a munkaerőre.

Hiszen amikor egy vállalat elbocsátásokba kezd, igazából a befektetők bizalma is gyengül, az ilyen lépéseknek minden körülmények között rossz üzenete van. Még akkor is, ha az egész szektorban, sőt, globálisan szinte mindenhol ez a jellemző. Márpedig most minden jel szerint ilyen irányba megyünk.

Sajnos nagyon úgy fest, hogy a munkaerőfelvétel korlátozása általános gyakorlat lesz még a Big Tech szereplők körében is a következő negyedévekben.

A Google vezetője, Sundar Pichai is arról tájékoztatta egy belső levélben a dolgozókat, hogy lassulással kell számolni az új dolgozók felvételét tekintve. Chris Cox, a Meta termékigazgatója pedig határozottan közölte a munkavállalókkal, hogy nehéz időknek néznek elébe, és éppen ezért a közösségi média elsőszámú szereplője már több részlegen be is fagyasztotta a létszámot. A cél, hogy senkitől ne kelljen búcsút venni, de éppen ezért most nagyobb megfontoltságra van szükség a vezetés szerint.

Galéria megnyitása

A kisebb vállalatoknál pedig még rosszabb a helyzet. Az Uber vezére, Dara Khosrowshahi „hardcore” költségcsökkentést helyezett kilátásba a következő időszakra, és azt mondta, hogy csak a legindokoltabb helyzetekben fognak felvenni új dolgozókat. A Vimeo pedig már korábban lelassította az új munkaerő alkalmazását, sőt mi több, 6%-os leépítést helyezett kilátásba. Ezzel pedig egyáltalán nincs egyedül. Leépítésről határozott az utóbbi időben egyebek mellett a Tesla, a Netflix, valamint a Twitter is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére