Shop menü

AZ APPLE ELLENÁLLÓSÁGI TESZTJEIN ELBUKOTT A GALAXY Z SZÉRIA

Nincs még hajtogatható iPhone, de nem azért, mert az Apple ne tudna összedobni egy ilyen eszközt, ha nagyon szeretne.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Az Apple ellenállósági tesztjein elbukott a Galaxy Z széria

Meglepő lehet abba belegondolni, hogy már ötödik éve vannak velünk a hajtogatható okostelefonok, 2019 óta lehet ezeket széles körben megvásárolni kereskedelmi forgalomban, de az első példány felbukkanása 2018-ra tehető. Ehhez képest az Apple-nek még mindig nincs ilyen terméke.

A cupertinóiak kapcsán általában azt szokták mondani, hogy csak akkor dobnak piacra egy eszközt, ha az a lehető legjobb minőséget biztosítja, és nem kötnek kompromisszumot. Ez általában azért érződik is az Apple eszközein, szóval nem lehet azt mondani, hogy alaptalan lenne a dolog. És a hajtogatható okostelefonnál állítólag az a gond, hogy egész egyszerűen nem akar elérni egy olyan minőségi szintre a technológia, amit az Apple már elfogadhatónak tartana.

Galéria megnyitása

Konkrétumokat nem lehet hallani a gondokat illetően, de ebből a szempontból a napokban egy érdekes beszámoló ütötte fel a fejét egy dél-koreai lapban. A Naver arról számolt be, hogy a Samsung legújabb hajtogatható mobiltelefonjait tesztelte az Apple, és egyáltalán nem elégedettek azzal, amit a termékek nyújtottak. A tartóssággal van a legnagyobb gondja az illetékeseknek.

A képernyő ellenállóképessége állítólag nem tudja azt a szintet hozni, amit az Apple elvárna abban az esetben, ha a képernyő egy iPhone-ban kerül bevetésre. A Naver beszámolója egyenesen úgy fogalmaz, hogy a vállalat ideiglenesen leállította a hajtogatható iPhone fejlesztését, miután arra jutott, hogy a jelenleg elérhető komponensek nem tudják teljesíteni a cég által elvárt tartóssági szintet. Ameddig ezek nem felelnek meg az Apple saját követelményeinek, addig a termék nem valósulhat meg.

Egy Galaxy Z modell képernyője néhány nap hajtogatást követően eltört az Apple-nél – állítja egy belső forrás.

A különböző módon meghajtható eszközöknél változatos kihívásokkal kell a fejlesztőknek megküzdenie. A tartós képernyő mindennek az alapja, enélkül nem lehet olyan dizájnt letenni az asztalra, ami biztosan elviseli az évekig tartó használatot. De fontos az is, hogy a zsanér megfelelően kidolgozott legyen, és még a képfelületen keletkező gyűrődést is meg kell oldani, hogy a lehető legkevésbé érződjön.  

Az Apple vásárolhatna egyébként mástól is flexibilis OLED képernyőt, a kínai BOE az utóbbi időben ezen a téren egy nagy beszállítóvá nőtt ki. A Huawei, a Honor és más kínai cégek is alkalmaznak olyan paneleket, amiket a BOE állít elő. De olyan híreket nem hallani, hogy az Apple és a BOE esetleg erről egyeztetne. Viszont a két cég már évek óta kapcsolatban áll.

Galéria megnyitása

Az iPhone-ok egy része BOE által gyártott OLED egységet alkalmaz a Samsung és LG OLED képernyők mellett. Szóval akár még az is elképzelhető, hogy lesznek a jövőben iPhone-ok (vagy iPadek) hajtogatható BOE OLED panellel. Viszont a BOE egyelőre még az LTPO OLED-ekkel sem tudta elérni az Apple által elvárt minőségi szintet, csak LTPS egységeket szállít.

Arról egyébként épp nemrégen volt egy másik hír, hogy az Apple több formátumot is tesztel a hajtogatható okostelefonok frontján. Valamint arról is szó esett, hogy a cég egy táblagépen is dolgozik, és az összehajtható iPad lehet kész leghamarabb. De 2026-nál korábban ilyen termékeket most nem érdemes remélni az Apple-től.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére