AZ ANDROID 12-TŐL TELJESÍTMÉNYOSZTÁLYT IS MEGHATÁROZ A GOOGLE

Viszonylag szigorú feltételei lesznek a z új teljesítményosztály elérésének, de nem lesz ehhez kötve az Android frissítés.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. okt. 21. 15:19
Az Android 12-től teljesítményosztályt is meghatároz a Google

Az Android 12 nagyon sok újítást hozott, és ezek között az egyik különlegesebb dolog a „Performance class”, vagyis teljesítményosztály besorolás. Ez már egy sor hardveres feltételnek való megfelelést megkövetel majd a készülékektől, de nem jelent majd azt, hogy a gyengébb készülékeket nem frissíthetik a gyártók.

Megjelent az Android kompatibilitási definíciós dokumentum, és az ennek való megfelelést a korábban létrehozott Android kompatibilitási tesztcsomag fogja majd ellenőrizni. Ezek a teljesítményosztályok a jövőben meghatározhatják majd azt, hogy milyen appokat futtathatnak az okostelefonok.

Lesznek olyan készülékek, amik megkapják majd az Android 12-t és a teljesítményosztályon is megfelelnek majd a 12 előírásainak, viszont nem fogják teljesíteni a teljesítményosztályokból az Android 13 elvárásait, de ennek ellenére frissülnek. Ilyen esetben lesznek majd arra példák, amikor a fejlesztők a 13-as teljesítményosztályt követelhetik meg, hogy nem fut egy app, hiába van az eszközön az Android 13.

Galéria megnyitása

Egy mai csúcsmobil valószínűleg még a 14-es teljesítményosztálynak is megfelel majd, és úgy kaphat Android 14 frissítést, de egy most érkező újabb készülék már lehet, hogy a 12-es teljesítményosztályban ragadva kapja majd meg ugyanazt a rendszert. Így a frissesség élményét megkapja, de közben azért lesznek majd olyan szoftveres fejlesztések, amiből kimarad, főleg multimédiás területen.

A teljesítményosztály kiterjed olyan dolgokra, mint a multimédiás lehetőségek, a kamera, a memória, és a megjelenítő. A magas minőségű élményt biztosító készülékeknek az Android 12 esetében olyan előírásoknak kell majd megfelelnie, mint a legalább 12 megapixeles főkamera, aminek tudnia kell 4K Ultra HD videóz rögzítenie 30 FPS-sel. Az előlapi kamera minimum 5 MPixeles kell, hogy legyen, 1080p-s videózást lehetővé téve. A kamerának legalább 0,5 mp alatt el kell indulnia, és mindössze egy másodperc alatt kell tudnia fotót rögzíteni.

Galéria megnyitása

A képernyőnél 1080p-s felbontás és 400 PPI körüli pixelsűrűség szükséges. A rendszermemóriát nagyon megköveteli a teljesítményosztályozás, legalább 6 GB-nyi RAM-ot ír elő. A tárhely sem mindegy, hogy milyen. A folyamatos írási sebességnek el kell majd érnie a 125 MB/s-ot, miközben a folyamatos olvasásnál pedig 250 MB/s jelenti majd az alsó küszöböt. A véletlenszerű írásnál és olvasásnál pedig 10 és 40 MB/s a meghatározott alsó érték.

A Google felhívja a figyelmet annak a fájlnak az érintetlenül hagyására is, ami egyebek mellett a kamera és a mikrofon használatról visszajelzést biztosító ikonokat is tartalmazza. Ugyanis más vannak ilyen biztonsági funkciók is. Továbbá erősen ajánlja a gyártóknak, hogy a képernyő alá kerülő ujjlenyomat-olvasókat úgy helyezzék el, hogy azok ne kerülhessenek átfedésbe az alsó szoftveres kezelőszervekkel. Ez ugyanis kellemetlenségeket szülhet azoknál, akik még nem váltottak gesztusvezérlésre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. okt. 22. 10:31
#1

Miért érzem úgy, hogy ezzel a sok fejlesztéssel szándékosan tönkretesznek mindent ami működik?
Telefonok gyorsítására, megbízhatóságára eleve nem a gyári hulladék Andorid kell.
Fel kell törni. Rootolni kell. TWRP -t neki. Utána egy LineageOS-t és Open GApps-t.

spdrfx
spdrfx
2021. okt. 22. 11:40

@lucskossnyillass A lineage jo, viszont van egy nagyonnagy hatranya, a kamera kepminosege jocskan elmarad a stock romhoz kepest, tovabba rengeteg kameraval kapcsolatos beallitas nem mukodik. Sokaig hasznaltam, de vegul visszatertem egy debloatolt gyari ROM hoz, a silany kepminoseg nem erte meg.

Vissza az oldal tetejére